Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2025. október 24. Péntek  Ma Salamon napja van.  

Tóth Viktor

„Teljesítmény határok nélkül” - Bécs- Pozsony- Budapest Ultramarathon 4. nap

Elstartolt a BBU 4. napja a tatai olimpiai edzőtáborból. Az eddigi legrövidebb szakasz következett, ami azért még most is 60km volt. A mai cél a vadasparkjáról is híres Budakeszi volt. Az egyéni versenyben szorosan egymás mellett haladtak a táv jelentős részén a versenyzők, de az utolsó szakaszban az összetett versenyt is vezető Zabari János- Nomád rákapcsolt és meggyőző fölénnyel elsőként ért ma is a célba.

teljesítmény, határok nélkül, Bécs- Pozsony- Budapest, Ultramarathon, futás, atlétika

 

A csapatok versenyében változatlanul a Sashegyi Gepárdok állnak a csúcson. Az igazi verseny itt is és az egyéniben is a harmadik helyért zajlik. A sorrend szinte óráról-órára változott és eme nemes vetélkedésnek a végeredménye csak a budapesti célban fog kialakulni.

22 okt. 2012

„Teljesítmény határok nélkül” - Bécs- Pozsony- Budapest Ultramarathon 3. nap

hosszutavfutas 200

A BBU 3. napján már 170 km-en túl voltak a versenyzők, mikor eldördült a startpisztoly reggel 10 órakor a Rába Eto Stadion előtt Győrben.

Az időjárás nagyon kegyes volt, hiszen a reggeli köd hamar felszakadozott és tiszta, száraz, napos időben futottak egész nap. A mezőny elején haladó Zabari János az amúgy is magas 1 órás előnyét tovább növelte, bár a 6-szoros BBU Bogár János ott jár a nyomában, így továbbra is izgalmas a verseny, főleg, hogy még 2 nap hátra van.

A csapatok versenyében a 2 csapatot is nevezett Sashegyi Gepárdok megállíthatatlanok egész nap az első helyen száguldottak és már a harmadik szakaszgyőzelmet seperték be.

22 okt. 2012

„Teljesítmény határok nélkül” - Bécs- Pozsony- Budapest Ultramarathon 2. nap

A második napon reggel 9 órakor startolt el a BBU mezőnye Pozsonyból és a Duna mentén eljutottak a határig. Rajka után a Szigetközbe érve leszállt a köd és a mezőny kissé szétszakadozott.

Az egyéni versenyben futók közül az élen Bogár János és Zabari János küzdelmét figyelhettük meg. Végül a mai napon is Zabari János ért be elsőként Győrbe és ezzel megerősítette tegnap kivívott vezető pozícióját.

A második napon reggel 9 órakor startolt el a BBU mezőnye Pozsonyból és a Duna mentén eljutottak a határig. Rajka után a Szigetközbe érve leszállt a köd és a mezőny kissé szétszakadozott. Az egyéni versenyben futók közül az élen Bogár János és Zabari János küzdelmét figyelhettük meg. Végül a mai napon is Zabari János ért be elsőként Győrbe és ezzel megerősítette tegnap kivívott vezető pozícióját. A váltó csapatok versenyében sem történt igazi meglepetés, hiszen ma is a Sashegyi Gepárdok két csapata győzedelmeskedett. A kerékpárosok a mai napon is izgalmas helytörténeti túrán vettek részt, hiszen Szlovákiát elhagyva – Rajkánál átlépve az országhatárt- megismerkedhettek Dunakiliti, Tejfalusziget, Halászi, Darnózseli, Hédervár, Ásványráró, Dunaszeg, Győrzámoly és Győrújfalu történeti, építészeti és kulturális értékeivel.  Minden településen nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadták az áthaladókat. Az utolsó szakaszon Győrújfaluban a Manó Tanyán hatalmas rendezvénysátrat állítottak, szabadtéri kemencében kenyeret sütöttek, tábortűznél tájjellegű ételeket és italokat kínáltak, valamennyi résztvevőnek. Szinte a teljes település lakossága kivonult, és egy óriási regionális fesztivált rendezett.  Nemzetközi Félmaraton  A Bécs- Pozsony-Budapest Ultramarathon zárónapján 2012. október 23-án megrendezésre kerülő Nemzetközi Félmaraton remek alkalmat nyújt mindenkinek, hogy csatlakozzon a mezőnyhöz.Budakesziről a Knáb János utcai Általános Iskolából  Budapestre  vezető  21,1 km nemcsak a BBU 5 napos versenyén rajthoz állókat várja, hanem azokat is, akik kizárólag a Félmaraton teljesítésére vállalkoznak. Nemzeti ünnepünk reggelén a Knáb János utcai Általános Iskolában 7:00 órától van lehetőség nevezésre és a  rajtszámok felvételére.  Rajt: 09.00!  A szervezők külön autóbuszt indítanak a budakeszi rajthelyre október 23-án reggel 06:30-kor a Kongresszusi Központ parkolójából!

