Elite Challenge teljesítők - dr. Várnai Gergely
Interjú minisorozatunkban az Elite Challenge teljesítőt kérdezzük az élményekről, a felkészülésről, a tapasztalatokról. Hiszen az Elite Challenge teljesítése nagyon sok olyan dolgot a felszínre hoz, amivel a hétköznapi életben nagyon ritkán kerülünk szembe. A sorozat első részében dr. Várnai Gergely mesél az ő kalandjáról.
Elite Challenge XV. A kihívás adott, tedd magadévá a sikert!
Ha valami, hát ez a program igazán közel visz a természethez és a bajtársakhoz! A Navy Seals, a Special Forces és más különleges egységek kiképzési programja alapján összeállított Elite Challenge (EC) civilek számára is elérhető, ötnapos fizikai és pszichés terheléses erőpróba; azoknak szól, akik be akarják bizonyítani, hogy képesek megfelelni az elit katonákkal szemben támasztott minimum követelményeknek.
A program megalapítójával és vezetőjével Koltai Arnold nyugállományú alezredessel beszélgettünk az EC nehézségeiről, különlegességeiről. Az erőpróba sajátosságai miatt sok dolgot természetesen nem lehet előzetesen megtudni, de így is teljesebb képet kaphatunk erről a "pokoli" hétről.
A program kezdete: Az EC XV. végrehajtására 2021. április 25-30. között kerül sor a Mecsekben egy 50 hektáros magánterületen. (a pandémia helyzettől függően azonban lehet, hogy csak augusztus végén lehet megrendezni az eseményt - ld. a program weboldalán a friss információkat)
Mi is az Elite Challenge (EC) - Koltai Arnold nyugállományú alezredes
Az Elite Challenge (EC) civilek számára is elérhető, ötnapos fizikai és pszichés terheléses képzés, amely a nagy hagyományokkal bíró katonai kiképzések – U. S. Army Ranger, Special Forces, MH Skorpió, Rohamlövész – programjaihoz hasonló fizikai és mentális megmérettetés azoknak szól, akik be akarják bizonyítani, hogy képesek megfelelni az elit katonákkal szemben támasztott minimum követelményeknek. A program atyjával, Koltai Arnold nyugállományú alezredessel beszélgettünk.
Új vélemények
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Miért triatlonos?
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Azta! Gratulálok!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Ez egyszerűen hihetetlen!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Self-supported, 18 km kitéréssel összesen??? Ezt hogyan?
... -
Re: 49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
2026. szeptember 04
Nagyszerű interjú! Sokat inspirálódtam, de azért érdeklen, hogy mit
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
-
Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
-
Az UTMB sem lehetetlen - Julien Veysseyre első amputáltként teljesítette 44 óra alatt
-
Futócipőből a tereptriatlon győzelemig: Vásárhelyi Máté sokkolta a mezőnyt a tereptriatlon országos bajnokságon
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
-
104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
24 ápr. 2026
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
31 aug. 2026
-
Magyar triatlonsikerek Tarragonában – Mocsári Bence Eb-arany, Dévay Márk 5., Kropkó Márta 6.
17 jún. 2026
-
Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
12 aug. 2026
-
Sam Laidlow világcsúcsa és Alanis Siffert berobbanása – Challenge Roth Ironman távú triatlon 2026
06 júl. 2026
-
Tyler Andrews gyorsasági mászása az Everesten - 9 óra 55 perc alatt a világ tetejére
01 jún. 2026
-
Striker Challenge 2026: tizenkilenc akadály, tizenöt kilométer - nem a kényelmes kifogások versenye (+videó)
25 júl. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Napfényes cukrászat - vega sütemények és fagylaltok
01 aug. 2011Hozzászólás: HozzászólásA Napfényes Cukrászat Kft. a Reformcukrász Kft. jogutódjaként egészséges, növényi alapanyagú, vegán cukrászipari készítmények előállítására szakosodott. Édes és sós süteményeinket,…
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3720) PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot (0 hozzászólások)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (7) Hercegi lépések a világ tetején: Mohammed Al Saud az Everesten, egy csúcsra a Seven Summitstól (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Malomsoky Ildikó (33) Szabad akarat vagy isteni póráz? - Ádám és Éva modern drámája a Megszállottság című filmben. (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (9) Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést? (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Timag Márton (3) HUAWEI WATCH GT Runner 2 sportóra premier (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (52) Több ezren túráztak országszerte – tarolt a Rejtett Kincsek Túrái! (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)



