Benecz Ferenc, "Paraferee" a Sherpa Rally versenyről
A Sherpa Rally egy igazán kivételes és ritka verseny Magyarországon, noha a világon számos helyen rendeznek hasonlót. Benecz Ferenc nemcsak outdoor újságíróként, hanem versenyzőként is részt vett már jó néhány ilyen rendezvényen, vele beszélgettünk erről a nehéz és szép kihívásról.
18 aug. 2024
Kategória:
Outdoor
XXXII. Síalpin Rally, 14. Csanádi Sándor Emlékverseny és Sí-alpinista találkozó
Az első Síalpin Rally-t 1984-ben az Alacsony-Tátrában rendezte meg a Budai Alpin Club (BAC). Akkor a verseny távja a Csertovica és a Gyömbér-ház közötti gerincen lévő szakasz volt.
2002-től a Tengerszem Túrafelszerelés és Túrabolt rendezi a versenyt.
14 febr. 2015
Kategória:
Outdoor
Sokk: távozik a Dakarról a Mitsubishi
Befejezi terepralis programját és nem indul a Dakar-ralin sem a Mitsubishi – jelentette be a japán gyár szerdán, európai idő szerint kora reggel kiadott sajtóközleményében. A sokkoló bejelentés hátterében a gazdasági világválság áll.
04 febr. 2009
Kategória:
Archív
Az elmaradt Dakar rally után
Szalay Balázs - mint a Szalay Dakar Team
csapatfőnöke és egyben a versenyt szervező A.S.O. kelet-európai
képviselője -, ma 13 órakor rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a
Champs Sport Pubban a pénteken véglegesen meghiúsult 2008-as Dakar Rally eseményeiről.
07 jan. 2008
Kategória:
Archív
Új vélemények
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Miért triatlonos?
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Azta! Gratulálok!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Ez egyszerűen hihetetlen!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Self-supported, 18 km kitéréssel összesen??? Ezt hogyan?
... -
Re: 49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
2026. szeptember 04
Nagyszerű interjú! Sokat inspirálódtam, de azért érdeklen, hogy mit
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
-
Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
-
Az UTMB sem lehetetlen - Julien Veysseyre első amputáltként teljesítette 44 óra alatt
-
Futócipőből a tereptriatlon győzelemig: Vásárhelyi Máté sokkolta a mezőnyt a tereptriatlon országos bajnokságon
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
-
104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Striker Challenge 2026: tizenkilenc akadály, tizenöt kilométer - nem a kényelmes kifogások versenye (+videó)
25 júl. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Tizenhét év után partot ért – Rob Lea befejezte a világ egyik legőrültebb "hét hegy, hét tengerszoros" sportküldetését
26 júl. 2026
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
04 szept. 2026
-
Sam Laidlow világcsúcsa és Alanis Siffert berobbanása – Challenge Roth Ironman távú triatlon 2026
06 júl. 2026
-
World’s Toughest Mudder 2026: 24 óra, 650 induló, 35 fokos brit hőhullám és egy 115 mérföldes csúcsteljesítmény
07 júl. 2026
-
Medvetámadás katonai gyakorlaton Alaszkában: két katona megsérült, a medvespray életet mentett
21 ápr. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
A tiszta légutak és az alapozás – Eucasol és Basico
20 jan. 2013Hozzászólás: HozzászólásA Just termékek egyik csillaga az Eucasol. Nagyon szeretem, az év minden napján megtalálom a helyét. Nyáron az autó klíma…



