Czaun Dóra spec matekosból vált a katonai versenyek, így az 54-es Kihívás rendszeres dobogósává
A XXV. jubileumi 54-es Kihivás téli fordulóján nem lehetett nem észrevenni, hogy a legjobb csapatok között kettő is vegyespáros és noha már régóta idejétmúlt az a nézet, hogy a nők kevesebbet bírnak, még mindig kevesebb hölgy vállal be ilyen szélsőséges erőpróbákat. A példák pedig azt mutatják, hogy legalább annyira képesek, mint a férfi kollégáik. Amikor a célban megkerestem az interjúval kapcsolatban Czaun Dórát, aki a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj állományában harmadéves honvédtisztjelölt, azonnal mosolyogva igent mondott. Az interjú közben pedig nem győztem egyik ámulatból a másikba esni! Szerintem Dóra szavai nemcsak számomra motiválóak és különlegesek!
Öntsünk tiszta vizet az OCR poharába Dr. Maklári-Papp Judittal
Dr. Maklári-Papp Juditot több okból kerestem meg 2024 végén, de talán a legfontosabb – és legkülönlegesebb – az az, hogy hivatalosan ( és nemcsak jogászként) ő képviseli a magyar OCR sportot a nemzetközi Szövetségben, sőt a nemzetközi sportéletben is több helyen és formában. Emellett Judit továbbra is fantasztikusan aktív és eredményes sportoló, akinek komoly tervei vannak a közel és távolabbi jövőben. Érdekes beszélgetésnek ígérkezik, vágjunk bele...
Teemu Hartikainen a vadon felfedezője
A munkámhoz kapcsolódóan mindig figyelem az új márkákat, termékeket, sportolók, edzők, kalandorok és felfedezők beszámolóit. Így találtam rá egy vadonatúj finn cégre és annak az alapítójára Teemu Hartikainenre. Izgalmas és új színfoltot hoz az outdoor világba, személyes tapasztalatai és kalandjai pedig minden természetkedvelőnek érdekesek lehetnek. Hogyan látja Teemu az outdoor kihívásokat, hogyan készül és miért alapított céget? Erről olvashattok az interjúban!
Kajtár Bence aki nemcsak a madarak megfigyelése miatt szereti a extrém kihívásokat
Kajtár Bencét a 2024 évi 54es nyári Kihíváson ismertem meg, ott meglehetősen sok időnk volt közösen megoldani a felmerülő problémákat a közel 40 órás út során. Bakony, 100+ km, 40 fok feletti nappali hőmérséklet, változatos és néha nagyon nehéz feladatok, minimális pihenés, egyensúlyozás a megfelelő menetsebesség és a pihenés keskeny határmezsgyéjén... Nemcsak Bence lelkesedése, hanem a természettel való egészen különleges viszonya is biztosította a helyét a Terepsport interjúk között.
Páder Zsófi az OCR egyik meghatározó sportolója edzője, versenyzője
Páder Zsófia biztos alapja és zászlóvivője a magyar OCR életnek. Legyen bajnoki futam, nemzetközi verseny, közösségi összejövetel... Zsófi ott van. Versenyzőként is a legváltozatosabb távokat és nehézségeket vállalja. Évek óta ismerjük egymást, sokféleképpen dolgoztunk együtt, de az interjúra azért most került sor, mert egy sajnálatos sérülésből hosszabb ideig tartó felépülés után a 2024-es év egy nagyszerű visszatérés volt a versenyekhez és a dobogóra!
Az 54-es kihívás titkai - Gál Tamás szervezővel beszélgettünk egy legenda születéséről
Az 54-es Kihívás legendája lassan, de biztosan erősödik, egyre többen ismerik meg. A próbán résztvevők száma nem emelkedik ilyen gyorsan, hiszen nagyon nehéz, összetett és embertpróbáló teljesítményt igényel a teljesítés. 2024-ben a terepsport.hu szerkesztőjeként sikerrel teljesítettem a nyári próbát. Ott ismerkedtem meg az egyik főszervezővel Gál Tamás ftőrm.-rel.
Völgyi Ádám féltávú Ironman triatlon interjú – az elhatározástól a győzelemig
A tizenkilenc éves Völgyi Ádám élete első féltávú Ironman versenyén (Triathlon Austria, Podersdorf, 2024 szeptember) junior kategóriában első lett. Vele és az edzőjével Tóth Viktorral beszélgettünk.
Hogyan jutott el Toldi Péter a Himalája Hell Ultra ultramaraton hihetetlen győzelméig?
A szegedi Toldi Péter útvonalrekordot döntve nyerte meg a Hell Ultra nevű versenyt. Miért is különleges ez a győzelem?
Himalája. A Manali – Leh autópályát a világ egyik legnehezebb autópályájaként tartják számon a nagy magasság és a zord időjárás miatt. Az autópálya közel hat hónapig le van zárva és hó borítja, júniusban nyílik meg, és októberben zár be. Az átlagos tengerszint feletti magasság meghaladja a 4000 métert, és az oxigénszint 40-60%-ra csökken a hágókon. Ilyen körülmények között futni nem könnyű feladat, és komoly edzést igényel. A 480 km megtétele kevesebb mint 120 óra alatt, ilyen nagy magasságban és ilyen körülmények között nem gyerekjáték! Toldi Péter a második magyar, aki teljesítette és megnyerte a versenyt, korábban ez Szőnyi Ferencnek sikerült.
Nagy Adrienn gondolatai az OCR sportról, az edzés és a sport szerepéről a hétköznapokban
Nagy Adrienn az idei OCR Európa-bajnokságon hatalmas küzdelemben korosztályos bronzérmet szerzett az olaszországi hegyek meredek emelkedőin. Az utóbbi időben szinte minden jelentősebb OCR versenyen rajthoz állt, egyre ismertebb a versenyzők körében. Az EB-ről, az edzésekről és a természetről beszélgettem vele.
Benecz Ferenc, "Paraferee" a Sherpa Rally versenyről
A Sherpa Rally egy igazán kivételes és ritka verseny Magyarországon, noha a világon számos helyen rendeznek hasonlót. Benecz Ferenc nemcsak outdoor újságíróként, hanem versenyzőként is részt vett már jó néhány ilyen rendezvényen, vele beszélgettünk erről a nehéz és szép kihívásról.
Teemu Hartikainen explorer of the wilderness
In connection with my work, I always pay attention to the reports of new brands, products, athletes, coaches, adventurers and explorers. This is how I found a brand new Finnish company and its founder, Teemu Hartikainen. He brings an exciting and new color to the outdoor world, and his personal experiences and adventures may be interesting to all outdoor enthusiasts. How does Teemu see outdoor challenges, how does he prepare and why did he start a company? You can read about this in the interview!
Szilágyi Péter többszörös Ironman, EB ötödik triatlonista
Szilágyi Péter nemrégen a nagyatádi eXtremeMan versenyen ötödik helyen ért célba. Ennek kapcsán jelenik meg az előtte vele készült interjú.