Újabb biciklisről derült ki, hogy doppingolt
Szerző: MTI
A 2007-es Tour de France-on éllovasként visszalépett dán Michael Rasmussen is beismerte, hogy több mint egy évtizeden keresztült doppingolt.
A 38 éves versenyző csütörtöki, koppenhágai sajtótájékoztatóján vallotta be, hogy 1998 és 2010 között tiltott teljesítményfokozó szereket - tesztoszteront és növekedési hormont - használt, és vérátömlesztéseken is átesett. Hozzátette: azonnal felhagy a hivatásos sporttal, és kész együttműködni a doppingellenes hatóságokkal.
Armstrong: régen is doppingoltak a jó versenyzők
Forrás: HVG
Az évtizedes doppingolását két héttel ezelőtt bevalló Lance Armstrong szerint a kerékpársportban egyetlen generáció sem volt tiszta.
Megkezdődött a spanyol doppingdoktor pere
Szerző: MTI
Megkezdődött hétfőn Madridban a doppingdoktorként elhíresült Eufemiano Fuentes és négy társa pere, a spanyol kerékpársportot alapjaiban megrázó úgynevezett Puerto-ügy tárgyalása.
A botrány 2006 májusában pattant ki, amikor egy razzia során számos doppingkészítményt és körülbelül kétszáz vértasakot foglalt le a rendőrség több madridi lakásban. Később kiderült, hogy Fuentes többek között világhírű kerékpárosokkal - Jan Ullrichhal, Ivan Bassóval, Oscar Sevillával, Alejandro Valverdével, Jörg Jakschéval -, atlétákkal - például világbajnok Marta Dominguezzel -, valamint labdarúgókkal és más sportolókkal is kapcsolatban állt.
Rogge: Armstrongnak beszélnie kell a nevekről
Szerző: MTI
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke úgy véli: Lance Armstrong országúti kerékpárosnak meg kell neveznie azokat az embereket, akik rajta kívül érintettek voltak a hozzá kötődő doppingbotrányban.
"Jogos az igény, hogy minél többet megtudjunk a módszerekről és arról, hogyan volt lehetséges végrehajtani a csalást" - fogalmazott a belga sportvezető, hozzátéve, utóbbi kérdésre a válasz a doppingellenőrzés hibájában, vagy a tiltott szereket használók tökéletesen kidolgozott rendszerében keresendő. "Egyáltalán, ki biztosította a doppingszereket?" - tette fel a kérdést Rogge.
Lance Armstrong vallott - mégis megfilmesítik az életét
Szerző: MTI
Már tavaly is szóba került, hogy film készüljön Lance Armstrongról, akire hosszú ideje vetült már a doppingolás árnyéka, abból a tervből azonban nem lett semmi.
A Paramount stúdió és J.J. Abrams rendező-producer összefogásában film készül Lance Armstrongról, a kerékpársport egykor legsikeresebb alakjáról, aki a napokban bevallotta, hogy karrierje során majdnem végig doppingolt.
Nyomozók: Oprah-nak is hazudott Lance Armstrong
Szerző: MTI
A nyomozók szerint Lance Armstrong hazudhatott az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelyben elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt. Közben pénteken leadták az interjú második részét, amelyben Armstrong a könnyeivel is küszködött.
A tengerentúlon két részben, csütörtökön és pénteken leadott beszélgetésben a 41 éves kerékpáros elmondta, hogy az 1999 és 2005 között aratott mind a hét Tour de France-győzelme alkalmával tiltott szerekkel élt, ugyanakkor hozzátette, hogy visszatérését követően a 2009-es és a 2010-es viadalon már "tisztán" versenyzett.
Lance Armstrong vallomása a doppingolásról
Lance Armstrong elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt. Az Egyesült Államokban magyar idő szerint csütörtök éjjel sugározták az első részét annak az interjúnak, amelyet Oprah Winfreynek adott a kerékpáros. Armstrong sokak szerint a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője.
A sportoló bevallotta, hogy alkalmazott tiltott teljesítménynövelő módszereket a Tour de France-versenyek alatt és úgy vélte: ezt a versenyt dopping nélkül "lehetetlen" egymás után hétszer megnyerni.
