Az XTERRA királya győzelemmel indított – Conrad Stoltz sikere Hemingwaynek is tetszene

A legendás négyszeres XTERRA világbajnok Conrad Stoltz ismét bizonyította, hogy nem az életkortól függ a győzelem – lassan a 40 felé közeledve is magasan a legjobb fiatal versenyzők előtt ér célba. Első idei győzelme színhelye Buffelspoort Dam, ahol annak idején Hemingway is szívesen időzött.
30 jan. 2011
Kategória:
XTERRA
A király újra király – Conrad Stoltz az első négyszeres XTERRA világbajnok, korosztályos magyar ezüst
A 15. XTERRA világbajnokságon Maui szigetén megtörtént az, ami eddig soha a sportág történetében: a dél-afrikai Conrad Stoltz 4. alkalommal nyerte meg a világbajnoki címet, pedig a mezőny az eddigi legerősebb és legnagyobb volt, két magyar indulóval, akik közül Poór Brigitta korosztályos ezüstérmet szerzett.
25 okt. 2010
Kategória:
XTERRA
Urban XTERRA - duplázás és címvédés a középnyugati bajnokságon
Melanie McQuaid 36. születésnapját is ünnepelte a Fort Custer parkban megrendezett versenyen - nemcsak az aranyérmét A michigani versenyen mellette állhatott a sportág másik koronázott királya, a dél-afrikai Conrad Stoltz, hiszen mindketten fantasztikus győzelmet arattak.
20 máj. 2009
Kategória:
Archív
Lebrun újabb világkupa győzelme
Nicolas "Nico" Lebrun újabb győzelemmel kápráztatta el az XTERRA Világkupa sorozat európai állámásainak közönségét. Ezúttal hazájában, Franciaországban. Legnagyobb ellenfele, az idén is nagyon jó erőben lévő 3-szoros világbajnok Conrad Stoltz volt.
09 júl. 2008
Kategória:
Archív
XTERRA - Lake Tahoe
Conrad StoltzAz amerikai bajnokságon Jamie Whitmore és Conrad Stoltz állt a dobogó legmagasabb fokán - mindketten többször nyertek már itt és mindketten balszerencsések voltak az utóbbi két évben. De a szélsőséges versenykörülmények nekik kedveztek.
09 okt. 2007
Kategória:
Archív
Új vélemények
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Miért triatlonos?
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Azta! Gratulálok!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Ez egyszerűen hihetetlen!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Self-supported, 18 km kitéréssel összesen??? Ezt hogyan?
... -
Re: 49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
2026. szeptember 04
Nagyszerű interjú! Sokat inspirálódtam, de azért érdeklen, hogy mit
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
-
Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
-
Az UTMB sem lehetetlen - Julien Veysseyre első amputáltként teljesítette 44 óra alatt
-
Futócipőből a tereptriatlon győzelemig: Vásárhelyi Máté sokkolta a mezőnyt a tereptriatlon országos bajnokságon
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
-
104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
World’s Toughest Mudder 2026: 24 óra, 650 induló, 35 fokos brit hőhullám és egy 115 mérföldes csúcsteljesítmény
07 júl. 2026
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
04 szept. 2026
-
Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
30 jún. 2026
-
Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
29 jún. 2026
-
Taylor Knibb ismét országúti időfutam-bajnok lett - triatlonosként verte a kerékpáros mezőnyt (+videó)
22 jún. 2026
-
Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
05 jún. 2026
-
Olimpiai legenda a jéghideg fjordban: Alistair Brownlee drámai ezüstje és egy házaspár kettős dobogója a Norsemanen (+videó)
03 aug. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Csináld Magad Gyerekszoba 2. Rész – Az a Bizonyos Fal
17 máj. 2015Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3720) PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot (0 hozzászólások)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (7) Hercegi lépések a világ tetején: Mohammed Al Saud az Everesten, egy csúcsra a Seven Summitstól (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Malomsoky Ildikó (33) Szabad akarat vagy isteni póráz? - Ádám és Éva modern drámája a Megszállottság című filmben. (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (9) Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést? (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Timag Márton (3) HUAWEI WATCH GT Runner 2 sportóra premier (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (52) Több ezren túráztak országszerte – tarolt a Rejtett Kincsek Túrái! (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)



