Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

Outdoor

Running Warriors akadályfutó verseny, ami más mint a többi

A Running Warriors egy olyan akadály verseny, ami igazán „Kaland, küzdelem, kihívás!” Ezért is adja a X2S TEAM a szakmai hátteret, hiszen minden megtalálható, ami egy kőkemény terepsport csapatnak szükséges. A kaland úgy kell az ember lényének, mint a falat kenyér! Enélkül kiszárad, elsorvad. Nem azért nyúl a droghoz, az alkoholhoz, és nem azért száguldozik kocsijával, hogy az embereket bosszantsa! Azért teszi, mert kalandra vágyik. A Running Warriors olyan kaland, ahol ugyan nem fog felfalni egy leoprád, és nem merülsz le több ezer méter mélyre, de azért a megerőltetéstől más színben fogod látnia világot, és a feladás, vagy kimerülés réme…
csütörtök, 28 május 2015

Kovács Laci keresztülvág a Rub Al Khali homoksivatagon

Eddigi legkeményebb expedíciójára indul Kovács Laci: ezúttal bolygónk egyik legzordabb térségében vág neki a 400 kilométeres magányos kalandnak és túrának. Az Arab Emírségeknél próbálja bejárni az „üres négyzetet”, a három országot érintő kíméletlen sivatag legérintetlenebb részét, ahol még senki sem járt gyalogosan.
szerda, 27 május 2015

Falra másztak a HUNfoglalás résztvevői - akadálytúra a Pilisben

Sikerrel mutatkozott be a Pilisben a HUNfoglalás sportesemény-sorozat az Árpád Vezér Téli Challenge elnevezésű első állomásával. Az akadályfutás, crossfit challeng és teljesítménytúra ötvözetét a férfiak közt Erdei Attila, a nőknél Petró Stella nyerte. A nem mindennapi eseményen 25 km-t, 1400 méter szintkülönbséget és 19 akadályt kellett leküzdeniük a résztvevőknek. A HUNfoglalás első állomásán a versenyzők eddig ismeretlen feladatokkal is találkoztak: például a negatív fallal, a felfutó fallal, a négyszemélyes gumihordással és a vizesballonhordással.
hétfő, 23 március 2015

Canicross, terepfutás kutyával

A versenyről:A canicross lényege, hogy a kutyáddal össze vagy kötve egy rugalmas, 2 m-es szárral és ha szépen összedolgoztok nagyon jó tempót lehet EGYÜTT futni. Ha túl gyors a kutya hozzád, akkor hamar elfárad és nem tud húzni, ha te vagy túl gyors, akkor meg nyilván nem segít a kutya. A távok általában 4-6 km, könnyű terepen, és mindig két naposak, ugyanazt futjuk mindkét nap. Ez a Tanyakerülő verseny Őrbottyánban volt, dimbes-dombos homokos talajon, 4,5 km.
vasárnap, 15 március 2015

XXXII. Síalpin Rally, 14. Csanádi Sándor Emlékverseny és Sí-alpinista találkozó

Az első Síalpin Rally-t 1984-ben az Alacsony-Tátrában rendezte meg a Budai Alpin Club (BAC). Akkor a verseny távja a Csertovica és a Gyömbér-ház közötti gerincen lévő szakasz volt. 2002-től a Tengerszem Túrafelszerelés és Túrabolt rendezi a versenyt.
szombat, 14 február 2015

Sífutás és outdoor kalandok Grönlandon - Gombos Károly megmutatta a magyar virtust

Gombos Károly grönlandi sífutó eredményéről korábban beszámoltunk, most a sajtótájékoztatón elhangzott élményekből válogatunk. A cikk végén pedig a DigiSport interjúja nézhető meg.
hétfő, 14 április 2014

Gombos Károly összetett 5. helyen az extrém Arctic Circle Race grönlandi sífutóversenyen (+videó)

