Tour de Hongrie: Androni Giocattoli-Sidermec a rajtvonalon
A 2021-es Tour de Hongrie indulóit bemutató sorozatunkban ismét egy erős csapat részvételét jelenthetjük be: az elmúlt három esztendőben a Tour de Hongrie főszereplői voltak Gianni Savio fiai. Az olasz Pro Team, az Androni Giocattoli-Sidermec 2018-ban Manuel Belletti révén szakaszgyőzelmet, az összetett első helyét és a pontverseny zöld trikóját vette magához az olasz klub.
2020-ban az Év női sportolója a cselgáncs Európa-bajnok Karakas Hedvig lett
Az Év Sportolója gála 63 esztendős történetében először nyerte az Év női sportolója-díjat cselgáncsozó: Karakas Hedvig a szavazatok alapján megelőzte a kategória másik két jelöltjét, Kapás Boglárka úszót és Kovács Zsófia tornászt. Karakas Hedvig törzsőrmesteri rendfokozatban 2017 óta tagja a Magyar Honvédség Sportszázadának.
Góczán Máté őrvezetővel a kitartásról és a sport iránti szenvedélyről
Góczán Máté őrvezetőnek, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonájának életét a honvédségi feladatok mellett a sport tölti ki. Az utóbbi fél évben közel húsz versenyen vett részt, ahol számos kiváló eredménnyel gazdagodott.
2021-ben indul a SUPerior Challenge MTB és terepfutó sorozat (+videó)
2021-ben végre indul a SUPerior Challenge MTB és terepfutó sorozat. Búr Zsolt és Sós Sándor (Superior Racing Team) egy korábban az X2S TEAM által meghonosított, de most megújított szabadidős MTB és futó sorozatot indít el márciusban.
Benedek Zsolt tapasztalatai a nemzetközi hosszútávfutásról, edzésekről, módszerekről
Interjú sorozatunkat 2020 év végén egy kiemelkedő magyar atléta, edző és sportmenedzser különös életútjával folytatjuk. Benedek Zsolt többszörös magyar bajnok, nemcsak versenyzői tapasztalatiról mesél, hanem arról is, hogy edzi a nemzetközi versenyeken is jól teljesítő afrikai atlétákat, hogyan szervezi a versenyeket, az edzőtáborokat.
Benedek Zsolt félmaraton versenyző, atléta edző és nemzetközi sportmenedzser
Benedek Zsolt többszörös magyar bajnok, versenyző, edző, számos afrikai sportoló csapatvezetője, edzője, sikereik segítője. Felkértük egy interjúra, de annyi érdekes és hasznos élményt, tudást, tapasztalatot osztott meg, a szerkesztőség úgy döntött, hogy Zsolt bemutatását külön cikkben közöljük. Az interjú itt olvasható.
Rendhagyó volt az idei Bocskai Portya
A Debreceni Nagyerdő Sportkör együttműködve az MH 5. Bocskai István Lövészdandárral az elmúlt évektől eltérően, idén rendhagyó módon rendezte meg a Bocskai Portya elnevezésű teljesítménytúrát.
Télen is odakint – így maradj egészséges mozgással a vírus idején
A járványhelyzet többféle módon szab gátat a mindennapi mozgásnak, a tanácstalanság és rossz idő otthonmaradásra kényszerítheti a sportolni vágyókat. A legrosszabb, amit tehetünk, ha a bezárt lakásban kerülünk melankolikus hangulatba. Most egy hazai kezdeményezés is indult, amihez több ismert ember is csatlakozott. Íme, egy kisokos, amelyben szakértők mondják el, hányféle módja van annak, hogy biztonságban, a szabad levegőn is tudjunk mozogni.
202,0 m távolság víz alatt egy levegővel az új Guinness-rekord (+videó)
Az új Guinness-rekord a leghosszabb, víz alatt, egy légzéssel, uszonyok használatával úszott táv 2020. december 22 óta 202,0 méter. A dán Stig Severinsen, aki idén múlt 47 éves és számos más merülési rekord birtokosa, 25 méterrel javította meg a korábbi rekordot.
EDC 25 taktikai hátizsák teszt (+videó)
A GFC EDC 25 hátizsák a "5.11 RUSH12" alapján gyártott taktikai felszerelés. A videóban minden részletében bemutatom a zsákot, beszélek az előnyeiről - a hátrányairól csak azért nem, mert azok lényegében nincsenek! Tökéletesen használható a mindennapokban, egy napos outdoor tevékenységhez, de akár rövidebb, 2-3 napos minimál túrákhoz is. A kialakítása alkalmassá teszi gyors, dinamikus mozgásra teljesen megpakolt állapotban is, ezért airsofthoz és hátizsákoló edzésekhez is kiváló.



