Paál Emőke a Skyrunning Masters Világbajnokságon ^Kiemelt

A kezdetekről - hogyan lettél ultrafutó?

A futás 8 éves koromtól meghatározó része az életemnek. Az atlétikát számos tájfutó év, majd a terepfutás egyre hosszabb versenytávjai követték. Az utóbbi években a 80 km feletti távok passzoltak hozzám leginkább, különösen azok, ahol hosszabb, jól futható részeket is tartalmaz az útvonal. Skyrunning Európa- és Világbajnokságokon az MSTSZ jóvoltából, támogatásával és szervezésével, 2017 óta minden évben futhattam a magyar csapatért, 2017-ben az ultra távon kívül a sky és vertikál pályát is futottam(abban az évben 3 külön alkalom és helyszín szerepelt még), majd az azt követő években az ultra távon lehettem a magyar csapat tagja. Szakmai életemben orvosként, pszichiáterként, pszichoterapeutaként dolgozom, egyéni-pár-és csoportterápiás formában.

Munkám egyik kedvelt gyöngyszeme a sportpszichológiai terület, ahol orvosi és lélektani értelemben is igyekszem hozzáadni a sportolók felkészüléséhez.

Milyen volt a Skyrunning Masters VB? Hogy érezted magad, milyen volt a mezőny, milyen volt a terep?

Számomra a Skyrunning a legnehezebb formája a terepfutásnak: az emelkedők/lejtők dőlésszöge, a magasság, a kitett gerincek, nehéz technikai részek mindig feladják a leckét. Az első rendezésű Masters Skyrunning VB a várthoz képest is sokkal nehezebbnek bizonyult: a pálya szinte végig 2500 m felett haladt, több helyen futhatatlan, nagyon technikás szakaszokkal. Nagy kihívás volt számomra, hogy a verseny előtt két héttel futottam Montenegróban a Skyrunning Európabajnokság ultra távján, de szerencsére sikerült fizikailag és lelkileg is összeszedett állapotban rajthoz állnom. A célom koncentrált, nyugodt, töretlen haladás volt a váratlan helyzetekben is, nagyon örvendtem, hogy ez szinte maradéktalanul sikerült. A mezőny erős, tapasztalt futókból állt, akik napi edzéseiket hasonló karakterű terepeken végzik, emiatt is felemelő volt számomra a magyar csapat 7.helyezése a nemzetek között, de talán még örömtelibb volt megélni a magyar a csapat összetartó, egymást támogató segítő jelenlétét, erejét.

Hogyan készültél fel a VB-re, milyen nehézséget illetve könnyebbséget jelentettek az elmúlt évek?

Szakmailag és emberileg is nagyszerű edzőim voltak atléta és tájfutó éveim alatt, akiktől rengeteget kaptam és tanultam, amiért csupa hála és köszönet van a szívemben. Az elmúlt, hosszú terepfutó évek alatt edző nélkül, egyedül készülök, de sikerült megőriznem a nyitottságomat, minden, engem is elérő új információ felé. Legtöbbször óra nélkül, a saját érzéseimre hagyatkozva tervezem meg az edzéseimet, ami mindig függ az aznapi leterheltségemtől, fizikai, lelki állapotomtól és a verseny karakterétől is, amire éppen készülök. Mivel a terepfutás nagyon változatos, igyekszem kreatív maradni és változatos edzésekkel készülni. Még abban az időben kezdtem el futni, amikor a stopperen kívül nem volt egyéb segédeszköz, ez nagyon sokat segített abban, hogy ki tudjon alakulni egy nagyon jól használható kapcsolat a saját ritmus, tempó, távolság és pulzustartomány érzékeléssel, amire bátran tudok hagyatkozni.

Van valami specialitásod a felszerelésben, a ruházatban?

A szerelésnek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, a fő, hogy kényelmes legyen. A cipő a legfontosabb rész az egészben, ebben folyamatosan keresgélek, próbálgatok...

Az ételekkel is ilyen kísérletező vagy?

A táplálkozás terén azt tapasztaltam, hogy az ember kénytelen saját maga kísérleti nyula is lenni és kipróbálni és megtapasztalni, hogy önmaga számára mi a megfelelő, a felkészülés és a verseny alatt is. Sajnos a mai élelmiszerek nagy része rengeteg mesterséges adalékanyagot tartalmaz, ami nagyon sokaknál okoz érzékenységet, allergiát, ami szintén nehezíti a működő étrend kialakítását. 12 éves korom óta nem eszem húst és az elmúlt pár évben a tejtermékek és a gluténtartalmú gabonák is elmaradtak az étrendemből.

