Dorogon folytatódik szeptemberben a HUNfoglalás
Szeptember 19-én második, Öböl Beach Challenge elnevezésű versenyével folytatódik Dorogon és az esztergomi tónál az idén márciusban elindított HUNfoglalás versenysorozat.
A HUNfoglalásba az akadályfutó versenyek, crossfit jelegű challengek és teljesítménytúrák is beletartoznak. A sportesemény-sorozat szorosan kötődik az ősi magyar történelemhez és kultúrához. Az Öböl Beach Challenge 10 kilométeres pályáján közel 20 akadályt kell majd leküzdeni.
Sikeresen zárult a Running Warriors akadályfutás első magyar versenye
Szombaton került sor a Running Warriors akadályfutás első magyar futamára a Nógrád megyei Bánkon, ahol a különleges kalandpályán 2 távon indulhattak a résztvevők, de a gyerekeknek is alkalmuk volt kipróbálni az akadályfutás szépségeit.
A hosszú „Predator” távon a győzelmet Sipiczki Csaba (X2S Superior TEAM) és Hernádi Eszter szerezték meg.
Running Warriors akadályfutó verseny, ami más mint a többi
A Running Warriors egy olyan akadály verseny, ami igazán „Kaland, küzdelem, kihívás!” Ezért is adja a X2S TEAM a szakmai hátteret, hiszen minden megtalálható, ami egy kőkemény terepsport csapatnak szükséges.
A kaland úgy kell az ember lényének, mint a falat kenyér! Enélkül kiszárad, elsorvad. Nem azért nyúl a droghoz, az alkoholhoz, és nem azért száguldozik kocsijával, hogy az embereket bosszantsa! Azért teszi, mert kalandra vágyik. A Running Warriors olyan kaland, ahol ugyan nem fog felfalni egy leoprád, és nem merülsz le több ezer méter mélyre, de azért a megerőltetéstől más színben fogod látnia világot, és a feladás, vagy kimerülés réme folyamatosan a fejed felett lebeg.
Falra másztak a HUNfoglalás résztvevői - akadálytúra a Pilisben
Sikerrel mutatkozott be a Pilisben a HUNfoglalás sportesemény-sorozat az Árpád Vezér Téli Challenge elnevezésű első állomásával. Az akadályfutás, crossfit challeng és teljesítménytúra ötvözetét a férfiak közt Erdei Attila, a nőknél Petró Stella nyerte.
A nem mindennapi eseményen 25 km-t, 1400 méter szintkülönbséget és 19 akadályt kellett leküzdeniük a résztvevőknek. A HUNfoglalás első állomásán a versenyzők eddig ismeretlen feladatokkal is találkoztak: például a negatív fallal, a felfutó fallal, a négyszemélyes gumihordással és a vizesballonhordással.
Klinovec Spartan Beast Race, Mester Bálint 5. a "szörny" távon
Az egyik legnehezebb SPARTAN RACE táv a "Beast" augusztus közepén Csehországban került megrendezáésre, ahol a Világbajnokságra készülő Mester Bálint is rajthoz állt.
A X2S CUBE TEAM versenyzője már több nemzetközi futamon is kiváló eredményt ért el (ezüst és bronzérem, 4. hely), de ez a táv számára is kérdőjel volt, hiszen 23 km kemény terepen, 1500 m szintkülönbség és 26 akadály nem mindennapi kihívás.
Bálint okosan és megfontoltan versenyezve megszerezte az 5. helyet, de tartalék még maradt benne. Számára ez a futamk elsősorban a VB felkészülés állomása volt, ahol hasonló távon, de még nehezebb körülmények közhött kell majd helyt állnia.
Itt olvashatjuk Bálint beszámolóját.
Lukács Lilla és Kempelen Zita a Spartan Race pozsonyi hősnői - X2S interjú
Lukács Lilla vagyok. Gyerekkoromban végig sportoltam, úsztam, futottam, de nem igazán jártam versenyekre. Az egyetem alatt időnként betévedtem egy-egy aerobik órára, de a sport nem volt a mindennapjaim része. A most 2,5 éves kislányom születése után kezdtem újra a sportolni, eleinte csak heti 2-3 alkalommal jártam Zitához TRX-re, később a súlyokkal is megbarátkoztam. Fél éve, mióta visszamentem dolgozni, ahogy időm engedi, újra futok, főleg a hegyekben.
