Azt már észrevettem, hogy a meglévő dolgokat kevésbé becsüli az ember mindaddig míg az természetszerűen adott. Legyen az egészsége vagy hazája. Peti, mindkettőben kimagaslóan teljesít. Az a nemzeti identitás, amivel rendelkezik, ahogy büszkén fut be a Magyar zászlóval, szlovákállampolgárként a célba, azt sokunk megirigyelhetné.
Pétert szeretném bemutatni, azt a 30 éves cukorbeteg felvidéki maratonistát, akivel már több ízben volt szerencsém együtt futni, edzésjelleggel és versenyen is egyaránt. Azt az embert, aki nem csak a futásban tud meglepetést okozni, hanem életszemléletével is tud újat mutatni azoknak, akik csak előre tekintenek csőlátással és elfelejtkeznek körbenézni mi is, veszi őket körül, esetleg megállni, hogy rácsodálkozzanak az élet szép, csak meg kell találni azt a perspektívát, ahonnan az látszik.
Péter írása:
1982 júniusában diagnosztizálták nálam ezt a betegséget. Pont abban a hónapban voltam 4 éves, elég szar szülinapi ajándék volt! Onnan fogva inzulinnal szúrom magamat minden nap! Azokban az időkben naponta kétszer, viszont mióta megjelentek a piacon az úgynevezett emberi inzulinok és az inzulinadagoló tollak már naponta négyszer. Ez 92 vagy 93-tól van így,(pontosan is utána tudnék nézni:-)! Tudom, durván hangzik, hogy naponta négyszer, de négyszer kisebb adagokat egy sokkal jobb összetételű inzulinból. Amelynek ráadásul nincs mellékhatása hosszú távon! ÁLLITÓLAG!!!
Serdülő koromban volt a legrosszabb a szitu, nagyon nyomoréknak éreztem magam. Ez nagy lelki teher volt azokban az időkben. Se osztálykirándulások, se sítúrák semmi csak a kórházak meg a gyógyfürdők.... Erre mondják, hogy kisebbségi érzés!!!!
Aztán 16 évesen kezdtem bicajozni, akkor még montival. Tekertem heti, mit tudom én 150- 200KM és olyan szuper érzés volt:-))) Aztán fokozatosan 18 évesen kezdtem kocogni, majd futni! Elején csak 7 esetleg 8 Km-eket, majd többet és többet. 1999-ben futottam életem első versenyét a budapesti Nike félmaratont!
Majd 2003 novemberében az első maratonimat! New Yorkban! Emlékszem mennyit kilincseltem vállalkozóknál jobbra, balra, mire találtam adakozó kedvű érzékeny embereket, akik segítettek az elképzeléseimben. Majd egyedül kiutaztam és futottam!
A célba érve a meghatottságtól kipotyogtak a könnyeim is.
Akkor kaptam választ az égiektől, arra hogy kiválasztott vagyok.
Ne nevess ki, szerencsésnek tartom magamat! Ha nem lennék cukorbeteg, talán sosem kezdtem volna futni! Bizonyítási vágy volt bennem mindig is! Majd én megmutatom, hogy így is lehet élni, fő a hozzá állás és az optimizmus! 36maratont futottam végig ez idáig sikeresen! Egyébként munka mellett csinálom, egyszerű melósgyerek vagyok. Egy benzinkúton dolgozom Dunaszerdahelyen!
Tuti, hogy nem lett volna ennyi lehetőségem utazásokra, ha nem sportolnék! Igen futottam már New Yorkot, Torontót kétszer is, Niagarát, Chicagót, Londont, Párizst, Rómát, Berlint, sőt még Las Vegast és Honolulut is..... De mindent, amit elértem azt sok szerencsével és sok olyan kiváló vendéglátókkal sikerült elérnem, akik önzetlenül tették, mindennemű viszonzás nélkül!
Magyar és szlovák emberekkel veszem fel a kapcsolatot Interneten, így szuper kapcsolatokra teszek szert!
Nehéz elhinni, de úgy kirándulni, hogy nem futok csak kétszer voltam az életben! 2005ben 1 hétre Erdélyben és tavaly 3 napra Kárpátalján, Ukrajnában!
Istenkém, a legszebb hely a világon Erdély...Hawaii is elbújhat mellette:-))))
Ne nevess ki:-)! Még a legnagyobb vágyam, hogy egyszer az életben majd valahol Székelyföldön is futhassak legalább 1 maratonit!!!!
Emlékszem az elején, a faluban az emberek, mint egy hülyegyerekre, úgy néztek. Na ennek sincs jobb dolga, mint hogy futkározzon!
Most meg már ennyi maraton után azt kérdezik, hova utazol legközelebb??? Az öcskösre nagyon büszke vagyok! Ő szerencsére egészséges, és ami fontos 21 évesen hatszoros maratonfutó! Szintén bicajozik akár csak én, országútival.
Edzeni a magam kedvére szoktam, úgy heti 60-70Km futás és még kb.150-200Km kerékpár, ami ugyan nem sok, de a szabadidőmből ennyire futja.
Az egyesületünk most bontogatja a szárnyait (csallóközi marathon club) és majd meglátjuk, hogy hosszú távon hogy fog működni. Pillanatnyilag még nagyon gyermekcipőben járunk.
A sérülések hála Istennek ez idáig elég jól elkerültek
Furcsán hangzik, de nekem a futás már olyan, mint másnak a levegő. Szinte a legfontosabb dolog az életemben! Amíg birok futni, addig nem lehet nagy baj! UGYE???
Ami a kaját illeti, persze hogy diétásan igyekszem kajálni! Viszont ilyen megterhelések mellett azért gond nélkül megeszem a tésztákat heti 2 alkalommal is! Meg a mogyorós csokit sem vetem meg:-)))
Amire talán a legbüszkébb vagyok azok a következők!
2005-ben magyar nemzetiségű szlovák állampolgár létemre az akkori szlovák miniszterelnök, Mikulás Dzurinda (8 évig volt ebben a funkcióban) egy elismerő oklevéllel és egy amerikai úttal díjazta az én harcomat:-) Szerencsém volt, mert Mikulás Dzurinda közvetlen barátságos ember, és ami nagyon fontos nem nacionalista!
ENNEK UGYE NINCS HELYE A SPORTBAN!!!!
Róla még annyit, hogy tapasztalt maratonfutó, már 1986-ban is futotta a kassai maratont, több külföldi maratonin is volt, New York, London, és az egyéni csúcsa 2ó56perc.
Aztán volt szerencsém 2006-ban, Chicagóban találkozni Khalid Khannouchi-val, aki 2 alkalommal is futott maratoni világcsúcsot, 1999-ben, Chicagóban és 2002-ben, Londonban! Fényképezkedhettem is vele és még autogramot is adott. Na erre is büszke vagyok!
A harmadik dolog, hogy részt vehettem Csehországban a nagy példakép EMIL ZATOPEK négyszeres olimpiai bajnok futónk emlékfutásán 2005 szeptemberében! A start Koprivnicén volt, Emil szülővárosában, a cél, pedig a sírjától 50 M-re Roznov pod Radhostem-ban. Egyébként a táv 23Km-volt! Ez egy minden évben megrendezésre kerülő verseny, amely nagyon tetszett!
Apropó, a legjobb eredményeim..........10KM 36perc13mp(2006) , félmaratonon 1ó23p24mp (2006), maratonon pedig 3ó13p London.
Jó egészséget és sportsikereket kívánok mindenkinek!
