Maratonúszás: Risztov nyert ötezer méteren
Szerző: MTI
Risztov Éva diadalmaskodott ötezer méteren vasárnap az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben.
A hazai uszodában győztes - merthogy debreceni színeket képviselő - Risztov a magyar utánpótlás egyik legígéretesebb képviselőjét, a szegedi Olasz Annát bő négy másodperccel megelőzve végzett az élen a "félolimpiai" számban, amely nem része az ötkarikás programnak, az olimpián hosszútávúszásban csupán 10 kilométeren vetélkednek a világ legjobbjai.
Az elhízás fokozza az Alzheimer tüneteit
Szerző: MTI
Az elhízás fokozza az Alzheimer-kórral járó agykárosodást egy francia tanulmány szerint.
A Közegészségügyi és Orvostudományi Kutató Intézet (INSERN) tanulmánya és a Lille-i II. Egyetem kutatói génmódosított egereken végzett kísérletek során azt találták, hogy az elhízás fokozza az Alzheimer-kór esetében szokásos gondolkodási hibákat és agykárosodást.
A Diabetes című szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azt az elgondolást, hogy az anyagcserezavarok szerepet játszhatnak a demencia (elbutulás) kialakulásában – mondta David Blum, az INSERN kutatója, a tanulmány szerzőinek vezetője.Az Alzheimer-kór és a vele rokon betegségek az időskori demencia elsődleges előidézői. Szlovákia és Lengyelország közösen pályázna a 2022-es Téli Olimpiára
Szerző: MTI
Szlovákia és Lengyelország azt fontolgatja, hogy közösen pályázik a 2022-es téli olimpia rendezési jogára - árulta el vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Módosítani kellett a Dakar útvonalát, félbeszakadt az autósok versenye
Kaotikus napon van túl az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László – a Dakar-rali szombati szakaszát ugyanis először lerövidítették (a hatalmas esőzések és áradások miatt csak a napi második szelektívet teljesítette – volna – a mezőny), majd még azt a rövidet is félbeszakították az időjárási anomáliák (a rendezők megfogalmazása szerint: időjárási armageddon) miatt.

A szakaszt teljes egészében teljesítette kilenc autó, a CP2-n pedig majdnem mindenki áthaladt, de arról csak magyar idő szerint éjfél után döntött a felügyelő testület, miként értékeli a mezőny teljesítményét.
Az aromák, olajok jótékony hatása
A Narancsolajnak nagyon jó nyugtató, hangulatjavító hatása van. Hatásos álmatlanság ellen. Nyáron szomjoltáshoz nagyon jó, 2-3 cseppet szoktam egy 1,5 literes ásványvízbe tenni. Turmixokba, süteményekbe, gyümölcslevesekbe téve nagyon finom, jó ízt ad pár csepp is.
Száraz hajra mosás után leöblíteni pár cseppel, csodás illatot eredményez. Versenyek alatt is használom Iso-teába csepegtetve, mivel erősíti az idegrendszert és stresszoldó hatása is van.
Buruczki Szilárd és Orosz Anita 2013 cyclocross magyar bajnokai – videó, fotók, eredménylista
„Az nyer, aki tovább marad talpon” – mondta a győztes Buruczki Szilárd, a Merida-Kőbánya TC versenyzője a 2013-as magyar cyclocross bajnokság helyenként összefüggő jéggel borított pályájára utalva, ami valódi krosszos kihívások elé állította az indulókat…
Rajtol a bajnokság
Póstelek mellett nyugodtan mondhatjuk, hogy példás keretet adott a Pedáldöngölők HKE csapata a nemzeti bajnoksághoz, egy remek, technikás pályával, ami még a makacs tükörjég ellenére is megállta a helyét. A körítés is példás volt, a kiegészítő egységek, mint a kerékpármosó vagy a konyha is jól üzemeltek.
A levendula és a teafa csodája
Rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak a hosszú évek alatt, és szinte már annyira természetesnek vesszük őket, hogy talán kevesebb figyelmet kapnak, mint amit megérdemelnek.
Most egy-két olyan felhasználási területüket osztom meg Veled, amelyek talán kevésbé ismertek, de nagyon hasznosak.
Armstrong besározhatja Wigginst… az a baj…
Ha hallgatásba burkolózik az a baj, ha kipakol majd, az a baj… Bólintott-e a svájci doki vagy nem bólintott? Eltűntette-e az UCI Armstrong 2001-es pozitív doppingmintáit? Pár szóban összefoglalva a legnépszerűbb kerékpáros szappanopera legfrissebb epizódjának tartalomjegyzéke…
A CBS 60 Perc című riportműsorában szerda este az Amerikai Antidopping Ügynökség elnöke, Travis Tygart volt a vendég, és természetesen a Lance Armstrong és a U. S. Postal csapat által folytatott doppingolás, csalás és korrumpálás volt terítéken. Előkerültek a már lerágott csontok, talán a legérdekesebb, hogy kiemelt hangsúlyt kapott a U. S Postal és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) között kibontott korrupciós szál.
Idén is Szekeres Pál lesz a Keszthelyi Kilométerek futóverseny fővédnöke

A tavalyi esztendők után, 2013-ban is Szekeres Pál lesz a Keszthelyi Kilométerek futóverseny fővédnöke. A kedvezményes nevezés január 13-ig tart, a szervezők céges maraton váltót is hirdetnek.
A szöuli olimpia bronzérmes vívója, a háromszoros paralimpiai bajnok, sportért felelős helyettesállamtitkár már harmadik alkalommal lesz a keszthelyi futóverseny fővédnöke; az eseményen az épek mellett mozgássérült, kerekesszékes sportolók is lehetőséget kapnak a megméretésre.
A szervezők a pünkösdi, május 18-19-ei eseményre a nevezési határidőket több lépcsőben határozták meg, a legkedvezményesebb feltételekkel január 13-ig élhetnek a regisztrálók.
Narosan narancs és tropic a sportoló életében
A Nahrin 4 fajta prémium minőségű vitaminjaiból kettőt rendszeresen használok.
Az egyik a Narosan Narancs, amelyhez magnézium van hozzáadva, a másik a Narosan Tropic, ez cinkkel van turbósítva.
Mivel élsportoló vagyok, főleg a narancsos vitamint részesítem előnyben. Éhgyomorra, reggel étkezés előtt 20 perccel 2-3 evőkanállal eszek belőle. Nagyon finom íze van és 20 percen belül felszívódik, hasznosul. Nagyon fontos, hogy tejterméket nem eszem vele, mert rontja a vitamin hasznosulását.




