Titánok összecsapása a Transvulcania ultra terepfutó versenyen, Németh Csaba részvételével
Transvulcania - a világ egyik legkeményebb ultra terepfutó versenye. Eddig is legendás volt, de idén olyan mezőny gyűlik össze az előnevezések alapján, amilyen még soha nem volt a történelemben!

A mai és az elmúlt 10 év legjelentősebb terepfutói állnak rajthoz és mérik össze felkészültségüket május 12.-én a 83 km hosszú, de 8525 m mászást tartalmazó irgalmatlanul nehéz pályán. Itt nincsen vízszinteshez még csak közeli talaj sem, hatalmas sziklatömbökön át vezet az út, a lejtők még kegyetlenebbek...
ITU tereptriatlon világbajnokság XTERRA pályán - előzetes esélylatolgatás
Május közepén rendzik meg az első olyan tereptriatlon világbajnokságot, ahol az ITU és az XTERRA közösen veszi ki részét a rendezésből. A két szervezet közötti ellentét az utóbi években enyhült, Európa-bajnokságot már rendeztek közösen, tavaly az ITU VB Spanyolországban szinte a teljes XTERRA mezőnyt odavonzotta. Erre most is lehet számítani, hiszen a pálya (2012 Shelby County ITU Cross Triathlon World Championship / XTERRA Southeast Championship) kifejezetten összetett és sokrétű felkészültséget igényel.

A házigazda amerikaiak, akik amúgy is magukénak tudják ezt a sportot (nem véve figyelembe, hogy a magyar sportolóknak és versenyszervezőknek milyen érdemei vannak - részletek itt olvashatóak) természetesen hatalmas erőkkel készülnek a világversenyre. Nagy féjdalmuk, hogy a bajnoki futamaikon rendre külföldi (a férfiaknál többnyire Conrad Stoltz) győz.
ETU hosszútávú duatlon Európa-bajnokság, Vansteelant és Gossage győzelmével
Joerie Vansteelant (BEL) és Lucy Gossage (GBR) győztek az "ETU Long Distance European Duathlon Champions" versenyen Hollandiában.

A verseny a nemzetközi szövetség igényeihez "gyengített" verseny, nem a klasszikus valóban hosszú táv (amelyben Csomor Erikas többszörös világbajnok), hiszen 15 km futás, 60 km kerékpár és 7,5 km futás igazán nem mérhető össze a hosszútávú versenyekkel.
Vansteelant rajtcél győzelmet aratott, minden lépésével igazolva, hogy ő a bajnok - a meglévő 3 Világbajnoki címe mellé az első Európa-bajnoki érmet is megszerezte.
X. Buda Maraton - Buruczki és Dósa győzelme a kánikulában
A 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretében rendezték a jubileumi, X. Buda Maraton hegyikerékpárversenyt, mely hagyományosan a szakág hazai szezonnyitó rendezvénye is egyben. A sport kategóriában 42, a hobbiban 21 kilométert kellett teljesítenie az összesen mintegy hétszáz fős mezőnynek, mely nyári kánikulában vett látványos rajtot a Hármashatárhegyi repülőtéren.

A felnőttek mellett jelentős számú – mintegy száz – fiatal is versengett a helyezésekért a gyermek-és diákfutamok alkalmával, a siketek és nagyothallók külön bajnokságon mérhették össze bringás képességeiket. A kísérőrendezvények közt látványos bemutatót tartott Nagy „Gizmo" Attila, a többszörös Európa-bajnok – az olaszországi vébére készülő – egykerekűs, Fábián Márk és a korábbi magyar bajnok triálos, Jamrik András.
Óbudai Futófesztivál 2012 – Rekordnevező az Óbudai Olimpiai Ötpróba 4. állomásán
Közel 2000 résztvevő indult április 22-én a Saucony által is támogatott Óbudai Futófesztiválon. 3.5 km, 7 km, illetve félmaratoni távon indulhattak az amatőrök és a profik. Kissé szeles, de napsütéses, kellemes tavaszi idő fogadta az Óbudai Szigetre kilátogatókat. Igazi fesztiválhangulat, rengeteg zene, színes programok vártak az indulókra.