Az étkezéssel szerencsére már nem foglalkozom túl sokat, a bevált ételeket eszem, dobálom be a bevásárlókosárba,  a versenyek előtti napokban pedig azt a néhány ételt eszem, ami nagy eséllyel nem okoz gondot nekem a verseny alatt.

Hosszú évek alatt alakult ki a versenyek alatt jól működő frissítés, milyen gél,stb., ehhez most ragaszkodom, mint Floki a lábtörlőhöz...

Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb?

A terepfutó éveimben 2012 óta sok nemzetközi versenyen, EB-n, VB-n, magashegyi ultrán futottam, ahol az eredményeken túl a legfontosabb és legmeghatározóbb számomra az az érzés-minőség, amit egyre többször tudtam megvalósítani: félelem nélkül, hittel, éles fókusszal a feladatra koncentrálni, flow-ban haladni. Több alkalommal sikerült a töretlen haladást derűvel és pozitív, inspiráló gondolatokkal "kibélelnem" a megjelenő nehézségek ellenére, ami szívmelengető, maradandó érzésekkel ajándékozott meg.

A verseny tömörített "micro-életút", nem mindegy, milyen érzésekkel zárjuk. A nap végén( az élet végén) elhalványulnak az eredmények, az átélt érzés minősége viszont megmarad.

Végtelenül hálás vagyok a Gondviselő felé, hogy rengeteg év óta tart a lelkesültség állapotában, segített minden mélypontról felállnom és megvédett a kiégés nehéz érzéseitől. Kegyelmi állapotnak élem meg azt is, hogy a sportutam megtapasztalt mintázatát át tudtam emelni életem más területeire is és szenvedéllyel, odaadással, hálával és derűvel tudom élni a napjaimat, végezni szakmai feladataimat.

Mik a terveid a jövőt illetően? 

Jövő tavasszal rendezik a 2. Skyrunning VB-t. Ha sikerülne sérülésmentesen felkészülni és a csapatba kerülni, örömmel futnék a magyar csapatért. Hosszabb távon szeretnék lelkes és derűs maradni, mert akkor bármilyen feladat egyszerűbb és lehetséges.

Mi a Te TOP 10 tanácsod versenyzőknek, terepfutóknak?

1. Az edzésmódszer, táplálkozás, ruházat nagyon egyéni. Nem működik mindenkinek ugyanaz.
2. A nyújtás sérülésmegelőző szerepe nagyobb, mint gondolnánk.
3. A futás nagyszerű eszköz lehet a harmónia, teljesség érzéseinek átéléséhez, de számos más eszköz is rendelkezésünkre áll. Futni szinte mindenki tud. Szerencsés, ha nem a büszkeség, hanem a hála járja át a szívünket, hogy futhatunk.
4. "Egyszer fenn, egyszer lenn": a győzelem csak pillanatnyi dolog, a kudarcból pedig a legtöbbet lehet tanulni. Semmit nem ér a sportsiker, ha nem segít minket jobb emberré válnunk. A gőg, imbolygó kötéltánc, az alázat stabil talaj a lábunk alatt.
5. Mindig maradjunk hálásak azok felé, akik támogatnak: család, barátok, versenyrendezők, segítők. Sehol nem lennénk nélkülük.
6. Érdemes a "saját versenyt" futni: arra koncentrálni, hogy az edzésmunka és verseny alatt a tőlünk telhető lehető legjobbat, legtöbbet beletegyük. Ez az érzés ajándékoz meg a nyugalom érzésével, nem az eredmény.
7. A tudat sokszor nem tud különbséget tenni a képzelet és a valóság között: érdemes gyakorolni a pozitív gondolatok segítő, inspiráló, testet is támogató hatalmát, erejét.
8. Mindig van valami, amin lehet javítani, változtatni.
9. A terepfutó közösségben rengeteg nagyszerű, önzetlen, segítőkész ember van! Maradjunk mi is azok!
10. Fontos, hogy a futás idővel külső motivációból(pl. aranyérem, elismerés stb.) belső motivációvá váljon. A belső motiváció a legjobb közege annak, hogy a lelkesedést, kiégés mentességet hosszú távon meg tudjuk őrizni.

Köszönöm a beszélgetést!

Forrás: