Magashegyi futóversenyen ismét magyar futó a legjobbak között
A osztrák Zirbitzkogel nemzetközi futóversenyen a X2S-KONA TEAM tagja, Ziskó Balázs ismét a nemzetközi élmezőnyben futott és a 7. helyet szerezte meg. A nemzetközi hegyifutó bajnokság (WMRA) többszörös győztese Andrzej Dlugosz is csak a második helyre futott fel a kenyai futófenomén, Isaak Kosgei mögött. 194,5 kilométer hosszú maratoni mosoly
A történet még februárban kezdődött, a Margita maratonon, ahol alkalmam volt futókapcsolatba kerülnöm egy igen kedves és szerény fiatal futóval, Fajfrik Zoltánnal. Futás közben a szokásos témák boncolgatása közben említette tavaszi terveit, a Balaton Szupermaratont, ahol 4 nap alatt kell körbefutni a „magyar tengert”, ami összességében 194,5 km. Az együtt futott idő alatt egyre inkább elismerően tekintettem erre a hódmezővásárhelyi atlétára, aki ifjúkora ellenére igen meggyőzően és tapasztaltan falja a kilométereket. Elválásunkkor annyit mondott, hogy szeretne a korosztályában jól szerepelni és a dobogón állni. Versenycsúcs a római maratonin
A kenyai Benjamin Kiptoo Kolum 2:07:17 órás versenycsúccsal nyerte a római maratoni futóversenyt vasárnap. Ez volt minden idők legjobb olaszországi maratoni eredménye. A nőknél az etióp Firehiwot Dado nyert, tíz percet javítva saját egyéni csúcsán. Mezei futó OB - Nadap
Mezei OBA női versenyben 2 triatlonista is a legjobbak között: Csomor Erika a 3., Erdélyi Eszter a 4. helyet szerezték meg szombaton az Országos Bajnokságon. Mindketten nagyon keményen küzdöttek, de Eszter a két hét múlva esedékes XTERRA világkupa részvétel miatt kicsit figyelmetlen volt és a cél előtt 500 m-rel Erika lehajrázta. Nagyító alatt az XCE, a Balaton Bike Fest 2012 egyik izgalmas versenye
A tavalyi Bike Festen debütált az XCE (Cross-Country Eliminator), ami valójában nemzetközileg is egy teljesen új versenyszám volt, 2011-ben szerepelt először az UCI szabályzatában is.

2012-re azonban már az MMTBSZSZ is felvette a ranglistaversenyek közé, így ha országos bajnokságot nem is rendeznek a versenyből, ranglista pontok gyűjthetők a futammal. Az XCE megszervezését Toldi Tamás vállalta el, aki minden évben tagja volt a Balaton Bike Fest szervezőgárdájának, azonban eddig a túrák és a tereptriatlon részfeladataiban játszott főszerepet.
Conrad Stoltz bronzérmet szerzett a "Super D" extrém DH / enduró versenyen
A legendás XTERRA szuperfenomén, Conrad Stoltz az amerikai bajnokság megnyerése és a világbajnokság közötti időben sem unatkozik. Edzőterepéhez közel rendezték meg az amerikai "Super D" downhill versenyt, ahol gondolta elindul edzésként. A versenyben nemcsak lejtőzni, de keményen pedálozni is kell... ezekben pedig igen jó. Igaz a verseny előtt két napig esett az eső... Újabb XTerra versenyző a profi MTB világkupa dobogóján - Geoff Kabush
Hétvégén a kanadai Bromont városában versenyzett a hegyikerékpáros világkupa mezőnye. Az eső és a mély sár nehezítette leginkább az OX futam résztvevőinek dolgát. A nehéz körülmények között a hazai versenyző, Geoff Kabush volt a leggyorsabb. Kabush rendszeresen jár XTERRA versenyekre, hogy a nehezített körülményekre készüljön. Sikerrel.MTB OB - a X2S-KONA TEAM a legjobbak között
A 2009-es MTB országos bajnokságot Salgótarján mellett, Eresztvényben rendezték – igazi terepkerékpáros élményt adva a résztvevőknek. Régen nem láttunk ilyen tökéletes erdei terepet, ahol nemcsak a pálya nehézsége, hanem a táj szépsége is méterről méterre leköti az figyelmet. Ezen a pályán mindenki a legjobb és legváltozatosabb oldalát kellett megmutassa a sikeres teljesításhez. A felnőtt bajnokok: Benkó Barbara és Buruczki Szilárd. A X2S-KONA TEAM versenyzői több kategóriában is dobogón állhattak. Rajt előtt a Cape Epic - eloltották a tüzet
Normális kerékvágásban folytatódik a Cape Epic rajtja: elindult a regisztráció, a prolog pályabejárása is engedélyezett és ennek megfelelően nagyon sokan vannak kint edzeni, hiszen az elmúlt napokban erre nem volt igazán lehetőség. Bárdi Attila beszámolóját a Velo magazin áprilisi számában olvashatjátok. Világbajnokság helyszínek 2009-2010
Az ITU kihírdette a következő 2 év duatlon-triatlon világbajnokságainak helyszíneit. Természetesen a budapesti világbajnokság is köztük volt.
AN-ZA Tour Kupa, MTB bajnoki futam
Erdélyi EszterAz OX magyar kupasorozat 5. futamát Zalaegerszeg környékén rendezték meg, népes mezőnnyel, külföldi résztvevőkkel és jó hangulattal. A X2S TEAM csapat ismét komoly győzelmet szerzett Erdélyi Eszter révén, aki a női versenyt megnyerte. Miért komoly ez a győzelem? Armstrong céljai között az Ironman VB
Lance Armstrong távlati tervei között, 2011-ben, a triatlonsport csúcsa, a Hawaii Ironman is szerepel majd. A hétszeres Tour győztes számára – ahogy tőle megszokhattuk – nem csak a részvétel a fontos…



