A jobbra várunk, miközben a jót, vagy az „elég jót" elszalasztjuk. Herbert Simon Nobel-díjas közgazdász általános tétele - miszerint nem mindig érdemes a jobbra várni, ha az elég jó, illetve ha a megfelelő rendelkezésünkre áll - nemcsak a vállalatok üzleti lehetőségeire érvényes, hanem a vásárlás egyéni döntéseire is. Barry Schwartz amerikai pszichológus a vásárlás paradoxonjának nevezi a jelenséget néhány éve megjelent könyvében (The Paradox of Choice: Why More is Less).
Amit Simon szervezeti szinten észlel és elemez, az Schwartz értelmezésében már az egyéni és mindennapi döntésekben is megjelenik.
Napjainkra komplex folyamattá vált a vásárlás: sokat, sokszor és sokfélét vásárolunk, ami döntés-intenzív hozzáállást igényel, vagyis tájékozódást és informálódást megannyi esetben. A stressz izgalmaival is kecsegtet: soha nem lehetünk biztosak abban, hogy nem a rosszat vagy a kicsit rosszabbat választottuk.
Lehet például, hogy amit ma megvettünk, épp holnap árazzák felére. Kényszeresen optimalizálunk, hátha sikerül lakóhelyünkhöz legközelebb a legjobb minőségből beszerezni a legolcsóbbat. A kínokat lényegében jövedelemtől függetlenül szenvedjük el: mára minden sávban áttekinthetetlenül megnőtt a választék.
Pedig a több kevesebb, állítja Schwartz. Az elég jó pedig tényleg elég, és jó is: „good enough is good enough". A „vásárlási tehetetlenség" tünetcsoport (Shopping Paralysis Syndrome) szakértője egyenesen lehetőségek és esélyek zsarnokságáról beszél, a választék uralmáról: a túlkínálat boldogtalanná tesz bennünket, rontja a közérzetünket (The Tyranny of Choice, 2004).
Schwartz kétféle - természetesen nem minden esetben tisztán megjelenő - típust vázol fel egy kérdőíves vizsgálatának eredménye kapcsán: egyik a teljességre törekvő (maximizer), akinek az idejét a tippvadászat, az összehasonlítások rabolják el, s bár objektívan szemlélve lehetnek ugyan jobbak a végső választásai, mégis, az egész folyamat során összességében boldogtalanabb. „Munkája" gyümölcse nem teszi őt elégedetté, optimizmusa csekély, saját elvárás-csomagja stresszeli. Tanulság: nem a legjobb választás boldogít bennünket, még akkor sem, ha a választás lehetősége megadja nekünk a kontroll esélyének érzetét.
A másik típus az elégedett (satisficer), aki az elég jóval, a „good enough"-fal is beéri. Aki alkata vagy tapasztalatai miatt úgy dönt - esetleg megfogalmazott döntés nélkül is úgy viselkedik, mert sajnálja az időt a fölösleges döntéselemzésre, a leheletfinom különbségek mérlegelésére -, hogy nem terheli magát a túl sok választási lehetőséggel, információval, inkább az elsődleges szempontokra, szükségletekre koncentrál. Emiatt kisebb az esély, hogy apatikussá váljon, és megőrzi érdeklődését az élet nem fogyasztói dimenzióival kapcsolatban is. Vagy ösztönösen, vagy tudatos, átgondolt stratégiával védekezik a bőség zavara ellen, ami veszélyezteti boldogságunkat, és a testi egészség rovására is mehet.
...[Tudatos Vásárló]