Kempelen Zita vagyok, lételemem a mozgás, és a terep szerelmese vagyok. Ez valószínűleg onnan ered, hogy már a nagypapám is tájfutó volt, így gyerekkoromban temészetes volt, hogy én is versenyezni kezdtem. Főiskolás koromig tartott a tájfutó időszak, majd jött a fitness, és 15 évig egy lépést sem futottam! A hegyek, a kirándulás, a természet szeretete azonban ebben az időszakban is megmaradt, így vágyakoztam vissza az erdőbe! Évek óta „fitness oktatóként" dolgozom, de mára már nem hagyományos aerobik órákat tartok, hanem bootcamp, trx és súlyzós edzéseket. E mellé jött be tavaly télen újra a futás, amikor elkezdtem felkészülni az első Spartan Race versenyemre. Lillát másfél éve ismerem, azóta jár hozzám edzeni, és a lelkes kis csapatunk egyik ügyes tagja!
A legjobb magyar Spartan Race hölgy, Kempelen Zita - X2S interjú
Rövid bemutatkozást és interjút kértünk tőle. Íme.
Kempelen Zita vagyok, lételemem a mozgás, és a terep szerelmese vagyok. Ez valószínüleg onnan ered, hogy már a nagypapám is tájfutó volt, így gyerekkoromban temészetes volt, hogy én is versenyezni kezdtem. Főiskolás koromig tartott a tájfutó időszak, majd jött a fitness, és 15 évig egy lépést sem futottam!
A hegyek, a kirándulás, a természet szeretete azonban ebben az időszakban is megmaradt, így vágyakoztam vissza az erdőbe!
Elsöprően sikeres kezdet az első magyar Spartan Race akadályfutó versenyen
Igazi spártai időjárás vezette be az első magyar futamot, amelyet hatalmas várakozás előzött meg. A rajterületen Eplényben 1700 extrém akadályfutó várta a rajtjelet. Az elit futamban az erős nemzetközi férfi mezőnyben a magyar X2S CUBE TEAM Salomon két versenyzője is dobogóra állhatott – Mester Bálint és Kovács Zsolt végig szorongatták a sportág egyik legjobb európai versenyzőjét a szlovák Peter Ziskát, aki végül megszerezte a győzelmet.
A nőknél a bronzérem Kempelen Zita nyakába került.
Spartan Race extrém akadályfutás áprilisban Magyarországon
A sportág nagyon egyszerű elemekből építkezik: terepfutás és akadályok. A legkülönbözőbb fajtájú és nehézségű akadályok.
A versenysorozat nevét a "300" című film alapján választották – nem véletlenül, hiszen aki el szeretné képzelni mi vár rá, az ott meg is találja a választ. Derékig vagy akár nyakig érő sár, kötélmászás, gerelyvetés, különböző mászó-kúszó feladatok, ügyességi pályák és persze terepfutás sárban, köveken, bozótban... mikor mi adódik.
Felkészülési tippek a váratlan verseny helyzetekre
Hogyan készülj fel egy olyan versenyre, amelyre nem lehet igazán felkészülni? Nem könnyű, de van pár trükk, amelyet érdemes megtanulni. Az adventure-, az akadályfutó- és XTERRA-versenyek állandóan meglepetéseket tartogatnak. De ne ess pánikba...
Akadályfutás és extrém kaland - Fighter's Run, ahol semmi sem lehetetlen (+videó)

A pósteleki parkerdőben április 27-én sorra kerülő Royal Vodka Fighters' Run-on férfiak és nők egyéniben vagy 4-6 fős csapatban teljesíthetik a 7 vagy 14 km-es távot és a 14 vagy 28 akadályt, amelyek elsősorban az "élményfaktort" hivatottak növelni, hiszen lesz jéggel feltöltött jeges verem, falmászás, kötélmászás, laposkúszás, áramütéses labirintus, zombifészek, dzsungel-akadálypálya és természetesen sártenger is minden mennyiségben.
A sajtótájékoztatóig 750-en neveztek, ebből 200-an nők. Részt vevő országok: Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia, Franciaország, Egyesült Államok, Ausztria, Németország.
A gyerekek és a párok sem maradnak szórakozás nélkül: az ifjabbak egy két km-es, könnyített akadályokkal kialakított pályán teljesíthetik a versenyt, azok, akik igazán szoros kapcsolatban szeretnék teljesíteni a nem mindennapi kihívást a ,,Hátamon a Párom" elnevezésű párcipelő versenyen próbálhatják ki ügyességüket. Ez utóbbi verseny győzteseinek díja két negyven literes hordó sör.



