1977-ben születtem Budapesten és azóta is itt élek. Igazi panellakó. Egész gyerekkoromban pufók, kövér kisfiú voltam, akinek így még az általános iskolai tornaórák is nagy kihívást jelentettek. Legfőképp az atlétika (pl. a különböző futó és ugró számok) és a szertorna, azon belül is a zsámolyos gyakorlatok, amelyek egyáltalán nem mentek. Annál jobban kedveltem például a labdajátékokat, a focit, a kézilabdát vagy éppen a kosárlabdát, de persze az adottságaimnál fogva ezekben sem voltam sikeres és számtalan alkalommal kötöttem ki a Madarász Viktor utcai Gyermekkórház baleseti sebészetén. Szerencsére általában ezek kisebb, a kézfejet vagy ujjakat érintő zúzódásos sérülések voltak, bár akadt pár törés is és volt olyan ínszalag szakadás is, amelynek nyomát ma is magamon viselem, de ezek sem tudtak elkedvteleníteni. Nem azért, mert annyira eleven kisfiú voltam vagy mert különösképpen kerestem volna a kihívásokat, hanem mert mindig szerettem mozogni és csodálattal figyeltem azokat, akik ügyesek voltak valamiben és akiknek jól ment valamelyik sport.
A szüleim támogatása révén gyermekkoromban volt szerencsém jó néhány sportot kipróbálni, így például az úszást vagy a karatét vagy éppen a kerékpározást, de ezekben sem sikerült megtaláljam a helyem, mert mindig kissé félénk és a kelleténél sokkal jobban kishitű, önbizalom hiányos gyerek voltam és sajnos hamar elvette a kedvem a kezdeti sikertelenség. Illetve a legnagyobb probléma az volt és most is az, hogy sohasem magamhoz állítottam a mércét, hanem mindig másokhoz. A saját elért fejlődésemet mindig másokéval hasonlítottam össze, ráadásul nem olyanokéval, akik például ugyan arról a szintről kezdték mint én, vagy éppen a testi adottságaik hasonlóak lettek volna, nem, mindig csak a legjobbakat vettem figyelembe, mindig Ő hozzájuk mértem magam és így az örök elégedetlenség okán semmiben sem találtam meg a helyem.
Lelkes és szorgalmas vagyok és azt gondolom, hogy fiatalabb koromban is az lehettem, legalábbis a napokban kezembe került általános és középiskolai bizonyítványaimban szereplő tornaórai jegyek, csupa 4-es és 5-ös félévi, év végi eredmények, mind mind erről árulkodnak. Szerencsére a hiányosságaim, adottságaim ellenére mindig akadtak jó barátaim és olyan tanárok, akik támogattak és akik a valós érdemeim, nem pedig a magam torz tükre alapján ítéltek meg. Díjazták a kitartásomat és az erőfeszítéseimet és Ők szerencsére sohasem másokhoz, elérhetetlen ideákhoz, hanem mindig csak magamhoz mértek.
Az eddigi életemet leghosszabban, immáron 30 éve végigkísérő sport az a "body building", de inkább csak súlyzós edzésnek mondanám, mert a rengeteg befektetett idő és energia ellenére sajnos ebben sem sikerült, nem hogy maradandót, de még érdemi eredményt sem elérnem. 13 éves koromban mentem le először egy edzőterembe a barátaimmal, akik néhány hónap vagy pár év múlva mind lemorzsolódtak vagy éppen szezonális gyúrósokká váltak. Csak tavasztól nyárig edzettek, általában valamilyen teljesítményfokozó szer, szerek használatával, amik ugyan látványos eredményt produkáltak, de mindez persze csak tiszavirág életű volt. Nyomtalanul múlt el télre.
A leginkább talán ebben a miliőben, a nehéz súlyok és vasak világában találtam meg azt ami igazán kikapcsol, ami örömmel tölt el, és amely iránt szinte sohasem apadt az érdeklődésem. Lehet, hogy mindez nem több csupán, mint "énidő", egy hely ahol magam lehetek, ahol csak magamra figyelhetek, ahol csak magam körül járhatnak a gondolataim.
Rengeteget olvastam a témában. Kezdetben nyilván az akkoriban autentikusnak számító, Fekete Ferenc által írt, Az erő műhelyében című könyvet vagy éppen az Arnold Schwarzenegger által jegyzett, Utam a csúcsra című könyvet.