A váltó csapatok versenyében sem történt igazi meglepetés, hiszen ma is a Sashegyi Gepárdok két csapata győzedelmeskedett. A kerékpárosok a mai napon is izgalmas helytörténeti túrán vettek részt, hiszen Szlovákiát elhagyva – Rajkánál átlépve az országhatárt- megismerkedhettek Dunakiliti, Tejfalusziget, Halászi, Darnózseli, Hédervár, Ásványráró, Dunaszeg, Győrzámoly és Győrújfalu történeti, építészeti és kulturális értékeivel.

20 okt. 2012

Magyar siker a Tour de Tirol maratonon, Kovács Ádám bronzérmes

Az osztrákok egyik legnagyobb terepfutó versenyén Kovács Ádám a tavalyi győzelem után, sokkal erősebb mezőnyben megszerezte a bronzérmet. Ádám idén fantasztikus sorozatot tudhat maga mögött, de a 3 napos nagyon nehéz terepen megrendezett, összesen 73 km-es és közel 3000 m szintemelkedésű pályán 2 napon is győzelmet aratott!

Tour de Tirol, maraton, Kovács Ádám bronzérmes, terepfutás, Wyatt, Salomon

Ellenfelei között kiemelt volt a többszörös hegyifutó világbajnok Jonathan Wyatt (Salomon Team Austria ), aki végül a második helyen állhatott a dobogóra.

09 okt. 2012

Új férfi pályacsúcs a Chicago Marathonon

Kettős etióp győzelem született a hétvégi Bank of America Chicago Marathonon. A férfiaknál Tsegaye Kebede 2:04:38-as új pályacsúccsal győzött, míg a nőknél igen szoros sprint befutó végén Atsede Baysa nyert.

pályacsúcs, Chicago Marathon, futás, etióp

A férfiak féltávnál (1:02:55) még tizenegyen voltak együtt az élbolyban, majd amikor az utolsó iramfutó is kiállt a 16. mérföldnél, a 25 éves Kebede meghúzta a tempót. Az iramváltást csak két honfitársa, Feyisa Lilesa és Tilahun Regassa valamint a kenyai Sammy Kitwara tudta lereagálni, a többiek leszakadtak. Kebedének még egy hasonló gyorsításra volt szüksége 23 mérföldnél, hogy Lilesaán kívül mindenkit lerázzon magáról.

08 okt. 2012

Maraton Országos Bajnokok 2012-ben Józsa Gábor és Merényi Tímea

Maraton, Országos Bajnok, Józsa Gábor, Merényi Tímea, SPAR, futófesztivál, BSI

A 27. Spar Budapest Maraton  keretében megrendezett 2012. évi  Maraton OB-n a férfiaknál Józsa Gábor/MAC-NS  megvédte bajnoki címét, míg a hölgyek versenye Merényi Tímea/Bp.Honvéd  személyében új bajnokot avatott. Mindkét nem csapatversenyét a Bp. Honvéd nyerte.

„- Sikerült a lehető legjobban beosztanom az erőmet, talán ennek köszönhető, hogy egyéni csúcsot javítottam. A váltóknak sokat köszönhetek, mert erőteljesen húztak magukkal. Óriási volt a szurkolók segítsége is, soha ennyien nem lelkesítettek bennünket."- mondta Józsa Gábor.  

- Az időjárás is velünk volt, szél semmi, a nap is csak a végén társult hozzánk. 36 km-nél jött el a holtpont. A Nyugati téri felüljáró igazán nem a kedvencem, de utána már csak be kellett gurulni a célba - fejezte be nyilatkozatát az informatikusként dolgozó bajnok, a MAC-NS sportolója.

