Félmaratonon országos csúcstartó (62:22 perc, Belgrád, 1996), számtalan korosztályos és háromszoros felnőtt magyar bajnok, háromszor szerepelt mezei világbajnokságon csapatban és ő volt a legtöbbször győztes csapat tagja a Bécs-Budapest szupermaratonin. Tizenötször szerepelt a felnőtt- és több tucatszor a korosztályos magyar válogatottban. Vele beszélgettem.
- Mint a Petőfi Általános Iskolában majdnem mindenki, én is a sífutással kezdtem el sportolni - kezdte Kadlót Zoltán. - Emellé jött nyaranta a futás, amikésőbb megmaradt, mert itt is eredményes tudtam lenni. Mivel tanyán nevelkedtem, úgyis mindig szabadban voltam, és ha a buszhoz kellett menni, sokszor szaladtam a két kilométerre lévő megállóhoz. Amikor elkezdtem sportolni, előnyt jelentett, hogy sokkal jobb az állóképességem, mint a többieknek, és ennek fontosságát már gyerekfejjel is megértettem.
- Hogyan emlékszel vissza az első sikerekre?
- Szintén tanyasi nevelkedésem miatt nagyon csodálatos volt, hogy a sportnak köszönhetően eljuthattam Budapestre, vagy például a sízőkkel Csehszlovákiába. Fantasztikus volt, amikor 1976-ban serdülőként bejutottam a válogatottba, és szerelést kaptam. Nagy becsben tartottam, mindig is ereklye volt számomra, hiszen nem a boltban vásároltam meg, hanem kiérdemeltem. Kuriózumként éltem meg, hogy a hazámat képviselhettem, és ezt már gyerekként is átéreztem. Minden kis győzelem nagy hatással volt rám, és soha nem éreztem, hogy fárasztana a sport.
- Mi jelentette az első határkövet?
- Amikor 1983-ban Londonban az Európa-kupa 'A' döntőjében 5000 méteren a nyolcadik lettem. Nagyon nagy élmény volt, hiszen minden nemzet legjobb 'ötezrese' csapott össze, és igazán nagy nevekkel versenyezhettem. Az 1986-os lisszaboni mezei világbajnokságra is szívesen emlékszek vissza, mert az addigi legjobb magyar helyezést értem el, és bár ez a mezőny első harmadának végét jelentette, még így is világklasszisokkal harcoltam a helyezésekért.
...
- Azt nem bántad meg, hogy a sportnak éltél és nem tanultál meg inkább valamilyen szakmát?
- Bizonyos szinten igen. Azt sajnálom, hogy nem hangoltam jobban össze a tanulást a futással. Szabadon éltem, és senki nem volt mellettem, aki a tanulásra ösztönzött volna. Tarján-ban csak a PSZF volt, az meg nem érdekelt.
...
- Mi a véleményed a mai magyar atlétika helyzetéről? Miben változott az elmúlt évtizedekben?
- Sokkal rosszabb a mai helyzet. Akár a létesítményekről, akár a pénzről, akár az orvosokról legyen szó. Elanyagiasodott az atlétika is. Nem is csodálkozok, hogy ilyen környezetbe nem jönnek futni a gyerekek, és a tanulás miatt perifériára is került a sport.
Régen egy érettségivel el lehetett helyezkedni, ma többet kell hozzá tanulni. Több kedvezményben volt részünk, voltak sportállások, és még lakáshoz is könnyebben jutottunk. Ma a családnak kell fedeznie, ha a gyerekük sportolni szeretne, másképp szakmára van szükség a megélhetéshez. Nekünk még volt időnk mindkettőre. Emellett nagyon leszűkült az élmezőny. A maiak csak ámulhatnak a régiek eredményein. Az akkori ötvenedik eredménnyel ma simán az első hatban lehetne végezni. Sokkal kevesebben sportolnak. Rengeteg stadion szűnt meg. Salgótarjánban sincs egy se, pedig szerintem ez a 21. században nem egy nagy elvárás egy megyeszékhelyen.
Fiatalkoromban, amikor Németországban jártam, már a legkisebb faluban is rekortánpálya volt. Mostanra itt, Magyarországon is sok van, de elfogyott az élmezőny. A szabadidős versenyeken sokan indulnak, de közöttük kevés olyan van, aki rendszeresen fut.
...
- Mit jelent számodra a futás, a sport? Miért ajánlanád, hogy a fiatalok sportoljanak?
- A sport engem mindenen átsegített. Az anyukám a kezeim között halt meg, az egyik fiam, Dávid pedig nemrég súlyos balesetet szenvedett, ezeken a sport miatt tudtam továbblépni. Főleg az állóképességi futás jó gyógyír ezekre.
Ha jókedvem volt, azért futottam, ha ideges voltam, és fájt a fejem, 15 kilométer után teljesen helyrejöttem. Sokszor tudtam a futásba menekülni, és sokszor történt meg, hogy nagy döntéshelyzetekben máshogy láttam az adott témát, mint a futás előtt. Azt hiszem, máshogy tudunk gondolkodni. Keményebbé, kitartóbbá és erősebbé válhatunk a sportnak köszönhetően. A másik része az egészség megőrzése, a betegségek nagy részét ki lehet kerülni a sportolással.
- Kedvenc verseny, versenyhelyszín, példakép?
- A hollandiai Bredában például a tengerben kellett futni egy homoksávon, ahonnan ideiglenesen visszahúzódott a víz. A párizsi félmaratoni is nagy élmény volt, hiszen 25 ezren indultak rajta, de majdnem minden utcai versenyt nagyon szerettem. Szívesen futottam Svájcban, de nagy élmény volt Puerto Rico is, hiszen mielőtt kiutaztam volna, és amikor visszaértem, itt hatalmas hó volt, ott pedig 30 fokos kánikulában versenyeztünk.
Eléggé 'Tour de France' hangulat volt, mert rengetegen álltak az út mellett, és még a himnuszokat is eljátszották. Fantasztikus érzés volt. Példaképem viszont sosem volt. Mindig volt előttem valaki, akire hasonlítani akartam, vagy megfogott az életfelfogása, de ez mindig csak ideig-óráig tartott. A focistákat viszont istenítettem. Mindig arról ábrándoztam, hogy engem ünnepelnek a góljaim után, és nem arról, hogy megnyerek egy futóversenyt.
- Milyen terveid vannak?
- Minél tovább szeretnék sportolni, és egészséges maradni, de ez a kettő úgyis együtt jár. Minél több versenyen elindulni. A sporton kívül is szeretném megtalálni az énemet, amit mellette is szeretnék csinálni, de a sportolást soha nem hagynám abba.
Bakos László