Andrews május 27-én este 19:11-kor indult az Everest Base Campből, és másnap hajnalban, 5:06-kor állt a csúcson. A korábbi, oxigénnel támogatott rekordot Lakpa Gelu Sherpa tartotta 2003 óta 10 óra 56 perccel, vagyis Andrews több mint egy órát faragott le egy 23 éve fennálló időből. Ez hatalmas különbség, olyan sporttörténelmi pillanat, mint amikor először úszott Szalnyikov 15 percen belüli 1500 métert — persze a jelen esetben az a bizonyos rakéta két láb, egy oxigénpalack és embertelenül sok felkészülés.
A teljes útvonal nagyjából 13,5 kilométer, de ez a szám becsapósan hangzik a meleg szobából olvasva. A szintemelkedés körülbelül 3500 méter, az út pedig az alaptábortól a Khumbu-jégesésen, az 1–4-es táborokon és a South Colon át vezet a csúcsgerincre. Ez nem futópálya, nem terepfutás frissítőpontokkal, hanem mozgó, repedező, fagyos és objektív veszélyekkel teli magashegyi terep.
Az Everest gyors megmászásánál a „sebesség” teljesen más értelmet kap. Itt nem az a kérdés, hogy ki bírja jobban az emelkedőt, hanem hogy a szervezet hogyan működik oxigénszegény környezetben, hidegben, technikai terepen, folyamatos veszélyzónában. Andrews a beszámolók szerint a 2-es tábortól használt kiegészítő oxigént, ezért a rekordot pontosan kell kezelni: ez oxigénnel támogatott Everest FKT, nem oxigén nélküli magashegyi rekord. Ez nem csökkenti az érdemeit, de tisztába teszi a kategóriákat - a hegyekben a pontosság nem bürokratikus akadékoskodás, hanem életbiztosítás.
Andrews közben nem a semmiből érkezett a Himalájába. Profi hegyi és ultratávú sportoló, a Chaski Foundation társalapítója, és több nagy hegyen is tart vagy tartott gyorsasági rekordokat, köztük Manaslun, Ama Dablamon, Kilimanjarón, Aconcaguán és a Fuji hegyen.
Az Everest-projektet jótékonysági céllal is összekötötte: a Chaski Foundation ifjúsági sportprogramjait támogatja Nepálban és Ecuadorban.
A rekord ugyanakkor még a „reported” és hitelesítésre váró tartományban mozog: több beszámoló is kiemeli, hogy a hivatalos megerősítés, adatellenőrzés és kategorizálás fontos része lesz a történetnek. A magashegyi FKT-k világa nem stadion, ahol a célfotó eldönt mindent. Itt az időjárás, az útvonal állapota, a kötelek, az oxigénhasználat, a mászási ablak és a biztonsági környezet is számít.
Andrews rekordjának lényege nem az, hogy mostantól bárki „felfuthat” az Everestre - ne is gondoljunk erre, ameddig egy árúház lépcsője is tud meglepetést okozni. A lényeg inkább az, hogy a modern állóképességi sport egyre jobban összenő a magashegyi mászással: futók, ultrások, skyrunnerek és alpinisták ugyanazt a határterületet keresik, ahol a sebesség, az akklimatizáció, a technika, a döntésképesség és a mentális fegyelem találkozik.
Tyler Andrews teljesítménye ezért egyszerre sporthír és szakmai előrejelzés: a hegy nem lesz kisebb, csak az emberi teljesítményről alkotott képünk tágul. És bár a Himalája nem edzőterem, nem futóverseny és nem motivációs plakát, az eredmény mégis ismerős minden terepfutónak, túrázónak és ultrásnak:
A nagy cél nem akkor kezdődik, amikor elindulsz, hanem amikor évekkel korábban először komolyan veszed a felkészülést.
Tóth Viktor, szerkesztő
Andrews május 28-án, csütörtökön biztonságosan ereszkedett le a Déli-csúcsról – tájékoztatott Dawa Steven Sherpa, az expedíciót szervező Asian Trekking ügyvezető igazgatója – és egy egész estés dokumentumfilm is készül a teljes útról.
"A jelenlegi szezon váratlanul sikeres volt" – mondta Khimlal Gautam, a Turisztikai Minisztérium alaptábori kirendeltségének vezetője. "De ez a helyzet egyértelműen azt mutatja, hogy most új perspektívából kell gondolkodnunk az Everest-expedíciókról."
