Recept - az ultrafutó Kilian Jornet vegán sportitala
Azóta ez a legenda nem csökkent, sőt Kilian hozzáállása és mentalitása tömegeket mozgat meg. Lássuk az egyik titkát, amivel évek óta segíti a teljesítmény fokozását.
Kilian nemcsak az edzésmódszerekben, hanem a táplálkozásban is újat mutat az edzőknek és a versenyzőknek. Itt az egyik kedvence, a "Paradicsom, paprika, uborka gazpacho" receptje következik.
Magyar győzelem és ezüstérem a román tereptriatlon bajnokságon, Váraljai és Mester révén
Úszás után még több román és erdélyi versenyző is tartotta a lépést a magyarokkal, de a hegyikerékpár pálya nehezebb szakaszain a magyarok elléptek a mezpnytől. Mester kezdett jobban, de egy figyelmetlenség miatt 4 perc hátrányt szerzett. Váraljai nem vétette el az utat, Mester ellenben 5. helyre esett vissza. Ezt a hátrányt dolgozta le a futás elejére.
A mezőnyben Tóth Viktor a magyar csapat vezetője és edzője is folyamatosan jött előre, a futó depónál a 7. helyen váltott a harmadik számra.
Dósa Eszter és Medgyes Gábor nyerte a tereptriatlon Országos Bajnokságot
A festői szépségű Nógrád megyei Bánkon került megrendezésre a tereptriatlon Országos Bajnokság a X2S TEAM rendezésében. A férfiaknál óriási csatában Medgyes Gábor szerezte meg a győzelmet a világbajnoki bronzérmes Mester Bálint előtt. A nőknél magyar hegyikerékpár sport egyik legjobb versenyzője Dósa Eszter szerezte meg a győzelmet.
A második alkalommal megrendezett eseményen az utóbbi évek legnagyobb és legerősebb mezőnye állt rajthoz, köztük a sportág legjobbjai, világ- és európa-bajnokai, valamint sok olyan fiatal sportoló, akik idén kezdtek el ismerkedni az egyik legnehezebbnek tartott multisportal.
Terepfutás szenzáció két magyar aranyérem Németh Csaba és Pálos Zsófia révén
Németh Csaba ezzel az osztrák lapok címlapjára is felkerült, valamint az ORF sportműsorában is kiemelten foglalkoztak vele, hiszen a tavalyi pályacsúcs beállítását idén fantasztikus győzelem követte: a 101 km távot 2480 m szintemelkedéssel 8:30:47 alatt teljesítve közel 10 perccel gyorsabb volt, mint az osztrák bajnok!
Tereptriatlon siker a görög világkupafutamon, Poór Brigitta bronzérmes
Ez mostantól a múlté, hiszen Poór Brigitta az U23 világbajnoki cím után már a felnőtt mezőnyben is bizonyított: az idei Európa-bajnoki 4. hely után a görög világkupafutamon bronzéremmel gazdagodott Brigi és a sportág gyűjteménye.
Poór Brigitta jó úszó lévén második helyen lépett partra Katrin Muellerrel, a későbbi győztessel váll váll mellett.Merényi Tímea ezüstérmes a hegyifutó világkupán
Gál Géza tanítványa történelmi tettet hajtott végre, hiszen első magyarként lett dobogós. Ez eddig legjobb eredmény, egy negyedik hellyel Kovács Ádám volt, tudtuk meg a Magyar Hegyi- és Terepfutó Szövetségtől.
Férfiaknál hármas eritreai siker született, az abszolút favorit a 2012-es hegyifutó világbajnok Petro Mamo győzött pályacsúccsal a 13,4 km-es távon 1230 méteres szinttel, 57:36 idővel.
Sipiczki Csaba Spartan Race és kalandverseny specialista - X2S interjú
Ez köszönhető többek között a kitartásának, a problémamegoldó képességénak, amit terepen mindig jól lehet használni és a nehézségek könnyed, laza szemléletű megoldásának, ami egyik védjegye.
