Pap Eszter és Tarnai László nyerte a sprinttávú triatlon OB-t
Versenyzésre tökéletesen alkalmas időben rendezték meg a Tigra Triatlon Magyar Nagydíj bajai fordulóját. Nem árt ezzel kezdeni a bajai beszámolót, hiszen - mint ismeretes - tavaly az árvíz miatt maradt el a bajai triatlonverseny.
Ebben az évben megkegyelmezett a Duna, így június 21-én, szombaton délután 3 órakor a nők, majd 17 órakor a férfiak rajtoltak a Mogyi Triatlon versenyen. A nőknél hat versenyző szerzett előnyt a 750 méteres úszás során, majd közülük öten tekerték végig az élbolyban a kerékpározás 21 kilométeres távját.
Kihívások hétvégéje augusztusban Budapesten
Már az első napon, augusztus 21-én csütörtökön érdemes lesz ellátogatni a Kopaszi gáthoz, hiszen a versenyközpont területén megnyitja kapuit a négy napos Vital Expotique, ahol a sportos, egészséges életmódhoz kötődő cégek, kiállítók standjain kedvezményes vásárlásra is lehetőség nyílik. Csütörtökön és pénteken délelőtt a Duna öbölben két órás hivatalos úszóedzést is tartanak az IRONMAN-verseny résztvevői számára.
A négy napos rendezvény fő attrakciója egy sporttörténeti esemény, az első magyarországi IRONMAN-viadal, az IRONMAN 70.3 Budapest nevű triatlonverseny lesz, amelynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A rangos nemzetközi sportesemény öt kontinens csaknem ötven országából érkező résztvevői augusztus 23-án 1.9 kilométert úsznak, 90 kilométert tekernek és a 21.1 kilométeres félmaratoni távot futják le.
Az IRONMAN 70.3 Budapest egyéni nevezőinek száma már meghaladja a nyolcszázat, de váltóban is lehet a távokat teljesíteni!
25 éves az ITU, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (+videó)
Az 1989-ben Avignonban megtartott első kongresszustól a mostani, 160 nemzeti tagszervezetet számláló világméretű szervezet kialakulásáig hosszú volt az út, de mostanra nem csak a szövetség, de maga a sport is megvetette a lábát szerte a világon, három sikeres olimpiai cikluson is túl, folyamatosan fejlődik és népszerűsége töretlenül ível felfelé.
Maratonman Tavaszi Futam
Futóeseményeink prémium kategóriás rendezvények, mely tükröződik a szervezés és az ellátás színvonalában, a díjak és a kísérő programok minőségében. Nevezőinknek nem csupán a versenyzés élményét kínáljuk, de egy komplett sportnapot, melyet együtt élvezhetnek családjukkal, barátaikkal.
A 2014-ben másodjára megrendezésre kerülő balatonfüredi Tavaszi Futam, egy remek lehetőség, hogy nevezőink egy gyönyörű környezetben, a téli álom után éledező Balaton partján mozgassák meg a testüket és tegyék próbára a lelküket.
Időpont: 2014. április 20. Vasárnap
Helyszín: Balatonfüred
Tereptriatlon OB előzetes - Bánki-tó 2014 június 22.
Idén a Magyar Triatlon Szövetség tereptriatlon OB futama is itt kerül megrendezésre. Emellett MTB maraton, terepfutó verseny és sok gyerekprogram is színesíti az eseményt.
Lássunk néhány előzetes részletet, hiszen a nevezés és a hivatalos versenykiírás is március 24-én indul.
A tereptriatlon különleges kihívás - Faris Al-Sultan Ironman legenda a tereptriatlon Világbajnokságon
Faris Al-Sultan szerényen így nyilatkozott: "Egy ilyen versenyen mindig nagyon nehéz felmérni a lehetőségeket, egészen más, mint az Ironman, pedig az is nagyon sokesélyes - a nemzetközi tereptriatlonban pedig nagyon erős a mezőny. Ebben az értelemben azt hiszem, nem vagyok esélyes, ugyanakkor az Ironman versenyeken megszerzett kitartás és állhatatosság sok meglepetést okozhat az ellenfeleknek."
Vanek Ákos megnyerte a Wollongong Sprint Triatlon versenyt
Rövid beszámolója következik.
A rajtot nagyon jól kaptam el és a vízbe befutás is jól ment. Érzem hogy hasznos volt hogy ezt is gyakoroltuk. Andrew McCartneyval együtt úsztunk. Ami azt jelenti, hogy ő vezette az úszást. Mögöttünk nagyon messze jött a következő ember. A depóban ugyanazon az oldalon kellett bemenni és kimenni is. Az ő bringája az első sorban volt, az enyém kb. az ötödikben. Szóval jó sokat kellett futnom pluszban. Utána bringán nekem nagyon ment. Végig erős voltam.
Csőke Balázs kihűlt az Ironman triatlon Új-Zélandi futamán
A verseny mindnképpen szésőségesnek volt nevezhető, mert a víz hideg volt, az időjárás a verseny végére azonban nagy meleget hozott a versenyzőknek.
Májusban kezdődik a triatlon olimpiai kvalifikációs időszaka Rióra
A kvalifikációs időszak május 15-én veszi kezdetét a yokohama-i világkupa futamon és 2016. május 15-ig lehet gyűjteni a pontokat. Ezek alapján rangsorolják az országokat, s a végső sorrend első nyolc helyezettje három-három, a többi legfeljebb két-két - kvótát szerző - versenyzőt indíthat.
IRONMAN 70.3 Budapest pályainformáció
Az útvonalhoz az 51-szeres IRONMAN Kropkó Péter fűz néhány megjegyzést.
AZ ÚSZÁS
Az egy körös úszópálya a Kopaszi gát védett öblében került kialakításra. Az év ezen szakában 26.5 Celsius-fok körüli átlaghőmérséklet és havi 50 milliméter csapadék mellett 20 Celsius-fok körüli vízhőmérséklet a jellemző.
Magyar Ironman sikerek Izraelben
A Vörös-tenger, a Negev sivatag és az Arábiai Lawrance hangulata fogadta azt az 1200 triatlon versenyzőt, akik közül valamivel több, mint 200 az Ironman távon tette próbára erejét és kitartását.
A magyarok között a legjobb helyezést Harsányi Zsuzsanna érte el, aki a dobogó harmadik fokára állhatott, Nagy Gergely pedig ötödikként ért célba.
Az xterrások futnak, tekernek, hogy segíthessenek
A „24 óra egy mosolyért” elnevezésű jótékonysági esemény részleteiről a váradi Lotus Center bevásárlóközpontban számoltak be a szervezők, a Bihar megyei Xterra Sportklub tagjai, a Lotus képviselői, valamint dr. Ritli László docens, a nagyváradi Gavril Curtenu Városi Kórház gyermekrészlegének vezetője.