Áhítattal csodáltam ezeket a hihetetlenül erős és formás, szuper férfiakat, óriásokat. Később pedig, az internet világában már a különböző portálokat, blogokat és fórumokat böngésztem. Igyekeztem mindent ismeretanyagot magamba szívni.
Volt idő, mikor profi versenyzőkkel leveleztem vagy éppen személyesen kértem tanácsokat, útmutatást. Dietetikushoz jártam, étkezési naplót vezettem, kórházban, fogyókúrás osztályon feküdtem, mert hát az étkezés, illetve annak észszerű korlátozása sajnos sohasem ment. Ez az én legnagyobb mumusom. Ezen a területen sajnos képtelen vagyok a kitartásra és az önfegyelemre. Valószínűleg azért, mert az evés nem pusztán létfenntartás a számomra, hanem valamilyen lelki táplálék is. Kompenzáció, örömforrás, mi egyéb. A csatolt képeimet látva mindenki számára egyértelmű lehet, mindennek az eredménye, eredménytelensége. :-)
A szuper férfiakat illetően volt még egy meghatározó vonal, ami akkoriban, a 80-as és 90-es években velem egyetemben számtalan felnövő fiúnak ideát jelentett, az pedig nem volt más, mint az akcióhősök világa. Ők, akik az igazságot képviselték, oltalmat nyújtottak a gyengéknek és elesetteknek és nem utolsó sorban sérthetetlenek, legyőzhetetlenek voltak. Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Bruce Lee, Jean-Claude Van Damme, hogy csak a legnagyobbakat említsem.
Mindez a küzdősportok felé is nyitottá tett, ugyanakkor mindig is féltem komolyan kipróbálni magam valamelyik ágában. Erős sztereotípiák éltek bennem, hogy hogyan is néz ki egy ilyen edzés, mi történik a kezdőkkel. Mindig attól tartottam, hogy megsérülök.
A fent említett két szál a harmincas éveim közepén fonódott össze. Akkoriban akadt egy srác, akivel egy helyen edzettünk és aki látva a szorgalmamat és azt, hogy mindennek ellenére nem fogyok, azt tanácsolta menjek le az UTE Boksztermébe, ahová a fia is jár, mert van ott egy öreg, grúz edző, aki biztosan pillanatok alatt lefogyaszt majd.
Féltem, de ugyanakkor kíváncsi is voltam, hogy vajon milyen is lehet ez testközelből. Megsérülni, megszégyenülni nem állt szándékomban, de közben szerettem volna kipróbálni is.
Az ezt követő 7 évben ez lett a meghatározó időtöltésem. A fent említett edző nem csupán a trénerem, de bátran mondhatom a barátom és talán nagypapám is lett egyben. Rengeteg időt töltöttünk együtt, melynek során nem pusztán az ökölvívásról tanulhattam tőle, de leckét adott az elhivatottságról, a tisztességről, a kitartásról és emberségről. Nagyszerű ember, akivel egy sajnálatos családi tragédia okán az elmúlt közel 3 évben alig pár alkalommal találkoztam már csupán. Megváltozott az életem, amelyben a temérdek teendő mellett már nem jutott idő a bokszra és Őrá. Igazi szívfájdalom ez.
A sportág iránti szeretet azonban megmaradt. A mai napig figyelemmel kísérem a meccseket, napi rendszerességgel olvasom az ezzel kapcsolatos hírportálokat és weboldalakat és amikor csak időm és lehetőségem engedi, valamilyen formában gyakorlom is ezt a mozgásformát.
Elérkeztünk tehát a jelenkorhoz. Az eddig leírtakból talán a következőket tudnám kiemelni,
- mindig igyekezzünk reális célokat kitűzni magunk elé.
- ne féljünk kipróbálni új dolgokat.
- soha nem késő elkezdeni valamit.
- a lényeg, hogy örömünket leljük abban, amit csinálunk.
- nem kell mániákusnak lenni. Itt is igaz, hogy néha a kevesebb több. Nagyon fontos a megfelelő pihenés.
- a mozgás nagyon jó stressz levezető.
Hogyan kezdődött az idei éved, miket terveztél, azok hogyan valósultak meg?
Tavaly ősszel - az immáron 30 éve tartó súlyzós edzésekben szerzett tapasztalat ellenére - sikerült egy komolyabb vállsérülést összehoznom, aminek következtében hetekig képtelen voltam bármilyen komolyabb nyomógyakorlatot végezni és ez nem csak elszomorított, hanem egyenesen feldühített. Voltam orvosnál is, de a röntgen nem mutatott semmit, így valószínűsíthető, hogy a légyrészek sérültek, de a pontos diagnózis felállításához MRI vizsgálat lenne szükséges.
Mivel az orvos úgy ítélte meg, hogy az Ő általa kifejtett ellenállással szemben elég erőt vagyok képes kifejteni a vállammal, ezért kizárta a rotátor köpeny sérülését, így csak egy szájon át szedhető szteroidos gyulladáscsökkentő szedését írta elő, ami valamit segített, de meg nem szüntette a problémát.
Makacs vagyok, ezért az edzésekkel ez idő alatt sem hagytam fel, így könnyen lehet, hogy tovább rontottam a helyzeten.
Időközben találtam rá a Multisport Bázisra (jelenleg Szilas Aktív Park), ahol legnagyobb örömömre kifüggesztettek egy bokszszákot, így 3 év kihagyás után újra lehetőségem nyílt a boksz gyakorlására, a zsákon végzett edzésre. Remek lehetőség volt, mert már nagyon hiányzott ez a mozgás, ráadásul ettől egyáltalán nem fájt a vállam.
El is határoztam, hogy ezentúl újra rendszeres részét képezi majd az életemnek és amikor csak tehetem lejárok majd.
Sajnos igen rövid időn belül, a COVID-19 járvány hatására fel kellett hagyjak ezzel az elképzeléssel, a súlyzós edzések gyakorlásával egyetemben, mert minden sportlétesítmény bezárt.. Ez a világméretű járvány aztán a teljes életemre, munkámra kihatással lett. Szerencsére a feladataimat home office keretében is el tudtam végezni, így néhány hét elteltével idehaza kezdtem mindennapi edzésbe. Fekvőtámasz, súlyzós és gumiszalaggal végzett gyakorlatok képezték a gerincét, melyet a Szilas patak mentén végzett 8-10 kilométeres "sétákkal", gyors gyaloglással egészítettem ki (futni még nem mertem a több, mint 130 kilós testsúlyom miatt).
Pár hétig igazán fantasztikusan ment minden, mígnem a türelmetlenségem okán ismét túlterheltem a sérült vállamat, ami így még rosszabb állapotba került, mint annak előtte. Ez persze teljesen kiakasztott. Dúltam fúltam, azonban mivel képtelen voltam folytatni az edzéseket, így maradt a korábban már jól bevált zsákos edzés a Multisportban.
Szerencsére ezt továbbra is minden fájdalom nélkül művelhettem, így végül napi rendszerességgel kerestem fel a helyet, ahol manapság is 1-1,5 órát hódolok ennek a szenvedélynek. Súlyzós edzéssel még nem mertem újra megpróbálkozni, mert féltem a vállam, de jó lenne újra nekifutni, mert a testem tónusán látom és érzem a hiányát, és ez nagyon elszomorít.
Mi volt a legjobb, legnehezebb a sportban - akár verseny, akár edzés, akár más emlék? A legszebb pillanatokat meséld el!
Az eddigi legnagyobb sikeremnek a 2016-os Balaton átúszást tartom. Erre kerek 1 évig készültem az egyik barátommal. Heti 2-3 alkalommal jártunk úszni. Mivel gyerekkoromban nem tanultam meg a helyes technikát, megfelelő légvételt, így ez idő alatt kellet elsajátítanom a helyes mellúszást (azért ezt, mert ez tűnt a legkönnyebbnek).
A sok-sok gyakorlás meghozta a várva várt eredményt, de meg kell mondjam nyílt vízen úszni egészen más mint medencében.
Az átúszáson végül egyedül indultam, mert a barátom nem tudott eljönni. Az első 500 méter megtétele volt a legnehezebb. Egyszerűen el sem hittem, hogy még csak itt tartok, alig egy tizedénél a távnak. Úszás közben számtalan alkalommal merült fel a fejemben, hogy feladom, felkéredzkedek az egyik versenyt biztosító hajóra. Egyedül vagyok, senki sem tudja meg soha mi történt., de szerencsére nem így tettem.
Három és fél kilométer megtétele után nyugodtam meg. Ott éreztem először azt, hogy ha már ennyit meg tudtam tenni, akkor képes vagyok végigcsinálni. Az utolsó 500 méterre persze elfáradtam, de leírhatatlan boldogság lett úrrá rajtam, mikor a vízből kijőve startfotó készült, amely örökre megörökítette a teljesítményemet. Az ajándékba kapott pólót és karkötőt a rákövetkező években is nagy büszkeséggel hordtam, míg végül teljesen el nem használódott.
A másik ilyen meghatározó élmény az ökölvíváshoz köthető. 33 évesen ismerkedtem meg ezzel a nagyszerű sporttal, így nem csak a hiányos mozgáskoordináció, de a sérüléstől való félelem is igen erős korlátot jelentett a számomra. A fantasztikus edzőmnek hála (szerettem volna bizonyítani neki) végül minden félelmemet legyőzve egy, a sportot kizárólag hobbi szinten gyakorló sportolóknak rendezett verseny keretében pontozásos győzelmet arattam. A kapott okirat és érem azóta is nagy becsben van tartva.
Hogyan edzel, mi az ami naponta, rendszeresen elhoz a pályára edzeni? Edzel máshol is?
Elsősorban a mozgás szeretete. A fejlődés utáni vágy. Annak a reménye, hogy jobb lehetek. Az edzőm mindig azt mondta, hogy a tehetség csak egy dolog, amely kellő szorgalom nélkül semmit sem ér.
A befektetett munka számít - "Zoli! 1 olimpiai aranyérem 10 tonna izzadság.Érti? " mondogatta.
A magamnak történő megfelelés. Az az érzés, hogy még képes vagyok megcsinálni. Nem lettem gyengébb vagy rosszabb. Az önigazolás.
Mik a terveid a közelebbi és távolabbi jövőben - a sportban, az életben?
Szeretném, ha az az út, lehetőség továbbra is adott lenne a számomra, melyre idén tavasszal rátaláltam. Nagyszerű lenne a továbbiakban is napi rendszerességgel lejárni a sporttelepre és jól eltángálni a kifüggesztett zsákot! :-) Emellett nagyon szeretném, ha a súlyzók világába is visszatalálhatnék. Hiányzik és rossz érzés petyhüdtnek lenni. Mindemellett jó lenne, ha az eddigi "spontán" (nem diétázom, nem követek egyetlen fogyókúrás trendet sem) fogyásom is folytatódna.
Tavaly nyáron még 142 kilót mutatott alattam a mérleg, amely idén tavasszal már csak 135 volt, jelenleg pedig már csak 127.
Persze erős a félelmem, hogy az abbahagyott súlyzós edzések okán ennek igen nagy része izom, melyet elvesztettem. Ennek nem örülök. Titkolt vágyam, hogy egyszer a sport területén dolgozzak, akár edzőként. Kellő tapasztalat, sport múlt, végzettség hiányában ez persze eléggé elképzelhetetlen, de mégis, a lelkem mélyén úgy érzem, hogy az lenne az én igazi utam, abban tudnék kiteljesedni, hasznosat alkotni.
A sporton kívül mi a hobbid, mivel kapcsolódsz ki, hogyan pihensz?
A súlyzókon és a bokszszákon kívül imádom a ping-pongot, illetve kedvelem a túrázást és a kerékpározást is. Szívesen töltöm az időmet a természetben. Jó néhány csúcsot "meghódítottam" már a Pilisben, a Mátrában, a Börzsönyben vagy éppen a szlovákiai Tátrában.
Mit tanácsolnál azoknak, akik még nem sportolnak, de szeretnének kezdeni? Vagy ha nem szeretnének, Te hogyan motiválnád őket?
- mindig igyekezzünk reális célokat kitűzni magunk elé.
- ne féljünk kipróbálni új dolgokat.
- soha nem késő elkezdeni valamit.
- a lényeg, hogy örömünket leljük abban, amit csinálunk.
- nem a mániákusság a fontos. Itt is igaz, hogy néha a kevesebb több. Nagyon fontos a megfelelő pihenés.
- a mozgás nagyon jó stressz levezető.
Köszönöm a beszélgetést! Itt és az Aktív Parkban is!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://mail.terepsport.hu/eletmod/item/8609-varhegyi-zoltan-istvan-box-bodybuilding-panellako-elet-sport#sigProIdcfba920599