Dakar 2013: Az időjárás megint közbeszólt
A Dakar-rali 11. versenynapján 481 kilométert kellett volna megtenniük a versenyzőkenk az argentin La Rioja és Fiambala között, de egy megáradt folyó miatt a versenyt az első ellenőrzőpont után leállították.
A lerövidített szakaszt Robby Gordon nyerte Ronan Chabot és Lucio Alvarez előtt. Az összetettben továbbra is Peterhansel vezet. A magyarok közül Szalay Balázsék az első ellenőrzőponton a 20. helyen haladtak át. Ezt a pontot 21 versenyző érte el, őket ez alapján értékelik, a többiek a 21. autó idejét kapják.

A motorosok mezőnye végigment a már kedden este 30 kilométerrel lerövidített szakaszon. A győztes Kurt Casellinek közel 3 óra kellett a táv megtételéhez. A külhoni magyar motoros, Saghmeister Gábor 56. lett. Összetettben Despres vezet több mint 13 perccel Faria előtt, harmadik Lopez Chaleco, Saghmeister a 64. helyen áll.
Hornékat kizárták a Dakaron, Sebestyénék a célban
Szerző: MTI
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőshöz hasonlóan a másik két magyar autós egység is sikeresen teljesítette a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szerdai, ötödik szakaszát, az Andrej Cserednyikov, Horn Albert kazah, magyar duót ugyanakkor kizárták.

Az összetettben az előkelőnek számító 21. helyen álló Szalayék csapatának tájékoztatása szerint az ötödik etap jól sikerült számukra, csupán a szakasz elején vesztettek időt azzal, hogy a legjobbak közül mögülük rajtoló Robby Gordon és Carlos Sainz is gyorsan utolérte őket, ezért teljesen le kellett lassítaniuk, hogy a szűk úton lehetővé tegyék az előzést.
Szalay a 29. helyen élt célba a Dakar második szakaszán
Szerző: MTI
A motorosoknál a spanyol Joan Barreda Port, míg az autósok versenyében a címvédő francia Stéphane Peterhansel érte el a legjobb időt a Dakar-rali második szakaszán. Szalay Balázs a 29. helyen ért célba.

A perui Pisco környékén rendezett vasárnapi száguldáson, amelyen összesen 327 kilométer várt a mezőnyre, a többi magyar résztvevő egyelőre úton van.
Járhatatlanok a kerékpárutak a Pilisben és a Visegrádi-hegységben
A vasárnapi vihar következtében járhatatlanná váltak, balesetveszélyesek a kerékpározásra kijelölt utak a Pilisi Parkerdő területén, a burkolt, aszfaltozott utakat sok helyütt sár- és kőfolyások borítják.
A Pilisi Parkerdő Zrt. arra kéri a kerékpározni indulókat, hogy kerüljék el a Pilis és a Visegrádi-hegység útjait, mert számos helyen bedőlt fák, letört ágak akadályozzák a közlekedést.
Olimpiai mezeifutás ötlete - az IAAF is támogatja
Az IAAF hivatalosan is támogatja a mezeifutás olimpiai visszavétele ügyében megfogalmazott kérvényt, melyet az etióp Haile Gebrselassie és Kenenisa Bekele valamint a kenyai Paul Tergat közösen nyújtott be a szövetséghez és a NOB-hoz.
Duna Maraton - a legfrissebb információk
Sajtótájékoztatón mutatták be szerdán a T-Mobile Top Maraton sorozat 2. állomását, a XI. UNIQA Duna Maratont. Mint Harangvölgyi András főszervező elmondta, a verseny Kelet-Közép-Európa egyik legnépesebb mountain bike-eseménye, melyre július 4-én a Pilisben kerül sor, a rajt-cél állomása és a versenyközpont Visegrádon, a Duna partján lesz kiépítve. Eddig közel 1300 előnevezés érkezett, vasárnap több ország, másfél ezer kerekesére számítanak.
Elkezdődött a Balaton Bike Fest!
Kezdetét vette Magyarország legnagyobb kerékpáros fesztiválja! Idén második alkalommal kerül megrendezésre Balatonfüreden a Balaton Bike Fest.A tavaly először megrendezett, kiemelkedő közönség- és médiaérdeklődést produkáló biciklis fesztivál 2010. június 9-13. között számos újdonsággal és meglepetéssel várja a versenyzőit és a rendezvény látogatóit.
ELMARAD! Biciklisek vízen, kajakosok terepen
A KAJAK DUATLON ELMARAD! Szervezési nehézségek miatt az idei kajak duatlon verseny elmarad. A X2S tereptriatlon lebonyolítása változatlan! A kajak duatlon szervezői és a X2S egy jövőbeli közös versenyt terveznek. Részletek hamarosan. X2S Murau triatlon hétvége
A muraui téli triatlon verseny és OB idén elmarad. Ennek anyagi és szervezési okai vannak, de a X2S nem akart bizonytalan és versenyt vállalni. Az osztrák partnerek hozzáállása példeértékű, jövőre korábban és komolyabb háttér biztosításával készítjük elő a versenyt.
Azok számára viszont, akik már betervezték ezt a versenyt, vagy már rég tervezik, hogy kipróbálnák a sífutást, a hóban futást és a bringázást, azoknak egy edzőtábor szervezzük ugyanebben az időpontban 2010 március 19-21 Murauban.
Öttusázó olimpikon a Buda Maratonon
Május elsején a Hármashatár-hegy térségében kerül megrendezésre az idei esztendő első hazai hegyikerékpáros maraton versenye, a VII. Uniqa - Schwinn-Csepel Buda Maraton. A versenyen már hagyomány, hogy a mezőnyt olimpikon sportoló indítja útjára - tavaly ezt Kozmann György kenus tette. Az idei viadalon a pekingi olimpia öttusa versenyén is helytálló fiatal hölggyel, Gyenesei Leilával találkozhatnak a résztvevők. Helytálltak a magyar biatlonisták a téli előolimpián
A magyar biatlonisták magyar szemmel kiválónak mondható eredménnyel zárták az előolimpiát Vancouverban. Mind a 10, mind a 20 km-es távon célbaértek, az elmúlt évekhez képest jelentős fejlődést mutatva mind lövészetben, mind sífutásban. Gombos Károly a X2S-KOAN TEAM tagja a verseny után hamarosan már a nyári alapozást kezdi meg hegyikerékpár és tereptriatlon versenyeken. Újabb Salomon győzelem extrém síben
Ophelie David és Lars Lewen, a Salomon extrém sí csapatának tagjai nyerték a Norvégiában megrendezett világkupa futamot. Néhány nappal a világbajnoksáég előtt ez igen jó eredmény, főleg, hogy Ophelie-nak ez a téli sorozatban aratott 4. győzelme!



