Hogyan fogadják majd a befutókat Budakeszin?
Október 22-én, pénteken a szupermaratoni távot teljesítő adománygyűjtő bajnok csapat fogadására a Budakeszi Önkormányzat már nagyon készül, melyhez a Széchenyi István Általános Iskolában (Knáb János u. 60.) biztosítanak helyet. A vörösiszap katasztrófa károsultjai számára gyűjtő - várhatóan 17 órakor befutó – bajnokok mellett az önkormányzat természetesen sok szeretettel és meleg teával, szendvicsekkel várja a karitatív csapathoz csatlakozó szimpatizánsokat is (!; a Merkapt Kft. pedig frissítővel és egy meleg étellel fogadja a Budakeszire befutókat. London Olimpia 2012 - triatlon: szenzációs női befutó, Kovács Zsófi 51.
Kovács Zsófia az 51. helyen végzett a női triatlonosok szombati versenyében a londoni olimpián. Az aranyérmet célfotó alapján a svájci Nicola Spirig nyerte a svéd Lisa Norden előtt, a címvédő, hazai közönség előtt szereplő Helen Jenkins végül ötödik lett.
Az 55 induló az úszást a Hyde Parkban található Serpentine-tóban teljesítette, ahol a hosszútávúszást is rendezik majd. A 40 km-es kerékpározás innen indult, az út a Buckingham Palotáig tartott, ezt a közel 6 km-es kört kellett hétszer megtenni. A 10 km-es futás szintén a Hyde Parkban volt, a pálya mellett több tízezren szurkoltak. Az időjárás nem volt kegyes az indulókhoz: a rajtnál még csepegett az eső, a víz 19, a levegő 17 fokos volt.
Új vélemények
-
Re: Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
Kiemelt
2026. július 04
Fantasztikus fickó! Elképesztő eredményekkel. Hát... a mai magyar
... -
Re: Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
Kiemelt
2026. július 04
Elsőre azért nem mindenkinek sikerül ;-) Gratula!
-
Re: Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével
Kiemelt
2026. július 04
A cégnek jó cuccai vannak, ez is szimpatikus darab. A vízállósága
... -
Re: Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
Kiemelt
2026. július 04
Le a kalappal előtte! Mégha nem is "rekord", sokszor többet ér a saját
... -
Re: XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
Kiemelt
2026. július 04
Szép volt srácok!
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
-
XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
-
Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
-
Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
24 ápr. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Hercegi lépések a világ tetején: Mohammed Al Saud az Everesten, egy csúcsra a Seven Summitstól
10 jún. 2026
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
21 ápr. 2026
-
Magyar triatlonsikerek Tarragonában – Mocsári Bence Eb-arany, Dévay Márk 5., Kropkó Márta 6.
17 jún. 2026
-
Kristian Blummenfelt hatalmas pályacsúccsal nyerte az IRONMAN 70.3 Geelongot
22 márc. 2026
-
Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
03 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Teszt: ALNATURA bio zöldséges levespor, ételízesítő
15 márc. 2010Hozzászólás: HozzászólásLevesporból széles választék áll rendelkezésünkre bármely nagyobb áruház spalettáján. Manapság nyílt titok, hogy az élelmiszergyártók rengeteg adalékanyaggal lepik meg a…



