Tóth Viktor
Visszatér Londonba a világcsúcstartó
A világcsúcstartó Paula Radcliffe 2005 után jövőre ismét rajthoz áll a London Marathonon, melyen a negyedik sikerére készül.
A maratoni táv rekordját (2:15:25 ó) éppen az angol fővárosban felállító brit futó arra készül, hogy 2002, 2003 és 2005 után újra elsőként haladjon át a célvonalon. Ezzel utolérné a négy sikerrel a viadal legeredményesebbjének számító norvég Ingrid Kristiansent, aki 1984 és 1988 között gyűjtötte be elsőségeit.
Elfogadták a szabálymódosítást: összevonják a futást és a lövészetet
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) guatemalai kongresszusán a küldöttek kétharmados többséggel elfogadták a végrehajtó bizottság szabálymódosító javaslatát, így a versenyeket 2009-től új formában, a futást és a lövészetet a biatlonhoz hasonlóan egy számba szervezve kell lebonyolítani. Michael Phelps az Év Sportembere
A tekintélyes Sports Illustrated című lap Michael Phelpset, a pekingi olimpián nyolc aranyat nyert úszósztárt választotta az Év Sportemberének. A 23 éves Phelps a nyári ötkarikás játékokon gyakorlatilag minden rekordot megdöntött: 200 gyorson, 100 és 200 pillangón, 200 és 400 vegyesen, a 4x100-as és 200-as gyorsváltóval, valamint a 4x100-as vegyesváltóval is győzött, egyedül 100 pillangón nem javított világcsúcsot. Újabb áldozata van a New York Marathonnak
Háromra emelkedett az idei New York Marathon halálos áldozatainak száma. A két héttel ezelőtti viadal óta kórházban ápolt 41 éves férfi csütörtökön hunyt el, aki még a viadal során esett össze, azóta kórházban ápolták, de nem tudták megmenteni az életét.
Kálovics Anikó győzelme a Velence Marathonon
Kálovics Anikó
Kálovics Anikó győzött az olaszországi Velencében megrendezett nemzetközi maratoni futóversenyen. Anikó 2:31:24 alatt teljesítette a távot, és majdnem egy teljes perccel kenyai ellenfele előtt ért célba. Kettős címvédés a Bécs-Budapest szupermaratonon
Bécs-Budapest rajtA kedden remeklő Zahorán Ádám az utolsó napon ledolgozta
hátrányát Biri Ferenccel szemben, és összesítésben a második helyen
végzett a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton futóversenyen. A
férfiaknál a lengyel Jaroslaw Janicki, a nőknél szintén a címvédő, a
német Maria Bak győzött. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 2008 - 3. nap
Start 3. napA mai első váltóhelyen a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben,
helyi gyerekek futóversenye, táncos lányok és az immár 88 éves – évek óta az esemény
cukrászának számító – Margit néni süteményei várták a 19. SAMSUNG
Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon mezőnyét. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 2008 - 2. nap
2. nap Rajt!A SAMSUNG Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon 2. napján a
szlovák fővárosból Győrbe futott a mezőny. Dusán Caplovic miniszterelnök
helyettes rajtpisztolylövését követően, minden eddiginél kiegyenlítettebb,
ezáltal izgalmasabb küzdelem zajlott nem csak az egyéni indulók, de a váltók
versenyében is. Bodrogi 2 évig az orosz Katyusha csapatában hajt
Bodrogi LászlóA
korábban, különböző forrásokban megjelent hír most már az érintett
részéről is megerősítésre került,így örömmel jelenthetjük, Bodrogi
László 2009-től, 2 szezonon át az új orosz "szupercsapat", a Katyusha versenyzője lesz. A Német Körverseny utolsó szakaszán nagyot bukott és lábtörést szenvedett bringásunk
jelenleg még a gyógyulási időszakot tölti, felépülése után azonnal
megkezdi az edzéseket és gőzerővel készül majd a jövő évre. Németh és László győztek a Less Nándor Terepfutó 60-on
Terepen..László Szilvia és Németh Csaba győztek a 60 kilométeres Less Nándor
Terepfutó versenyen, a Terep Ultra Kupa 6. fordulójában. A korábbi
fordulók viszonylag szoros versenyéhez képest ezúttal egyértelmű,
határozott győzelmek születtek. A Terep Ultra Kupa a november 29-i
döntővel folytatódik. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 2008 - 1. nap
Rajt!Vasárnap reggel 9 órakor 19. alkalommal indult útjára a
SAMSUNG Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 55 egyéni induló, 130 váltócsapat,
100 kerékpáros és 10 görkorcsolyázó részvételéve.
Válságban a kerékpár: a német adók nem közvetítik a Tourt
MezőnyversenyA sorozatos doppingbotrányok miatt az ARD
és a ZDF német televízió úgy döntött, hogy kiszáll a Tour de France
kerékpáros körverseny élő közvetítéséből. A német körverseny
szervezői pedig bejelentették, hogy jövőre nem rendezik meg a
versenyüket. Magyar győzelem a schwechati 6 órás versenyen
Október 11-én az 5. Schwechater
Laufsportfest 6 órás egyéni versenyében Pleiveisz István szerezte meg
az abszolút 1. helyezést, közel 79 km-es eredménnyel. Atlétika: olimpikonok értékelése
Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége (USATF)
felállított egy héttagú bizottságot, amely a válogatott pekingi
olimpián mutatott teljesítményét, s az azt megelőző munkát elemzi majd.
A testület tagja lett a kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis is. Sven Nys nyerte az új szezon első komolyabb cyclo-cross versenyét
Az utóbbi évek vitathatatanul legeredményesebb cyclo-cross versenyzője,
Sven Nys nyerte a 2008-09-es, rangos Superprestige sorozat első
futamát, melyet Belgiumban rendeztek. Az időjárás messze volt a
cyclosoknál megszokottól, kellemes, 23 fokos őszi idő és száraz pálya
várta a résztvevőket és a mintegy 9.000 a helyszínre látogató nézőt.