A fesztivál a 3,5km-es távval kezdődött, ahol az iskolák részvétele miatt a legtöbb indulót számlálhattuk. A rajtot Bús Balázs Polgármester és Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, olimpiai ezüstérmes, világbajnok öttusázó lőtte el.
3,5 km-es távon Szabó Nóra és Ficzere Péter állhatott a dobogó legfelső fokán, második helyezést ért el Pósa József és Árvay Péter, harmadik helyezett lett Zaharieva Emma és Simák Gergő.
Kaland a javából: Óriási sikerrel zárult az első Royal Vodka Fighters' Run
Az ország különböző pontjairól indultak el a kalandvágyók Póstelekre a 'nagy harcos találkozóra', a Közép-Európában első ízben megrendezett Fighters' run-ra.

Sokuknak már hajnali háromkor, négykor kocsiba kellett ülniük, hogy időben odaérjenek, főleg ha nem az előzetes, hanem a helyszíni nevezést részesítették előnyben. A közeli Békéscsaba és Gyula kíváncsi lakói is jól tették, ha korán felkeresték a 'kalandparkká' változott erdőt, mert hamar megteltek a parkolók. Az erdei versenypálya olyan 'csodákkal' várta a résztvevőket, hogy azokat akár még a sherwoodi erdő is megirigyelhetné.
Mintha mindenki Varga Normann jelmondatának szellemétől áthatva várta volna a rajtot. A mozgáskorlátozott futó Londonba készül, ötven napon át napi egy maratont teljesítve akarja elérni a nyári olimpiai játékokat. Az ő jelmondata: 'Mutasd meg te is, hogy mire vagy képes!'
Dr. Lubics Szilvia és Mazur Béla nyerte 24 órás futást Sárváron
A nőknél Dr. Lubics Szilvia győzött az idei 11. Sárvári 12/24 órás futáson, teljesítménye 231.75 km, második helyen Máténé Varju Edit (176.13 km) végzett, harmadik Csupor Krisztina (174.07 km)lett.
A férfiaknál Mazur Béla 216,3 km-es teljesítménnyel lett első, Vaczkó Zsolt (211.15 km) és Kónya Ákos (200.85 km) előtt.
Nagy buli volt a Fighters' Run (sajtóhír)
Sikeresnek értékelték a vasárnap első alkalommal megrendezett Fighters' Run extrém túlélőversenyt a szervezők, a versenyzők és a közönség is.

Nagy buli! Ennek a versenynek van jövője! — ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg azok, akik a hét végét Pósteleken és az ott zajló Fighter's Run kalandversenyen töltötték el, amelyet A Magyarország első amatőr akadályviadalaként meghirdetett esemény egyik ötletgazdája az a Vozár Attila volt, aki korábban többször megnyerte a Bécs—Budapest és a Békéscsaba—Arad—Békéscsaba szupermaratonokat.
Délután a parkolóban már alig találtunk helyet, a pálya mellett mindenhol sétáló, drukkoló emberekkel találkozunk. A lelkes és szigorú rendezőgárdának gyakran kellett figyelmeztetni az időnként elbámészkodó és a pályára tévelygő érdeklődőket, akiket néha szlalomozva kerülgettek az iszappal befestett, a futástól és a hőségtől már elcsigázott izomkolosszusok.
Többmilliós kártérítést fizet ki a Nutella gyártója a vásárlóknak
Az Egyesült Államokban pert indítottak a Nutella csokoládékrém gyártója, a Ferrero ellen. A vásárlók szerint megtévesztették őket, amikor a cég úgy reklámozta termékeit, hogy az az egészséges reggeli része.
A cég pedig döntött, kifizeti a 3 millió dollárt. Tehát azok, akik visszaküldik az üvegeket vagy címkéket, legfeljebb 20 dollár (kb. 4300 forint) kártérítésre számíthatnak háztartásonként. Az eset akár sikertörténetként is elkönyvelhető - írja a CBS Los Angeles.
Mátrabérc-trail 2012 - nemzetközi férfi és X2S női győzelem (videó)
Spanyol győzelem született a 2012. évi Mátrabérc Trail-en. A Salamon színeiben versenyző Calvo Redondo Salvador a terepfutás igazi klasszisa.

2010-ben 2. helyen ért célba a világ egyik leghosszabb és legnehezebb terepfutó versenyén, a Tor des Géant-on. Calvo bebizonyította, hogy nem csak az Alpok sziklás, görgeteges terepein rendezett többszáz kilométeres versenyeken képes mindenkit maga mögé utasítani, hanem a rövidebb és kevésbé technikás versenyeken is.
A hölgyek versenyét a pályán már nagy rutinnal rendelkező Farkasdi Edina (X2S TEAM) szerezte meg dr. Paál Emőke és a 2011. évi rendezvény győztese, Wermerscher Ildikó előtt.