Elsősorban a futás, terepfutás a legjobb számai,a kerékpáros pályákon a technikás részek kedveznek neki, de alpesi emelkedőkön sem esik kétségbe. Éveken át az úszás volt a harmadik száma, de ez egyre kevésbé van így. A technikai feladatok pedig kifejezetten kedveznek neki (sziklamászás, rafting, via ferrata, sífutás).
2013 óta ikonikus alakja a X2S akadályfutó, extrém terepfutó csapatának, hiszen a Fighter's Run, Spartan Race versenyeken a legjobbak között ér célba (több dobogós hely is gazdagítja az éremgyűjteményét).A májusi szlovák Spartan Race futam elit csapat ezüstérem megszerzése után beszélgettünk vele.
Bánk terepfesztivál verseny előtti információk, hírek
Napi licensz váltás lehetőség nincsen! Ez csak az OB nevezéseket érinti, a versenyekre továbbra is mindenki nevezhet, azokon indulhat! A tereptriatlon versenyen az abszolút eredmények és az eredményhírdetés a licenszektől független!
Díjak, tombola: Trexpert, IRONMAN 70.3 Budapest, SALOMON, Életfa Program, HIGH5, GP Batteries, Saucony, X2S
Víz várható hőmérséklete: 20-21 fok. Pálya állapota: száraz, gyors, fedett helyeken sárra lehet számítani. Időjárás: napsütéses, kicsit felhős.
Szállással és tészta partyval egybekötött verseny előtti közös felkészülési napot, pályabejárást lehet igénybe venni a szervezőknél.Kilian Jornet gyorsasági rekordja az alaszkai McKinley csúcson (+videó)
Kilian egy korábbi szintén fantasztikus csúcsot döntött meg a West Buttress úton, a Summit of My Life projekt keretében. Az új rekord 11:40.
A korábbi rekordot Ed Warren állította be, még 2013-ban, 16:46 idővel. Ezt döntötte meg Kilian 5 órával és 6 percel, ami . Warren tartotta a csúcsmászás rekordját is, de egyelőre még nem hitelesitett, hogy ezt Kilian mennyivel javította meg. Amint lesz erről pontos információ, rögtön frissítjük ezt a posztot.
ETU tereptriatlon EB beszámoló
A vasárnap este induló kompunk hétfő reggel kötött ki Golfo Aranciban, ahonnan már csak 100km volt hátra az apartmanunkig. Gyors kipakolás, ebéd után elmentünk egy órát átmozgatni bringával, illetve egy keveset futottam is. Nekem a további napok se a nyaralásról szóltak, keményen edzeni kellett, a hét második fele már azért könnyebb volt, kezdődött a versenyre hangolódás.
Először csütörtökön tekertük végig a montis pályát. Mivel már párszor volt szerencsém itt versenyezni, így elég jól ismertem minden szakaszát.
Családi terepsport nap Bánkon, MTB maratonnal, terepfutással és tereptriatlonnal
A hölgyek közül pedig... de ez maradjon meglepetés!
Gyermek és családi programok sokaságával készülünk: faragás, szövés, erdei növények és állatok megismerése, népek művészete.
X2S Terepfesztivál Bánk 2014 - különleges családi sportnap
A versenyszámok mindenkinek kihívást és élményt biztosítanak.
A tereptriatlon OB mellett lesz egy rövidebb, könnyebb táv is, ráadásul mindkét számban egyéni és váltó versenyen is nevezhetnek a sportolók.Terepfutásban is két komolyabb táv mellett lesz egy élményfutás és gyerekfutás is.
MTB maratonon két távon lehet próbát tenni.
A családokat pedig egész napos programok látják el élményekkel: strand, kalandpark, élményfürdő, kirándulás és mindenféle kézműves foglalkozások.



