Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2020. november 27. Péntek  Ma Virgil napja van.  

IRONMAN 70.3 Budapest pályainformáció

  • Állapot: Archív
Az utolsó kérdésekre is pont került, így végre bemutathatjuk mindenkinek az augusztus 23-án következő IRONMAN 70.3 Budapest versenypályáját.

Az útvonalhoz az 51-szeres IRONMAN Kropkó Péter fűz néhány megjegyzést.


AZ ÚSZÁS

Az egy körös úszópálya a Kopaszi gát védett öblében került kialakításra. Az év ezen szakában 26.5 Celsius-fok körüli átlaghőmérséklet és havi 50 milliméter csapadék mellett 20 Celsius-fok körüli vízhőmérséklet a jellemző.

30 jan. 2014 0 comment  

 

„Stabil hőfokú a Duna álló vízű öble, ez pedig valószínűleg a ’neoprén használata lehetséges, de nem kötelező’ helyzetet eredményezi majd – vélekedik Kropkó Péter. – Az augusztusi vízszint az év legszárazabb hónapjában többnyire alacsony, kiszámítható – két hétre előre jelezhető – emelkedést, nagyritkán az Alpokból érkező utánpótlás okozhat csak. Így a magas part által védett szabad vízfelület hullámzása, kelet-nyugati szél esetén alacsony, az uralkodó északi szél esetén az öböl déli végén sem alakul ki magas hullám. Nagy szélsebesség esetén rövid hullámhossza kellemetlen lehet.”

IM-Budapest-swim

A KERÉKPÁROZÁS

Kerékpárral két kört kell teljesíteni a Budapest legjellegzetesebb helyszínein átvezető pályán. Az első szakasz a Duna budai oldalán a Kopaszi gáttól az Óbudai szigetig, majd onnan visszafordulva vezet.

Körülbelül 16 kilométernél egy emelkedő vezet a Várba, majd egy rövid lejtős szakasz következik. Az alagúton keresztülhajtva és a Lánchídon átkelve a folyó Pesti oldalán folytatódik a pálya.

Először délre fordulva a Szabadság hídig tekerünk, majd visszafordulva a Kossuth tér, illetve a Parlament érintésével egészen az Árpád hídig vezet. Itt ismét egy visszafordító következik, a Lánchídon újra átkelve a Duna budai oldalán haladunk egészen a Kondorosi útig, majd vissza a versenyközpontba; s tovább a második körre.

A pálya a Budavári emelkedőtől eltekintve (ennek szintemelkedése 70 méter) szinte teljesen sík. A Duna-völgyben az uralkodó széljárás észak-északnyugat.

„Az úszás utáni váltáshoz a víztől öt méteres szintemelkedést és százötven méternyi távolságot kell leküzdeni, a folyami homoktól, a betonúton keresztül, a geotextiliával borított depóig – folytatta Kropkó Péter. – A két rakparton a kerékpáros útvonal gyakorlatilag sík. A felszíne néhol kivályúsodott, ez főleg a ritka augusztusi esőben rejt kicsi kockázatot. A száraz magyar nyár végén a rakpartok magasabb páratartalma szélcsend idején meglepheti a versenyzőket magasabb hőérzetével, alapvetően azonban a száraz meleg nyár a párologtatást, és a hővesztést támogatja. A meghatározó, de nem túl erős északi szelet érdemes figyelembe venni a frissítésnél, de nem okoz extrém meleget. Ritkábban fúj déli szél, ami dél-európai, észak-afrikai meleget hozhat, de augusztus 23-án ez már nem jellemző.

– A várban a Hunyadi János utcai emelkedő 1.09 kilométer alatt 66 métert emelkedik, ami egy nem túl hosszú, és nem túl változékony emelkedésű, átlagosan 6 százalékos kihívást jelent. Talán két áttétellel leküzdhető. A Budai vár túloldalán a lejtőn a hullámos útburkolat nagy sebességnél kellemetlenséget okozhat a hajtűkanyarok előtt és a kanyarokban.”

IM-Budapest-bike

A FUTÁS

A futópályán öt kört kell teljesíteni. A futókör a park nyugati kapujától (Vízpart utca) rajtolva az aluljárón keresztül vezet át a főúton és a kerékpár pályán, majd egészen a Gellért térig tart. A Műszaki Egyetem előtti fordulópont után visszaérkezünk az öböl területére. A pálya nagyrészt sík, a szintemelkedés mindössze tíz méter.

„A futás jellegzetessége az aluljáró, amely a főút –azaz a kerékpáros útvonal – alatt, egy lejtős rámpán küzdhető le. A négy kilométeres útvonal a felső rakparton, a kerékpáros pályával párhuzamosan zajlik számottevő szintkülönbség, vagy más szakmai érdekesség nélkül. A látvány, és az élmény mégis egyedülálló lesz!”

 IM-Budapest-run

  Forrás: peterkropko.com 

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Vegán edző házaspár - Jennifer és Mark Martell, a Gorilla Strong Fitness alapítói https://t.co/KlCJrNH09j #… https://t.co/HAWjkiVAG2
Túróczi Réka az idei COVID-os évben, 6 gyermek nevelése és a munka mellett is sikeresen készült fel, majd szeptembe… https://t.co/mITdoVhjkj
HUAWEI Watch GT2 Pro a mindennapok elegáns sportórája https://t.co/mrR12w4CIk ##terepsport #x2steam #salomonhttps://t.co/o4ocAVlUOJ

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

A figyelmedbe ajánljuk...

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)