Az Arctic Circle Race elnevezésű 3 napos maraton 1995 óta a világ legnehezebbnek tartott sífutó versenye. Idén Gombos Károly biatlon olimpikon meghívást kapott a szervezőktől és hatalmas küzdelemben megszerezte az összetett 5. helyet a világ legjobb extrém téli sportolói között.
hétfő, 07 április 2014

Gombos Károly Grönlandon az Arctic Circle Race sífutó verseny élmezőnyben

Mint korábbi cikkünkben beszámoltunk Gombos Károly magyar sífutó és biatlon bajnok meghívást kapott a világ legnehezebb sífutó versenyére a grönlandi Arctic Circle Race elnevezésű 3 napos erőpróbára. Charlie komoly kihívásokkal nézett szembe a megérkezéstől kezdve. Nemcsak azért mert első magyarként vesz részt a viadalon, hanem azért is, mert ellenfelei tapasztalt sarkvidéki sífutók, sítúrázók, akiknek a szélsőséges időjárás nem újdonság.
vasárnap, 06 április 2014

Arctic Circle Race sífutó verseny Grönlandon magyar indulóval (+videó)

A "világ legkeményebb sífutó versenye" - nemcsak a résztvevők állítják ezt, hanem a sportág szakértői is. A három napos, extrém körülmények között megrendezett verseny évről évre egyre több sífutót vonz Grönlandra. Három nap alatt 160 km, összesen több, mint 5000 m szintkülönbséggel, átlag -20 fokos nappali hőmérsékletben, jeges szélben valóban nem mindennapi erőpróba. 2014-ben az egyik legjobb magyar sífutó, biatlonista, olimpikon Gombos Károly is meghívást kapott a versenyre.
csütörtök, 27 március 2014

Spartan Race extrém akadályfutás áprilisban Magyarországon

Véglegessé vált, hogy 2014-ben Magyarországon is elindul a világ egyik legnépszerűbb extrém tömegsport versenye a Spartan Race. A sportág nagyon egyszerű elemekből építkezik: terepfutás és akadályok. A legkülönbözőbb fajtájú és nehézségű akadályok. A versenysorozat nevét a "300" című film alapján választották – nem véletlenül, hiszen aki el szeretné képzelni mi vár rá, az ott meg is találja a választ. Derékig vagy akár nyakig érő sár, kötélmászás, gerelyvetés, különböző mászó-kúszó feladatok, ügyességi pályák és persze terepfutás sárban, köveken, bozótban... mikor mi adódik.
kedd, 07 január 2014

Ki az év hegymászója 2013-ban (szavazás)

Ezt a szavzós versenyt a 4bakancs hirdette meg, olvasóit egy forgalomban még nem kapható 2014-es, Magyarok a világ nyolcezresein falinaptárral buzdítják szavazásra. 2013 magyar hegy- és sziklamászója Nagy fába vágtuk a fejszénket: szeretnénk kiválasztani 2013 magyar hegymászóját valamint sziklamászóját, és ebben a segítségetekre számítunk: kérjük, hogy jelöljetek egy-egy (vagy akár több) mászót, aki véleményetek szerint megérdemli a fentebbi titulust.
csütörtök, 28 november 2013

Marmot24 ultra terepmaraton és kalandtúra

24 órás ultra terepmaratont és futófesztivált rendeznek Angliában 2014 augusztus 3.-án. A Marmot24 elnevezésű versenyt már most fokozott érdeklődés kíséri a szigetorszgában, hiszen az angol terepfutók számára ez egy nagyszerű lehetőség lesz összemérni erejüket a világ számos országából érkező versenyzővel. 2 és 4 fős váltóban csapatversenyként hírdették meg az eseményt, amelynek a tájékozódás része is különleges kihívást jelent. A 2 napos futófesztiválon 6-12-24 órás versenyeket szerveznek, a leghosszabb szombat délben rajtol, a középső éjfélkor, a legrövidebb pedig vasárnap hajnalban. Így szeretnék elérni, hogy mindenki egyszerre fejezze a versenyt. Joggal kérdezhetik, "mégis milyen pályán"?
hétfő, 25 november 2013

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk