Van még hová az úton - sport minden korosztálynak
Korunkat számtalan formában fordíthatjuk magunk előnyére, hisz nem muszáj a vonások érettségével együtt lemondani a mozgás nyújtotta számtalan előnyről.
Sokkal előnyösebb helyzetben van az, aki ezt a felismerést ifjonti korában mindennapi cselekvései közé tudja tenni és az életét átszövő, felszabadító, mindenen átsegítő, lazító, erősítő, határokat feszegető, új dimenziókat nyitó, és még ezer féle érzéssel társítható, sport-mozgás adta életmódot élheti.
Szebeni Endre, szívvel-lélekkel az Ironmantól a tereptriatlonig
"Szebeni Endre a magyar triatlonban fogalom. Az alázat, a kitartás, a szorgalom mintaképe. "
Szebeni Endre ("Bandi bá") élete és kalandjai, a magyar triatlon sportban betöltött szerepe érdekes és tanulságos mindenkinek, hiszen a legfontosabb emberi erényekről szólnak: hit, kitartás, hűség, alázat és szeretet. Aki az elmúlt 25 évben triatlonozott, biztosan találkozott vele, hiszen országúton és terepen is ott van minden évben, ahol csak lehet - ahogyan őt ismerjük még a mi unokáink is együtt sportolnak majd vele.
(A cikk végén lévő interjúban láthatjátok és hallhatjátok egy korábban, Nagyatádon készült interjúját.)
A sok közös verseny és kaland között így beszélgettünk vele.
Kérlek meséld el nekünk, hogyan lesz valaki zongorahangoló és extrém sportoló egyszerre?Új vélemények
-
Re: A legegyszerűbb finom céklás receptek kezdőknek és középhaladóknak
Kiemelt
2025. április 25
Milyen fűszereket ajánlasz a cékla mellé? Biztos van, ami erősíti a
... -
Re: Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató
Kiemelt
2025. április 22
Többször találkoztam már a cég termékeivel (kiállítás, túra, kiképzés)
... -
Re: Maraton futás az űrben - Suni Williams 4:08 idővel ért célba az ISS fedélzetén
Kiemelt
2025. április 09
Abszolút IGAZ! Ilyen emberekről kellene még több infórmáció, hír,
... -
Re: NNormal Kjerag Brut, a legdurvább terepekre és távokra tervezett cipő
Kiemelt
2025. április 09
Nagyon szimpatikus! Mondjuk Kiliant mindig is bírtam, de az, hogy jó
... -
Re: Ehető vadnövények túra-sorozat indul Solymáron és környékén
Kiemelt
2025. április 09
Mikor és hol lesznek ezek a túrák?
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
A legegyszerűbb finom céklás receptek kezdőknek és középhaladóknak
-
Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató
-
Nemzetközi katonai és civil túra verseny - Varusteleka Remote Military March, 2025 április 25–27
-
A doppingszer, amivel nem buksz meg a vizsgálatokon és még egészséges is
-
Wisport Crafter 55 military backpack review
-
Maraton futás az űrben - Suni Williams 4:08 idővel ért célba az ISS fedélzetén
-
Deca-ultra triatlon: a kanadai Shanda Hill 280 órán belül ért célba a dél-afrikai tízszeres Ironman távú versenyen
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Teemu Hartikainen explorer of the wilderness
10 febr. 2025
-
Teemu Hartikainen a vadon felfedezője
10 márc. 2025
-
NNormal Kjerag Brut, a legdurvább terepekre és távokra tervezett cipő
18 márc. 2025
-
Az extrém World's Toughest Mudder ultra OCR győztesei Nikki Caromba és Michael Schjøtt (+videó)
15 nov. 2024
-
Új női egy órás fekvőtámasz Guinness rekord - DonnaJean Wilde 59 éves kanadai nagymama teljesítménye 1575 (+videó)
24 nov. 2024
-
Jubileumi 54-es Kihívás embertpróbáló téli feladatokkal a Balaton-felvidéken
08 febr. 2025
-
Deca-ultra triatlon: a kanadai Shanda Hill 280 órán belül ért célba a dél-afrikai tízszeres Ironman távú versenyen
03 ápr. 2025
-
HOKA Speedgoat 6 - a futócipő, amiben élmény hosszút és gyorsan futni terepen
07 nov. 2024
-
Végre itt a doppingszer, amivel soha nem fogsz megbukni a doppingvizsgálaton (1. rész)
16 nov. 2024
-
Az extrém World's Toughest Mudder ultra OCR győztesei Nikki Caromba és Michael Schjøtt (+videó)
15 nov. 2024
-
Új női egy órás fekvőtámasz Guinness rekord - DonnaJean Wilde 59 éves kanadai nagymama teljesítménye 1575 (+videó)
24 nov. 2024
-
Sikertelen verseny, a 2024-es rekordot követően senki sem fejezte be az idei Barkley maratont
20 márc. 2025
-
Czaun Dóra spec matekosból vált a katonai versenyek, így az 54-es Kihívás rendszeres dobogósává
28 febr. 2025
-
Az ultralight esőkabátok "Millennium Falconja" - NORTHERNLITE Superlight Rain Jacket
26 márc. 2025
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi… Szerző Bence Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát? Szerző Iguana Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.… Szerző Tóth Viktor Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb. Szerző Tóth Viktor Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Futás, terepfutás, terepsport és a szabályok
25 febr. 2015Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3594) Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (47) A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (6) HOKA közösségi futás a Szénás Körön - November 18. (0 hozzászólások)
- Malomsoky Ildikó (21) A legegyszerűbb finom céklás receptek kezdőknek és középhaladóknak (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (7) Plinko és Kaszinójátékok: Magyarország Új Kedvencei (0 hozzászólások)