Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2025. május 25. Vasárnap  Ma Orbán napja van.  

Outdoor

Minden határon túl - Mitch Hutchcraft extrém triatlonja a Mount Everestre

Egy brit férfi úszik, kerékpározik, fut és túrázik az Egyesült Királyságból egyenesen a Mount Everest csúcsára - Mitch Hutchcraft és a Project Limitless teljesítése Egy korábbi királyi tengerészgyalogos Mitch Hutchcraft teljesítette a Mount Everest megmászását, de nem a hagyományos módon – ő a “történelem leghosszabb megmászásaként” írja le, hiszen Nagy-Britanniából úszott, kerékpározott és futott mielőtt nekivágott a csúcs meghódításának.
kedd, 13 május 2025

Sandhurst kupa, nemzetközi katonai csapatverseny az USMA Black győzelmével, kanadai bronzéremmel

A Sandhurst kupa egy nemzetközi katonai csapatverseny, amelyet idén az USMA Black csapata nyert, másodikként a Minnesotai egység állhatott a dobogóra, a harmadik (és a negyedik) helyen pedig kanadai csapat ért célba. Két nap, több mint 50 kilométernyi kemény versenyzés és 13 összetett akadály – köztük fizikai erőnléti, lövészeti és szárazföldi és vízi navigációs kihívások – leküzdésével az USMA Black kiemelkedett a mezőnyből. A célbaérkező 48 csapatból, a legjobb nem amerikai a 8. helyen célbaérkező lengyel egység lett, őket az angolok követték. Minden formáció 11 versenyzőből állt, akik közül legalább kettő nő.
kedd, 06 május 2025

Nemzetközi katonai és civil túra verseny - Varusteleka Remote Military March, 2025 április 25–27

Hatodik alkalommal rendezik meg a Varusteleka Remote Military March katonai és civil menetelést. A finn Varusteleka több outdoor programot szervez, nagyon aktív közésségépítő csapat, így ez a kihivás is igazán izgalmas - minden túrázónak és természetjárónak jó lehetőség egy különleges nemzetközi eseményen való "távoli" részvételre!
szombat, 19 április 2025

Czaun Dóra spec matekosból vált a katonai versenyek, így az 54-es Kihívás rendszeres dobogósává

A XXV. jubileumi 54-es Kihivás téli fordulóján nem lehetett nem észrevenni, hogy a legjobb csapatok között kettő is vegyespáros és noha már régóta idejétmúlt az a nézet, hogy a nők kevesebbet bírnak, még mindig kevesebb hölgy vállal be ilyen szélsőséges erőpróbákat. A példák pedig azt mutatják, hogy legalább annyira képesek, mint a férfi kollégáik. Amikor a célban megkerestem az interjúval kapcsolatban Czaun Dórát, aki a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj állományában harmadéves honvédtisztjelölt, azonnal mosolyogva igent mondott. Az interjú közben pedig nem győztem egyik ámulatból a másikba esni! Szerintem Dóra szavai nemcsak számomra motiválóak és különlegesek!
péntek, 28 február 2025

Teemu Hartikainen explorer of the wilderness

In connection with my work, I always pay attention to the reports of new brands, products, athletes, coaches, adventurers and explorers. This is how I found a brand new Finnish company and its founder, Teemu Hartikainen. He brings an exciting and new color to the outdoor world, and his personal experiences and adventures may be interesting to all outdoor enthusiasts. How does Teemu see outdoor challenges, how does he prepare and why did he start a company? You can read about this in the interview!  MAGYAR 
hétfő, 10 február 2025

Teemu Hartikainen a vadon felfedezője

A munkámhoz kapcsolódóan mindig figyelem az új márkákat, termékeket, sportolók, edzők, kalandorok és felfedezők beszámolóit. Így találtam rá egy vadonatúj finn cégre és annak az alapítójára Teemu Hartikainenre. Izgalmas és új színfoltot hoz az outdoor világba, személyes tapasztalatai és kalandjai pedig minden természetkedvelőnek érdekesek lehetnek. Hogyan látja Teemu az outdoor kihívásokat, hogyan készül és miért alapított céget? Erről olvashattok az interjúban!  ENGLISH 
hétfő, 10 március 2025

Jubileumi 54-es Kihívás embertpróbáló téli feladatokkal a Balaton-felvidéken

Idén télen került megrendezésre 25. alkalommal a legendás tájékozódási járőrverseny, amelyen 2006 óta bizonyíthatják rátermettségüket a katonák, a társszervezetek tagjai valamint a kalandkereső civilek. Általában a téli események a kihívások, de a lehetőségek szerint nyáron is szervez ilyet a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ és a Veszprémi Honvéd Sportegyesület. Az idei jubileumi verseny egyben a hivatalos „MH IV. Járőrpár Szintű Túrabajnokság” is volt a katonai egységek számára. Az 54-es egyik jellemző adata idén sem változott: a versenyt az indulók 30%-a tudta befejezni!
szombat, 08 február 2025

Kajtár Bence aki nemcsak a madarak megfigyelése miatt szereti a extrém kihívásokat

Kajtár Bencét a 2024 évi 54es nyári Kihíváson ismertem meg, ott meglehetősen sok időnk volt közösen megoldani a felmerülő problémákat a közel 40 órás út során. Bakony, 100+ km, 40 fok feletti nappali hőmérséklet, változatos és néha nagyon nehéz feladatok, minimális pihenés, egyensúlyozás a megfelelő menetsebesség és a pihenés keskeny határmezsgyéjén... Nemcsak Bence lelkesedése, hanem a természettel való egészen különleges viszonya is biztosította a helyét a Terepsport interjúk között.
szombat, 18 január 2025

Svédországban készül egy válogatott katonai csapat az epikus sarkköri ultramaratonra (+videó)

Egy angol katonai válogatott Svédországba tette át a kiképzés utolsó szakaszát a világ egyik legnehezebb versenyére, a 10 napos 500 kilométeres sarkköri ultramaraton előtt. Katonai legendák, kalandorok és tévés személyiségek, Jason 'Foxy' Fox, Aldo Kane, a katonai kereszt tulajdonosa, Brian Wood és Karl Hinett tavaly indították el kampányukat, az SSAFA-val (a fegyveres erők jótékonysági szervezetével) együttműködve kezdték meg a felkészülést és edzést. Az epikus sarkvidéki teljesítmény célja, hogy reflektorfénybe kerüljön a katonák életében fontos mentális egészség kérdése.
szerda, 22 január 2025

„Életem egyik legnehezebb döntése” – Weöres Szabolcs visszalépett a Vendée Globe-tól

Weöres Szabolcs fájdalmas döntést hozott: visszalépett a 2024–25-ös Vendée Globe versenytől, miután a New Europe nevű hajóján a D2-es kábel végzetes sérülést szenvedett.
kedd, 17 december 2024

Az 54-es kihívás titkai - Gál Tamás szervezővel beszélgettünk egy legenda születéséről

Az 54-es Kihívás legendája lassan, de biztosan erősödik, egyre többen ismerik meg. A próbán résztvevők száma nem emelkedik ilyen gyorsan, hiszen nagyon nehéz, összetett és embertpróbáló teljesítményt igényel a teljesítés. 2024-ben a terepsport.hu szerkesztőjeként sikerrel teljesítettem a nyári próbát. Ott ismerkedtem meg az egyik főszervezővel Gál Tamás ftőrm.-rel. 
csütörtök, 24 október 2024

Yosemite Triple Crown - Vaill és Wanish teljesítése megdöntötte Alex Honnold gyorsasági rekordját

Fantasztikus új idővel dőlt meg a korábbi gyorsasági csúcs! Michael Vaill és Tanner Wanish 17 óra 55 perc alatt teljesítették a Yosemite Triple Crown nevű kihívást, amely az El Capon a "The Nose", a Half Dome-on a "Regular NW Face", a Mt. Watkinson pedig a déli fal egymás utáni folyamatos megmászását jelenti. Ez összesen 71 kötélhossznyi mászás lélegzetelállító sziklafalakon, 2400 méternyi függőleges szint és közel 30 kilométernyi gyaloglás (nem könnyű terepen), amelyet először 2001-ben a legendás Dean Potter és Timmy O’Neill  páros teljesített.
kedd, 22 október 2024

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk