Világjátékok 2013 - Magyar tájfutó kvartett jutott ki a játékokra
Két női és két férfi tájfutónk lesz ott az idei Világjátékokon. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség tájékoztatása szerint Szerencsi Ildikó, Gyurkó Fanni, Lenkei Zsolt és Kovács Ádám szerzett kvótát.
„A tavalyi Lausanne-ban megrendezett világbajnokság eredményei alapján dőltek el az indulási jogok. A nemzetközi szövetség döntése értelmében a vb első 13 helyezett országa kvalifikálta magát, Magyarország összetettben a 12. lett, így négy versenyzőt indíthatunk” – mondta Less Áron, a magyar szövetség főtitkára.
Magyar Triatlon Szövetség a versenyzők számára fontos határozatai 2012 március
A Magyar Triatlon Szövetség február végi ülésén a következő határozatok születtek, amelyek a versenyzőket közvetlenül és hosszú távon is érintik. Ezek nagyobb része jó és hasznos, néhány közülük pedig olyan, ami személyesen esetleg kellemetlen, de a sportág szempontjából szükséges.
Röviden címszavakban:
- csak az ITU programjában is szereplő versenyszámok kaphatnak OB rangot
- utánpótlás ranglisták új értelmezése
- Magyar Triatlon Nagydíj döntő szeptember 21-én kerül lebonyolításra - ezzel a VII. Életfa-X2S terepfesztivál és terepduatlon OB felszabadult az eddig ugyanazzal a dátummal szereplő Nagydíj döntő nyomása alól
- napi licenszek
Monspart: Mindenkinek szüksége van arra, hogy edzésben tartsa a szívét!
Monspart Sarolta szerint szükséges lenne, hogy ne csak Sport Nemzet legyünk, hanem sportoló nemzet is! Ezért a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke mindenkit arra sarkall, hogy sosem késő elkezdeni a testedzést, a sportolást!
"Vannak olyan karcsú alkatúak, akik azt hiszik, hogy nekik nem szükséges mozogniuk. Tévednek. A szívét, azaz a ’motort’ mindenkinek edzésben kell tartania! Kezdésnek nézzünk egy első edzést: például ma, még világosban vagy vacsora után egy órával este sietősen járjunk egy félórát. A lábunk futna, de mi csak gyalogolunk. Egyedül vagy társsal, emberrel vagy kutyával. Aztán ugyanez holnap. A héten négyszer."
XTERRA Philippines, a csendes óceáni tereptriatlon gyöngye, Ben Allen és Lesley Paterson kemény küzdelme az aranyéremért
A győzelmet mindkét esetben nagyon nehéz volt megszerezni, hiszen a férfiaknál Allen ellenfelei - Dan Hugo, Sam Gardner és Olivier Marceau - több világkupa futam győzelemmel, bajnoki címmel rendelkeztek, a nőknél pedig a tavalyi győztes svájci Renata Bucher és az ausztrál Jacqui Slack álltak a rajtvonalnál.

Az olimpiai triatlon sztárja Javier Gomez és Heather Jackson nyerték az Escape from Alcatraz versenyt
A legendás "Escape from Alcatraz" triatlon versenyt idén sokkal korábban rendezétk meg az America's Cup jacht verseny miatt, így a versenyzőknek még hidegebb vízben kellett kezdeni a küzdelmet. Ennek ellenére nemcsak az olimpia triatlon sztárjai, de közel 2000 versenyző vetette be magát a habokba a rajtjel után.
Pete Jacobs, Leanda Cave az Ironman élversenyzői, Javier Gomez a londoni olimpia ezüstérmese, korábbi világbajnok és olimpiai bajnok - mindannyian esélyesek voltak, hiszen a táv és a terep (benne a 400 lépcsőfokos meredek kaptatóval az úszás után) senkinek sem kedvezett igazán.
Papp Kriszta 71 percen belüli idővel 7. a Roma-Ostia félmaratonon
Wilson Kiprop a 2010-es év félmaratoni világbajnoka, pályacsúccsal nyerte a Roma-Ostia félmaratont a hétvégén. Papp Krisztina a hetedik helyen ért célba a nők között, akárcsak tavaly.
Kellemesen tavaszias időben rajtolt az idén 39. alkalommal megrendezett IAAF aranycimkés félmaraton és talán az időjárásnak is köszönhetően kiváló verseny született, a férfiak közül hárman is egy órán belül értek célba, a hölgyek közül pedig négyen törték át a 68 perces határt.
The North Face Transgrancanaria, terepfutás a Kanári szigeteken Sebastian Chaigneau győzelmével
Illusztris mezőny állt rajthoz a The North Face Transcrancanaria ultra terepfutó versenyen, ahol 4 táv közül választhattak a résztvevők és a legrövidebb is 24 km volt...
Többek között a legendás Marco Olmo, a tavalyi győztes Sébastien Chaigneau, Miguel Heras, Ryan Sandes, John Tidd, Philipp Reiter, Julia Boettger, Gustavo Reyes, Santiago Obaya, Marta Prat, Emilie Forsberg, Carlos Sá, Yeray Durán és Nerea Martínez.
Cape Epic MTB maraton, előkészületek a profik között és a rajtnál egy X2S csapat
Az idei Cape Epic rajt előtti újdonsága, hogy a londoni olimpia győztese a cseh Jaroslav Kulhavÿ (@jaroslavkulhavy) és a viágbajnoki címvédő svájci Christoph Sauser (@sauserwind) közös csapattal neveztek a maratonra.
A 187 cm magas, 77 kg-os cseh kerékpáros 1996 óta versenyez profiként (tehetsége már fiatalon is megmutatkozott), az olimpiai cím mellett 2011-ben megnyerte az Európa- és világbajnoki címet. Az esélyek ezzel nagymértékben megváltoztak, hiszen mindkét versenyző nagyon erős, tapasztalt és technikás, sokat versenyezte együtt, ráadásul Sauser sok hasonló maratonon vett már részt.
A X2S TEAM közreműködésével egy vegyes csapat is rajthoz áll:
Elbutulunk ha nem futhatunk?
Authors: edzesonline.hu...
Megszakítható a falási rohamok ördögi köre
A normál súlyúak öt százaléka és a túlsúlyosak 40 százaléka szenved rendszeres, kontrollálhatatlan falási rohamoktól. Svájci kutatók szerint a viselkedésterápia segít az evési zavarokon.
A falási rohamokkal járó zavar (Binge Eating Disorder - BED) a legelterjedtebb étkezési zavarok közé tartozik - írják tanulmányukban freiburgi és bázeli kutatók. Az érintettek egyre jobban híznak, amit szégyenérzet és bűntudat kísér. Gyakran szenvednek szorongástól, depresszív hangulattól, fokozódó elszigeteltségtől.



