Magyar Kerékpársportok Szövetségének középtávú sportágfejlesztési koncepciója
"Fontos állomáshoz érkeztünk, mert átutalták a 2013. II. félévi Középtávú Sportágfejlesztési Támogatás összegét az MKSZ számlájára. Nincs időnk az örvendezésre – bár lenne okunk rá – mert a pénz birtokában fel kell gyorsítanunk a projektjeink megvalósítását, közel féléves lemaradásban vagyunk. Ez most az alapozás időszaka, amennyiben ezeket a projekteket, megfelelő színvonalon megvalósítjuk, lehetőségünk lesz arra, hogy 2014-15. évben a mostani tapasztalatok felhasználásával további támogatáshoz jussunk. Meggyőződésem, hogy következetes építkezéssel, néhány év alatt látványos eredményeket fogunk produkálni." - olvasható a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (továbbiakban MKSZ) közleményében.
A középtávú stratégia projekt, mely összesen 14 pontból áll, az alábbiakban olvasható részletesen:
102 évesen is egyéni csúcsot kerékpározott Robert Marchand (+videó)
A Saint-Quentin-en-Yvelines velodromban nemzetközi rekordot állított fel Robert Marchand - a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által, külön miatta bevezetett „+100” év kategóriában ezzel az 1 órás kerékpározás hivatalos csúcsa 26 km 927 m.
IRONMAN 70.3 Budapest pályainformáció
Az útvonalhoz az 51-szeres IRONMAN Kropkó Péter fűz néhány megjegyzést.
AZ ÚSZÁS
Az egy körös úszópálya a Kopaszi gát védett öblében került kialakításra. Az év ezen szakában 26.5 Celsius-fok körüli átlaghőmérséklet és havi 50 milliméter csapadék mellett 20 Celsius-fok körüli vízhőmérséklet a jellemző.
Magyar Ironman sikerek Izraelben
A Vörös-tenger, a Negev sivatag és az Arábiai Lawrance hangulata fogadta azt az 1200 triatlon versenyzőt, akik közül valamivel több, mint 200 az Ironman távon tette próbára erejét és kitartását.
A magyarok között a legjobb helyezést Harsányi Zsuzsanna érte el, aki a dobogó harmadik fokára állhatott, Nagy Gergely pedig ötödikként ért célba.
Az xterrások futnak, tekernek, hogy segíthessenek
A „24 óra egy mosolyért” elnevezésű jótékonysági esemény részleteiről a váradi Lotus Center bevásárlóközpontban számoltak be a szervezők, a Bihar megyei Xterra Sportklub tagjai, a Lotus képviselői, valamint dr. Ritli László docens, a nagyváradi Gavril Curtenu Városi Kórház gyermekrészlegének vezetője.
Megváltozott a kerékpáros KRESZ
A kerékpárosok közlekedésére vonatkozó rendelkezéseket lényegében teljesen felülvizsgálták. Az ok, hogy a kerékpáros közlekedés napjainkban – az EU-ban és Magyarországon egyaránt – megkülönböztetett figyelmet élvez.
Összefoglalva a lényegi módosítások Nedves időben is meg kell tudni állni a fékekkel. Nemár?! A hangjelző berendezés nem kell, hogy csengő legyen, de csengő hangja kell hogy legyen. Előre is normális lámpa kell (150 méteres láthatóság), úgyhogy véget ér az alibi lámpák korszaka, legalábbis papíron, bár ugye ez speciel minden közlekedő érdekét szolgáló módosítás. Előre kötelező egy fehér prizma. Az első kerékre 2db borostyán színű prizma kell, amennyiben nem reflexcsíkos a külső gumi. A KÖHÉM szerint is legálissá vált a világítás a kerékpároson elhelyezve, akár villogó üzemmódban is. (Légyszi ne így: https://youtu.be/P9suOlqCzfU) Unod a lecentizéseket? Tegyél fel szélességjelzőt :P Gyerekülés és utánfutó részletesebb szabályozása. Végre kiiktatták az elektromos együttkapcsolhatóságot az önálló energiaforrással rendelkező lámpáknál.Magyar kerékpáros válogatott edzőtábor Portugliában
Portugáliában vagyunk, Faro város melletti üdülő területen, Quarteriában, a Dom José hotelben, közvetlen a parton.
Az XCO felnőtt és az utánpótlás válogatott vesz részt a táborban.
Összesen 24-en, 2 kísérővel Benkó László és jómagam vezetésével.
A felnőttek: Benkó Barbara, Dósa Eszter, Poór Brigi, Bányai Dominik, Blazsó Márton, Csielka Márk, Fenyvesi Péter, Juhász Zsolt, Parti Andris, Szatmáry Andris, Vigh Zoltán.
Utánpótlás, U15-U17-U19-es válogatott tagjai: Dina Márton, Erdélyi Attila, Megyaszai Lilla, Kovács Dániel, Valter Attila, Bukovácz Kata, Hetényi Gergely, Fetter Erik, Buzsáki Virág, Kádi Tamás, Biró Dávid.
Módosulnak a kerékpárok üzemeltetési műszaki feltételei
2013. december 10-én lép hatályba a 72/2013. (XII.2.) NFM rendelet, amely – egyebek között – a kerékpár kötelező és nem kötelező felszerelésére vonatkozó szabályokat is módosítja.
Mint tudjátok, a kerékpár üzemeltetésének műszaki feltételeit a 6/1990-es KÖHÉM-rendelet határozza meg, most ezt módosították.
A módosítás nagyon esedékes volt, például azért is, mert a KRESZ 54. §-ának tavalyi módosítása óta egymásnak ellentmondó szabályok vonatkoztak a kerékpárosokra.
A következőkben áttekintjük a mostani módosítást.
Balatonman Füred 2014 középtávú triatlon OB
Ezúton is köszönjük a megújuló bizalmat és várunk minden versenyzőt júniusban a balatonfüredi triatlon fesztiválon, Közép Európa talán legszebb pályáján!
Európában lesz a 2015-ös IRONMAN 70.3-világbajnokság
A jelöltek közül végül négy helyszín maradt versenyben a vb rendezéséért: a norvégiai Haugesund, Luxemburg fővárosa, a franciaországi Nizza és az ausztriai Zell am See-Kaprun.
Elhunyt Valcsó Anikó edző, versenyző, egykori MTB szövetségi kapitány
Anikó éveken keresztül volt a X2S TEAM tagja, versenyzője, edzője. Sok Ironman és MTB eredményt is köszönhetünk neki. Többek között Mester Bálint, Fenyvesi Péter és Szalay Péter kiemelkedő sikereinek egyik előkészítője volt.
XTERRA dicsőségcsarnok 2013 - Hall of Fame
Lebrun fantasztikus multisport történelemmel rendelkezik - ITU duatlon világbajnok, téli triatlon világbajnok, XTERRA világbajnok, síhegymászó világbajnok... 2001-ben az első XTERRA versenyén megszerezte a bronzérmet, majd éveken át a legjobbak között volt. A VB címet emlékezetes módon törött kézzel szerezte meg! Az utolsó szakaszon egy nagyon nehéz sziklás akadálypályán elesett és eltörte a bal karját, ami csak lifegett, amikor berohant a célba.
Lebrun erőssége a nehéz, technikás terep, a sziklás, saras, kiszámíthatatlan talaj. Gyengesége az úszás, amit a sok profi év sem tudott magas szintre fejleszteni. De Ned Overend (aki az első volt a Hall of Fame tagjai között) is legendásan rossz úszó volt.



