Tóth Viktor
Törvény tiltaná a szoláriumozást
Az egészségi kockázatok ellenére töretlen a barna bőr divatja és
még mindig tolonganak a szoláriumokban az emberek. Szakértők ezért
szigorúbb feltételeket szeretnének bevezetni a napstúdiók számára. A fokozott húsfogyasztás világméretű kockázatai
Az állati termékek fogyasztása, amely az Állategészségügyi
Világszervezet (ÁVSZ) előrejelzése szerint 2020-ig 50 százalékkal nő a
jelenlegi szinthez képest, komoly egészségügyi kockázatokkal jár és
veszélyezteti a környezetet. Miért segít a kertészkedés a depresszió ellen?
A Bristol Egyetemen dolgozó Christopher Lowry és csoportja olyan ártalmatlan baktériumokkal végzett kisérleteket, amleyek többek között a termőföldben is élnek. A tavaly publikált és azóta többször megerősített kisérlet szerint a baktériumok nemcsak az immunrendszer erősítését segítik, hanem az emberek hangulatáért is sokat tehetnek. Táplálkozás a téli hónapokban
A kiegyensúlyozott táplálkozás, a helyes életvitel, a megfelelő mennyiségű és intenzitású testmozgás nemcsak nyáron, hanem a hidegebb hónapokban is megvalósítható. Egy kis odafigyeléssel (mind a táplálkozás, mind az életmód terén), csökkenthetők a szervezetünket terhelő, évszakhoz kötődő kellemetlenségek. Tény, hogy a tavaszi és a nyári hónapokban sokkal több zöldség és gyümölcs érhető el és fogyasztható, azonban a megfelelő vitamin- és ásványi anyag ellátottságtélen is kivitelezhető.
Allergia és szoptatás
Az anyatejes táplálás valóban segíti a csecsemő- és gyerekkori allergia megelőzését, de néhány korábbi tanács hiedelemnek minősül az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának legfrissebb irányelvei szerint.
Vigyázzunk a grapefruittal?
A grapefruit a gyógyszerkutatás egyik fontos témája. Régóta
ismert és ezért egyes gyógyszerek tájékoztatójában szerepel is, hogy
grapefruitlével nem tanácsos a készítményt bevenni, mert túladagolás
tünetei jelentkezhetnek. Gyöngéd születés
"Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be!"
Nagyanyáink, dédanyáink korában teljesen természetes volt, hogy az asszonyok otthon, családi környezetben hozták világra újszülöttjeiket. Érezték és tudták, hogy képesek életet adni, mint ahogy abban is biztosak voltak, hogy táplálni, szoptatni is tudják majd gyermeküket. Meleg családi légkör, szerető, várakozó figyelem vette körül a vajúdó, szülő nőket és a babát is.
Van, aki az éhezés, van, aki a zabálás ellen küzd
Azok
az amerikaiak, akik megelégelték a fulladást, a rossz közérzetet, a
nehéz mozgást, a szuszogást, most egy weboldalon keresztül vívhatják
meg a harcot az elhízás ellen. Az ötlet igazán pompásnak tűnik, hiszen
bevonhatjuk a kilók elleni küzdelembe barátainkat, rokonainkat is. Öko-város Németországban
Freiburg, a katolikus papneveldéjéről ismert XII. századi
német falucska mindössze két évtized alatt haladó, XXI. századi várossá
alakult át, amelyet a világ első öko-településeként emlegetnek. A
200.000-es közösség ügyesen váltott szerepet és alakult át egyfajta
ökotópiává, miközben mindvégig ügyelt a hagyományok megtartására is.
Tudatos Vásárló Hús c. száma
Mindennapi
fogyasztási cikkünk a hús, egy átlagos magyar évente körülbelül 70
kilogramm húst fogyaszt, a lakosság többsége húsfogyasztó. A jelenlegi
hústermelési és feldolgozási módszerek egyre súlyosabb terheket rónak a
környezetre, az egészségünkre. Ezeket a kérdéseket és a megoldási
javaslatokat dolgozza fel a Tudatos Vásárló „Hús” c. száma. Advent misztériuma
MichaelA Michael-ünneptől (szeptember 29.) a karácsonyig tartó időszak a
belső megpróbáltatások ideje. Ebben az időszakban egyre inkább fogy a
Nap világító fénye, és növekednek a sötétség erői. Ez az ellenerők
által való megkísértés ideje!Az ellenerők az advent alatt különösen nagy erővel igyekeznek az emberhez férkőzni. Az embernek ekkor meg kell erősítenie az erkölcsi-szellemi erőit!
Az otthonszülés szabadsága
Szabályozott otthonszülés
AlternatalAz
otthonszülés ma Magyarországon tulajdonképpen féllegális tevékenység:
az európai országokhoz hasonlóan nem tiltott, de az európai országoktól
eltérően nincs is szabályozva - írja közleményében az Egészségügyi
Minisztérium, amely szkmai protokollt készít az otthonszülésre.
Zeolit - ásványi táplálék
Zeolit
A zeolit egyelőre még nem széleskörűen ismert táplálékkiegészítő, pedig hatása és jelentősége alapján sokkal többet érdemelne ez a Magyarországon is régóta forgalmazott és előállított ásvány. Élettani és immunerősítő hatása régóta ismert, szűkebb körben már profi sportolók is használják - akár dopping helyett is...Állásfoglalása a vegetáriánus táplálkozásról
VegetariusAz Amerikai Dietetikus Társaság és a Kanadai Dietetikusok közös
állásfoglalása alapján a helyesen megtervezett vegetáriánus étrend
egészséges, táplálkozástanilag megfelelő, bizonyos betegségek
megelőzésével és kezelésével pedig az egészség javát szolgálja.



