Kerekpár
Magyar kerékpáros válogatott edzőtábor Portugliában
Nem pihentek az ünnepek alatt az edzőtábor résztvevői, céljuk épp az ellenkező: keményen edzenek, készülnek az idei idényre. Az edzőtábor életéről részletesen Valter Tibor, szövetségi kapitány levele alapján számolunk be az olvasóknak. Portugáliában vagyunk, Faro város melletti üdülő területen, Quarteriában, a Dom José hotelben, közvetlen a parton. Az XCO felnőtt és az utánpótlás válogatott vesz részt a táborban. Összesen 24-en, 2 kísérővel Benkó László és jómagam vezetésével. A felnőttek: Benkó Barbara, Dósa Eszter, Poór Brigi, Bányai Dominik, Blazsó Márton, Csielka Márk, Fenyvesi Péter, Juhász Zsolt, Parti Andris, Szatmáry Andris, Vigh Zoltán.Utánpótlás, U15-U17-U19-es válogatott tagjai: Dina Márton, Erdélyi Attila, Megyaszai Lilla,…
vasárnap, 05 január 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Módosulnak a kerékpárok üzemeltetési műszaki feltételei
2013. december 10-én lép hatályba a 72/2013. (XII.2.) NFM rendelet, amely – egyebek között – a kerékpár kötelező és nem kötelező felszerelésére vonatkozó szabályokat is módosítja. Mint tudjátok, a kerékpár üzemeltetésének műszaki feltételeit a 6/1990-es KÖHÉM-rendelet határozza meg, most ezt módosították. A módosítás nagyon esedékes volt, például azért is, mert a KRESZ 54. §-ának tavalyi módosítása óta egymásnak ellentmondó szabályok vonatkoztak a kerékpárosokra. A következőkben áttekintjük a mostani módosítást.
kedd, 10 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Tour de France 2015 rajt Hollandiából
A hollandiai Utrechtből startol a 2015-ös Tour de France - erősítette meg a francia kerékpáros körversenyt szervező cég. Ez lesz a hatodik alkalom, hogy Hollandiában kezdődik a világ legjelentősebb bringás viadala, ez rekord a maga nemében. Korábban 1954-ben, 1973-ban, 1978-ban, 1996-ban és 2010-ben volt itt a rajt. Christian Prudhomme versenyigazgató a holland rádiónak elmondta: Utrecht már régóta szeretett volna otthont adni a Tour-nyitánynak, és most sikerült megállapodni. Sajtóértesülések szerint a helyi önkormányzat közel 10 millió euróval járul hozzá az eseményhez.
vasárnap, 10 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Tandemes világrekordot állítottak fel magyar kerékpárosok
Esélyegyenlőségi tandem kerékpáros sebességi világrekordot állított fel szombaton Nagy György kerékpárversenyző és vak sporttársa, Kovács Margit az M0-ás körgyűrű déli szektorának új szakaszán. A sportolóknak 95 kilométer per órás sebességre sikerült felgyorsulniuk kerékpárjukkal. Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke azt mondta: korábban nem volt példa arra, hogy hiteles, mért körülmények között bárki tandem kerékpárral sebességi rekordot állított volna fel.
szombat, 24 augusztus 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Kőbányai és X2S sikerek a Tour de Ring 24 óráson
Fantasztikus sikerrel zárta a Merida Kőbánya TC és a X2S Haibike TEAM az első, Hungaroringen megszervezett 24 órás országúti kerékpárversenyt. Mind a nőknél, mind a férfiaknál KTC-s siker született: Káldy Attila 118 körrel, Tóth Éva pedig 99 körrel győzött, az ezüstöt a X2S verenyzői - a férfiaknál Herbák Gergő, a nőknél Matolcsi Zita - szerezték meg. Bár hazai mountain bike sportágban már több mint 10 éve nagy sikerrel szerveznek 24 órás versenyeket, országúton mindezidáig várni kellett erre. Idén azonban rögtön két 24 órás futam is szerepel a naptárban: az elsőt a Hungaroringen szervezték augusztus első hétvégéjén, a másodikra pedig augusztus…
péntek, 09 augusztus 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Önálló iskolai tananyag lett a kerékpározás, a kerékpáros közlekedés
Elfogadta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a BringaAkadémia tantervet, így a kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatás önálló tantárgy lehet az általános iskolákban. Több szabadon választható tantárggyal együtt az oktatásért felelős minisztérium önálló, általános iskolai tantárgyként elfogadta, és a Magyar Közlönyben megjelentette a BringaAkadémia kerettantervet. A Bejárható Magyarország Programhoz kapcsolódó, de önállóan is oktatható közlekedésbiztonsági tantervet a Vuelta Sportiroda munkatársai készítették elő az Oktatási Hivatal segítségével. A munkát a Magyar Természetjáró Szövetség is támogatta, hiszen annak a KRESZ, valamint az elméleti és gyakorlati kerékpáros ismeretek mellett részét képezik praktikus túrázási ismeretek is.
csütörtök, 11 április 2013
Hozzászólás: Hozzászólás