"Nem én találtam ki ezt a kultúrát (a doppingolás kultúráját), de nem tettem annak érdekében, hogy véget vessek ennek a kultúrának. Ez az én bűnöm" - fogalmazott Armstrong, aki a kortizon és növekedési hormon alkalmazását is elismerte. A doppingolás olyan természetes rutinná vált, mint az, hogy a versenyzők kerekében levegő, a palackjában pedig víz van – mondta.
Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt
Szerző: MTI
A kerékpársport legnagyobb személyiségének, egyben a sportág legnagyobb doppingbotránya főszereplőjének tartott Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt - jelentette kedd hajnalban az AP amerikai hírügynökség egy televíziós forrásra hivatkozva.
A súlyos doppingvétségekkel vádolt 41 éves Armstrong Oprah Winfreynek nyilatkozott először azóta, hogy életre szóló eltiltással büntették. Az interjút csütörtökön sugározzák, de már hétfőn felvették. Az amerikai hírügynökség az adáshoz közel álló, a névtelenséghez ragaszkodó forrásra hivatkozott.
152 nap alatt a Föld körül, kerékpárral
Betegség, kutya- és madártámadás nehezítette a tervét, de végül egészségesen visszaérkezett a hét végén Nápolyba Juliana Buhring, aki kerékpárjával 152 nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki kerékpáron tett meg mintegy 29 ezer kilométernyi utat.
Amikor a dél-olasz városból júliusban útnak indult, kevesen hitték, hogy a 32 éves angol nyelvtanár vállalkozása sikerrel jár. Tizennyolc országot érintett útján, Indiában betegséggel küszködött, Törökországban kutyák, Ausztráliában madarak támadtak rá - írta a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
"Szürreálisnak tűnik, hogy le kell állnom. Még nem teljesen fogtam fel, hogy nem kell minden reggel öt órakor kelni és nyeregbe pattani. Meglepően jó állapotban érzem magam" - hangoztatta, amikor begördült Nápolyba.
A britek szerint az év sportembere Bradley Wiggins országúti kerékpáros
Bradley Wiggins országúti kerékpárost választották a Brit Sportújságírók Szövetségének tagjai az Egyesült Királyságban az év sportemberének.
A Sky csapat sztárja első britként megnyerte idén a Tour de France-t, valamint a londoni olimpián aranyérmes lett az egyéni időfutamban.
Wiggins a szavazáson a középtávfutó Mo Farah-t előzte meg, aki a hazai ötkarikás játékokon kétszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Harmadikként egy másik londoni hős, Andy Murray teniszező végzett, aki a US Openen is diadalmaskodott.
Dopping háború az interneten is
A Svájci Olimpiai Bizottság égisze alatt működő doppingellenes ellenőrző szerv kiszűrte, hogy Roger Nachbur, 30 éves országúti kerékpáros és Reto Eigenmann, 41 esztendős síelő a világhálón rendelt tiltott anyagokat. Előbbi klenbuterolt és eritropoetint (EPO), utóbbi tesztoszteront, valamint az ugyancsak szteroidok közé tartozó trenbolon-acetátot, illetve klomifent rendelt.
Az alpesi országi doppingellenes törvénye alapján mindketten tiltott szert birtokoltak, és megkíséreltek használni, így első esetben kétéves eltiltást kaptak. Nachbur és Eigenmann 2014. augusztus 22-e után versenyezhet ismét.
Lance Armstrong a doppingvétség miatt a Chicago Marathon futóversenyen sem indulhat
Lance Armstrongnak nem adtak rajtengedélyt a Chicago Marathon szervezői, így a jeles futóeseményen sem indulhat a világhírű kerékpáros, akit a múlt hónapban az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége (USADA) örökre eltiltott a versenyzéstől.
Annak ellenére történt mindez, hogy Armstrong nem is nevezett a versenyre, csak a Livestrong csapatában akart futni, az alapítvány támogatását elősegítve!
Az indoklás elsősorban azt tartalmazza a szervezők részéről, hogy a "nemzetközi színvonalú versenyen követelmény, hogy az eredmények is bárhol a világon hitelesíthetőek legyenek, amit egy dopping miatt eltiltott versenyző jelenléte megkérdőjelezhetővé tesz" - mint ezt a US futóversenyeinke szóvivője Jill Geer elmondta.