Chrissie Wellington az Ironman királynője végleg abbahagyja a triatlont
Chrissie Wellington a britek 4-szeres Ironman világbajnoka végleg nyugdíjba vonul. A 35 éves sztár több, mint egy éve nem állt rajthoz, de a hétvégén végleges döntést hozott, mert már nem a versenysportban látja a jövőjét.
Mint nyilatkozta: "Hiányzik a versenyzés, de a hajnali edzések nem. Igyekszem a legtöbbet hasznosítani abból, amit a sporttól kaptam és inkább a sport közösségi oldalát fejleszteni, erősíteni."

Korábban is hasonló területen dolgozott a kormánynak (többek között Nepálban, ahol az általános népegészségügyet segítette), de most a fényes profi karrierrel a háta mögött sok ajtó megnyílik előtte, amelyek eddig nem.
Az Ironman triatlon világbajnok Chrissie Wellington bronzérmes az Empire State Building lépcsőfutáson
A közelmúltban az Ironman versenyektől való távolmaradását bejelentő korábbi többszörös világbajnok Chrissie Wellington nagy meglepetést okozott, amikor a híres lépcsőfutásra az utolsó nap nevezett.
A meglepetés azonban még nagyobb volt, amikor a triatlon szupersztár a lépcsőfutó profik között is a harmadik helyen ért fel az Emipre State Building tetejére (86 emelet, 1576 lépcső), fantasztikus 13:15-ös idővel, 40 másodperccel a győztes Melissa Moon terepfutó világbajnok mögött.
Chrissie Wellington a rothi Ironman versenyen
A kétszeres Ironman világbajnok, Chrissie Wellington indul a rothi Ironman versenyen, ezzel az egyik legnagyobb európai futam eddigi helyezési esélyei alaposan megváltoztak. Ez lesz az első nagy erőpróbája új edzőjével Simon Lessinggel. Új vélemények
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Miért triatlonos?
-
Re: Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
Kiemelt
2026. szeptember 05
Azta! Gratulálok!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Ez egyszerűen hihetetlen!
-
Re: PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
Kiemelt
2026. szeptember 05
Self-supported, 18 km kitéréssel összesen??? Ezt hogyan?
... -
Re: 49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
2026. szeptember 04
Nagyszerű interjú! Sokat inspirálódtam, de azért érdeklen, hogy mit
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
PCT 45 nap, 4274 kilométer, külön segítőcsapat nélkül – Nick Fowler átírta a FKT rekordot
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
-
Tizenhét évesen a világ tetején – Kárpáti Máté junior-világbajnok 10 kilométeren
-
Az UTMB sem lehetetlen - Julien Veysseyre első amputáltként teljesítette 44 óra alatt
-
Futócipőből a tereptriatlon győzelemig: Vásárhelyi Máté sokkolta a mezőnyt a tereptriatlon országos bajnokságon
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
-
104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
03 júl. 2026
-
Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést?
10 jún. 2026
-
Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
30 jún. 2026
-
49 nap, 3,5 millió lépés és Az Út Magányos Farkasa: „A Kékkör nem a kilométerekről szól, hanem arról, ki maradsz a végén” – Interjú Jakab Győzővel
04 szept. 2026
-
Striker Challenge 2026: tizenkilenc akadály, tizenöt kilométer - nem a kényelmes kifogások versenye (+videó)
25 júl. 2026
-
Kristian Blummenfelt hatalmas pályacsúccsal nyerte az IRONMAN 70.3 Geelongot
22 márc. 2026
-
Hercegi lépések a világ tetején: Mohammed Al Saud az Everesten, egy csúcsra a Seven Summitstól
10 jún. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Futás, terepfutás, terepsport és a szabályok
25 febr. 2015Hozzászólás: Hozzászólás