08 okt. 2012

Lubics Szilvia bronzérmes, Rudolf Tamás 6. a Spartathlon ultramaraton futóversenyen

Lubics Szilvia harmadikként ért célba a nők mezőnyében a Spartathlon ultramaratoni futóversenyen. (VIDEÓ >>>)

Lubics Szilvia, bronzérmes, Rudolf Tamás, Spartathlon, ultramaraton, futóverseny

A viadal honlapja szerint a 245,3 kilométeres távot a leggyorsabban a német Stefan Stu Thoms teljesítette 26:28:19 órás eredménnyel. A nőknél a brit Elizabeth Hawker győzött 27:02:17-tel, aki az abszolút sorrendben harmadik lett.   Lubics Szilvia 29:45:56-ja az összesített sorrendben a 13. idő volt. A legjobb magyar versenyző Rudolf Tamás volt, aki az abszolút hetedik helyen végzett - a férfiak versenyének hatodikjaként - 28:29:59 órás idővel.
30 szept. 2012

Ultra Cavalls del Vent terepfutó verseny előzetes - világsztárok a rajtnál (videó)

Szeptember 29.-én rendezik meg a spanyol Ultra Cavalls del Vent terepfutó versenyt, amely igazán különleges mind a terepet, mind a mezőnyt illetően. Ez lesz a 4. alkalom a rendezvény történetében, de már az elmúlt években is fantasztikus névsorral rendelkeztek a szervezők.

Ultra Cavalls del Vent, ultra, terepfutó, verseny, világsztár, Kilian, Jornet, Heras

A terep nehézségéről - 2011-ben Kilian Jornet feladta a versenyt, pedig abban az évben igazán jó formában volt... A SALOMON versenyzője idén ismét rajthoz áll, az utolsó pillanatban nevezett be, de nagyon nagy támogatást kap csapattársaitól, köztük a tavalyi győztes Miguel Herastól, aki 8:57:32 óra alatt teljesítette a távot.

25 szept. 2012

Hatszáz futó készül Szentendrére, a mezei EB-re

A magyar atlétika számára december 9-én igen rangos feladat zárja az idei évet, Budapest/Szentendre  a házigazdája az idei SPAR Mezeifutó Európa bajnokságnak. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén lebonyolításra kerülő kontinens viadalra lezárult az előnevezési időszak.

Szentendre, mezei, terepfutás, atlétika, EB, Európa-bajnokság

A hat versenyszámban/ férfi 10 km, U23 8 km, junior 6 km és női 8 km, U23 6 km, junior 4 km  rajthoz szólító eseményre 33 ország küldte el előnevezését. A legnagyobb delegációt Nagy-Britannia jelezte/61 fő, utánuk Spanyolország/48, Portugália/45,Franciaország/43, Olaszország/45, Törökország/39 fő a további „létszám élvonal”. A magyar válogatott 32fővel található a listán.

16 szept. 2012

Kovács Ádám fantasztikus 12. helye a Jungfrau terepfutó maratonon és a hosszútávú világbajnokságon

Idén Svájcban a legendás Jungrfrau hegyifutó maratont 20. alkalommal rendezték meg és a jubileumi verseny egyben a hosszú távú világbajnokság is volt. Kovács Ádám az utóbbi időszakban sikert sikerre halmozó terepfutó 12. helyezése nagyon komoly nemzetközi eredmény.

 Kovács Ádám, Jungfrau, terepfutó, maraton, hosszútávú, világbajnokság

A Jungfrau maraton specialitása abban rejlik, hogy az 556 m tengerszint feletti magasságból indulva szinte csak felfelé kapaszkodva éri el 42 km alatt a 2205 m-es csúcsmagasságot, ahonnan egy rövid lejtőn érhető el a 2000 m-en lévő cél. A talaj sem a megszokott aszfalt, hanem 2/3 részben erdei, de főleg sziklás talaj.

11 szept. 2012

Több mint 11 ezren a 27. Nike Félmaratonon

Időtlen idők óta kéz a kézben jár a jó idő és az őszi futószezon kezdete. Ma sem volt másképpen, 25-26 fokos melegben érkezett célba a 27. Nike Budapest Félmaraton 11400 fős mezőnye (köztük 1500 külföldi 54 országból).     A futókat (a távot egyéniben, párban vagy trió váltóban is lehetett teljesíteni) Ughy Attila, Budapest városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka indította útnak. Nike, félmaraton, futás, fesztivál

Végül 6700 egyéni futó érkezett célba, ami rekordot jelent Magyarországon, hiszen eddig 6200-nál több futót soha nem regisztráltak egyik félmaratoni versenyen céljában sem.

11 szept. 2012

A WMRA hegyifutó Világbajnokságon Kovács Ádám volt a legsikeresebb magyar

Kovács Ádám erős mezőnyben, 6:03 perc hátránnyal az első helyezett eritreai Petro Mamo mögött a 24. helyen ért célba a 28. WMRA Hegyifutó Világbajnokságon. A magyar csapat több kategóriában is indult, köztük Merényi Tímea ért el jó eredményt a női mezőnyben (26., 4 perc hátránnyal).

WMRA, hegyifutó, Világbajnokság, Kovács Ádám

A női versenyben a legendás Andrea Mayr (AUT) nyert nagy csatában az olasz Valentina Belotti-val.

A MAHFUSZ koordinálásával Magyarországon is egyre népszerűbb a terepfutás, illetve annak egy nehezebb fajtája a hegyifutás.

05 szept. 2012

Németh Csaba 5. a világ legextrémebb ultraterepfutó versenyén, az UTMB-n

Ítéletidő miatti távrövidítés

A The North Face Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB) terepfutó verseny maga nemében a világ egyik legnehezebb és legkülönlegesebb eseménye, amelyen évek óta szép magyar sikerek születnek. Idén Németh Csaba 5. helyen ért célba.

nemeth-csaba-dobogo-utmb 600

Az idei rendezvényen óriási vihar, jeges eső nehezítette a futók és a rendezők dolgát, így a klasszikus 186 km-es távot 104 km-re rövidítették, 6000 m szint megmászásával.

02 szept. 2012

UTMB terepfutás előzetes - Németh Csaba és Lőrincz Olivér

[ultravalo.hu] Már csak alig pár nap és elrajtol az Ultra-Trail Du Mont Blanc keretein belül megrendezett versenyek mezőnye, hogy ki-ki a választott távján küzdje le az Alpok meredek emelkedőit és lejtőit.

UTMB, Németh Csaba, Lőrincz Olivér, Mont Blanc, terepfutás, ultra, maraton 

A három országot is érintő viadalokon egyre több magyar terepfutó teszi tiszteletét. Közülük négyen mondták el, hogyan alakult az évük, hogyan készültek/készülnek, mit várnak maguktól és mit is jelent nekik ez a verseny amit nem véletlenül neveznek az ultra terepfutás non plus ultrájának .

Németh Csabi és Lőrincz Olivér osztja meg velünk, hol is tart pillanatnyilag.

Hogy alakult az idei éved?

Elég vegyesen. A szezon elején beleszaladtam egy-két „pofonba”, de a nyáreleje óta fokozatosan megtaláltam az egyensúlyt. Most már egyértelműen „felszálló” ágban vagyok.

Hogy áll a felkészülésed?

Egyre jobban, már néha futok is…De a viccet félretéve elértem és túlhaladtam a tavalyi formánom. Már csak a finomítások maradtak hátra, meg a megérdemelt rápihenés.

20 aug. 2012

A Fighters’ Run diadalútja folytatódik

Nem is olyan régen ez a két név, hogy Pusztaottlaka és hogy Fighters’ Run önmagában is jóformán teljesen ismeretlen volt az emberek nagy része előtt, de ettől kezdve a kettő szorosan összetartozik.

Fighters’ Run, diadalút, terepfutás, extrém, x2s, Ganxtaa, Vozár

A Békéscsabától úgy húsz kilométernyire levő Pusztaottlaka, a Likefest zenei fesztivál ugyanis nem csak az ország elsőrangú ’bandáinak’, de a legjobb harcos futóinak ott találkozási pontot biztosított a nagy buli idején. ’Lehet, hogy a zene és a sport barátai számára kultikus hellyé válik Pusztaottlaka neve?’ – fogalmazott Simonka György, a település polgármestere, a Likefest főszervezője.  

20 aug. 2012

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk