H1N1: megbízhatatlanok a gyorstesztek
Az új típusú influenza gyorstesztjeit vizsgáló tanulmányban arra a következtetésre jutottak amerikai egészségügyi szakértők, hogy a tesztek ebben a szezonban nem érik meg a vesződséget, mert gyakran tévednek. A világjárványt okozó új típusú H1N1 influenzavírust a később laboratóriumi génvizsgálattal igazolt esetek kevesebb mint felénél (47 százalékánál) mutatta ki egy májusban használt gyorsteszt - állapította meg a most közzétett tanulmány.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) heti jelentésében közzétett következtetések igazolják a CDC jelenlegi irányelvét, amely szerint az influenzaszerű tünetekkel jelentkező embereknek először is gyors kezelést kell kapniuk, az influenzateszt ráér.
Ezt erősítette meg sajtótájékoztatóján Kathleen Sebelius amerikai egészségügyi miniszter is, aki hangsúlyozta, hogy az orvosoknak kezelniük kellene a beteget a tünetek alapján, nem pedig a teszteléssel foglalkozniuk.
A CDC már korábban figyelmeztette az orvosokat, hogy ne várjanak a H1N1-fertőzés laboratóriumi igazolására, mert a kezelés gyorsasága lényeges tényező, a tévesen negatív eredményt mutató gyorsteszt pedig úgysem zárja ki az influenzát.
Forrás: MTI
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
Új vélemények
-
Re: Zegama-Aizkorri terepfutó zarándoklat, ahol a sár szenteltvíz, a szurkoló pedig vallási fanatikus (+videó)
Kiemelt
2026. május 17
Fantasztikus hangulata van ennek a versenynek! Erre normál ember is
... -
Re: Mai napig 835 nap és 835 ultramaraton: az ügyvéd Shannon-Leigh Litt hihetetlen sorozata a 1000 napos világrekord felé tart
Kiemelt
2026. április 15
Ez emberfeletti! Nem is a táv, nem is a tempó, hanem a 800+ egymás
... -
Re: Lubics Szilvia fantasztikus futása a Marathon des Sables Legendary 2026 ultrán - győztesek és drámák (+videó)
Kiemelt
2026. április 14
Gratulálok! Elképesztő, amit Szilvi véghez visz!
-
Re: Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
Kiemelt
2026. február 16
Érdekes lenne egy olyan statisztika, hogy milyen "nagy nevek" nem
... -
Re: Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
Kiemelt
2026. február 16
Elképesztő verseny. Nagyon jó írás!
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Biológiai sokféleség világnapja – a természet nem díszlet, hanem életbiztosítás
-
A kettős lábamputált Rustam Nabiev kézen húzta fel magát az Everest tetejére
-
Terepsport Hírfigyelő: Zegama sárban írt történelmet, jön az UTH, közeleg az OCR Eb
-
Zegama-Aizkorri terepfutó zarándoklat, ahol a sár szenteltvíz, a szurkoló pedig vallási fanatikus (+videó)
-
UBM RedRun Pilisvörösvár – ahol a futás családi ünnep, a pálya gyors, a célbaérkezés fesztivál
-
Tíz nap, 1217 kilométer, magyar diadal – Rakonczay Gábor megnyerte a Sri Chinmoy 10 napos ultramaratont Szófiában
-
SzalamandRUN Solymár - futóünnep, ahol a terep a legjobb barát és tanár
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
24 ápr. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
21 ápr. 2026
-
Kristian Blummenfelt hatalmas pályacsúccsal nyerte az IRONMAN 70.3 Geelongot
22 márc. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Vegan Summit - vegán csúcstalálkozó
25 nov. 2025
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
Mai napig 835 nap és 835 ultramaraton: az ügyvéd Shannon-Leigh Litt hihetetlen sorozata a 1000 napos világrekord felé tart
15 ápr. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Extrém maraton rekord – Mann Sharma, 9 nap, 42 ezer burpee, 42 km (+videó)
16 dec. 2025
-
Öngyógyítás az erdőben: a fűzfa (salix) - a gyulladáscsökkentő
11 febr. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Az okos fűtés 5 + 1 pontja
01 okt. 2020Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
-
A sífutósí és a bot19 jan. 2009
-
Tippek télitriatlonhoz21 dec. 2007
-
Terepfutó cipő teszt - résztvevő cipők: TNF, Lafuma09 máj. 2011



