Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2025. április 30. Szerda  Ma Katalin, Kitti és Kata napja van.  

Kerekpár

Erős székely csapat a Magyar körversenyen

A csíkszeredai Tusnád csapata 2009-ben alakult, tavaly szerepelt először a Tour de Hongrie versenyén, s bár soraiban spanyol, argentin és román kerekes is tekert a mezőnyben, a magyar szurkolók úgy szorítottak nekik, mint a hazai csapatoknak. A Tusnád-DRAG 2017-ben visszatér!
szerda, 19 április 2017

Tour de Hongrie: az észt viking jött, látott és győzött!

Az észt Mihkel Raim nem mindennapi teljesítményt nyújtva nyerte meg a 2016-os Tour de Hongrie összetett versenyét, a prológon második lett, az első etapon nyert, de ezután is minden egyes szakasz során az első tíz között zárt. A csapattársai által csak Vikingnek nevezett bringás büszke a múltjára és a jelenére, mindemellett komoly jövőről álmodozik. Ismerkedjünk meg vele!
szerda, 06 július 2016

Új világcsúccsal kerékpározta át Afrikát az osztrák Michael Strasser

Március 4-én érte el Cape Townt Michael Strasser osztrák építész – 34 nap 11 óra 10 perc alatt tette mag Kairótól a 11.500 km-es utat, ezzel két nappal javítva meg a korábbi világcsúcsot.
kedd, 15 március 2016

Tour de Hongrie 2016 az UCI versenynaptárában, végleges az időpont

Magyarország legnagyobb országúti kerékpárversenye, a Tour de Hongrie, megjelent a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában, így biztosra vehető az UCI 2.2-es kategória. A dátum az idei évben június 28-július 3. lesz, közvetlenül az Országos Bajnokság hétvégéje után indul a karaván 6 napos útjára.
hétfő, 15 február 2016

A Tour de France kerékpár verseny 2017-ben Düsseldorfból indul

A 13 kilométeres düsseldorfi egyéni időfutammal rajtol 2017-ben a Tour de France országúti kerékpáros körverseny – jelentette be csütörtökön, Párizsban Christian Prudhomme versenyigazgató.
péntek, 15 január 2016

Az UCI ellenőre elégedett a Tour de Hongrie kerékpáros verseny rendezésével

Laurent Idelot, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ellenőre szerint a vasárnap véget ért Tour de Hongrie biztonságos és szabályos volt. A francia sportdiplomata - akinek következő feladata a jövő szombaton kezdődő Vuelta a Espana ellenőrzése lesz - a szervezőknek adott interjújában azt nyilatkozta, számára a legnagyobb öröm az, ha tanácsaival segíteni tud, és elmondása szerint "Magyarországon a szervezők, a közreműködők és a versenybírók is nyitottak voltak erre".
csütörtök, 13 augusztus 2015

896 km lett az új 24 órás kerékpározási rekord

Az osztrák Christoph Strasser az azóta már balesetben elhunyt Jure Robič 2004-es rekordját adta át a múltnak. A szlovén korábbi csúcstartó 2004-ben 840 kilométert tekert országúti kerékpáron 24 óra alatt ami 35-ös átlagnak felel meg.
hétfő, 23 március 2015

Szalontay Sándor országos csúcsot döntött pályakerékpárban

Szalontay Sándor megdöntötte pályakerékpárban a 200 méteres repülőrajtos időfutam fedett pályás országos csúcsát. Az FTC riói olimpiai reménysége a svájci Aigle-ben szerepelt a 3 jours d'Aigle viadalon. A 200 méteres repülőrajtos időfutam alkalmával 10.22 másodperces időt ért el, amivel megdöntötte saját korábbi 10.367-es csúcsát.
hétfő, 06 október 2014

Új dimenzióba lépett a magyar kerékpáros társadalom - Kerékpáros Kompetencia Központ, Velence

Kerékpározni jó! Csak körül kell néznünk egy átlagos hétvégén, hogy mennyien választják szabadidejük aktív és izgalmas eltöltéséhez a bringát. Ezzel egyidőben nem csak az infrastruktúra, hanem a kerékpáros kultúra is fejlődik. Lassan, de biztosan haladunk a fejlett kerékpáros hagyományokkal rendelkező országok felé. Ma már nyilvánvaló, hogy egy kerékpár nem csak közlekedési eszköz, hanem szabadidős-, és sporteszköz is! Az élményről szól! Ezek az új dimenziók új megközelítést igényelnek! Hazánk első Kerékpáros Kompetencia Központja ebben a munkában kíván úttörő szerepet vállalni. A színvonalas eszközök elérhetőségén túl innovatív megközelítéssel szolgáltatásokat, ideológiákat, életformákat, lehetőségeket állít fókuszba, amelyek mind rövidtávon, mind hosszútávon segítik majd a…
péntek, 25 április 2014

BringaAkadémia konferencia az iskolai tantárgyról és a pedagógus-továbbképzésről

2014 tavaszán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából az Élet Úton programmal összhangban a Közlekedéstudományi Intézet 100 általános iskolai pedagógus felkészítését biztosítja az akkreditált BringaAkadémia pedagógus-továbbképzési program keretében. A program indításaként április 2-án, szerdán egy workshopra került sor a témával kapcsolatban. Az eseményen számos oktatással és közlekedésbiztonsággal foglalkozó állami, valamint önkormányzati szervezet (KTI, ORFK-OBB, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, BKK) és civil szervezetek képviselői vettek részt. Elsőként Csikai Mária, a Kerékpáros Magyarország Szövetség elnöke tartott rövid bevezetőt. A KMSZ elnöke kiemelte, hogy a Bejárható Magyarország Program keretében létrejött BringaAkadémia tantárgy által az iskolában lehetőség nyílik arra, hogy a tanulók szervezett keretek között…
szombat, 12 április 2014

Magyar Kerékpársportok Szövetségének középtávú sportágfejlesztési koncepciója

Régóta várt híreket közölt a Magyar Kerékpársportok Szövetsége. A kerékpársport, mint kiemelt sportág (tömegsport, szabadidősport és versenysport) az eddiginél lényegesen nagyobb támogatással és lehetőségekkel kezdheti az új időszakot 2014-től. "Fontos állomáshoz érkeztünk, mert átutalták a 2013. II. félévi Középtávú Sportágfejlesztési Támogatás összegét az MKSZ számlájára. Nincs időnk az örvendezésre – bár lenne okunk rá – mert a pénz birtokában fel kell gyorsítanunk a projektjeink megvalósítását, közel féléves lemaradásban vagyunk. Ez most az alapozás időszaka, amennyiben ezeket a projekteket, megfelelő színvonalon megvalósítjuk, lehetőségünk lesz arra, hogy 2014-15. évben a mostani tapasztalatok felhasználásával további támogatáshoz jussunk. Meggyőződésem, hogy következetes építkezéssel, néhány év…
csütörtök, 06 február 2014

102 évesen is egyéni csúcsot kerékpározott Robert Marchand (+videó)

A francia kerékpáros 100 évesen is szenzációs csúcsot döntött, de 102 éves születésnapjára meglepte magát egy közel 2,5 km plusszal. A Saint-Quentin-en-Yvelines velodromban nemzetközi rekordot állított fel Robert Marchand - a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által, külön miatta bevezetett „+100” év kategóriában ezzel az 1 órás kerékpározás hivatalos csúcsa 26 km 927 m.
csütörtök, 06 február 2014

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk