Bemutatkozás
Harmadéves repülésirányító szakos hallgató vagyok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj állományában harmadéves honvédtisztjelölt. A veszprémi Lovassy László Gimnázium speciális matematika tagozatán végeztem a középiskolai tanulmányaimat, ahol mindenki csodálkozással fogadta, hogy a katonai pályára lépek. Azt tudni kell a Lovassyról, hogy egy elit gimnáziumnak számít az országban, a legutóbbi hivatalos rangsor alapján harmadik helyet ért el, ráadásul kitűnő érettségivel végeztem, ezért nyitva állt előttem az ajtó tulajdonképpen bármelyik egyetemre. Édesapám azt szerette volna, ha az orvosi pályát választom, anyukám a közgazdaságtan felé próbált orientálni, nagymamám pedig, lévén hogy tanítónő volt, pedagógiai pályát képzelt el nekem. Engem azonban hajtott egy erős belső ösztön a katonai pálya irányába, szinte megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a honvédség iránt és izgatott a gondolat, hogy majd milyen kalandokban lesz részem, no és hogy egy nagy család része lehetek.
Szóval annak ellenére, hogy az évfolyamtársaim mind műszaki, jogi, orvosi irányba tanultak tovább, én elszántan csakis a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet jelöltem meg, és az első helyre fel is vettek.
Sporttal korábban is foglalkoztam, de igazán komolyan a fizikai alkalmassági előtt kezdtem el vele foglalkozni, főleg a futással. A futásban azóta hatalmas örömet és kikapcsolódást lelek, de versenyként is űzöm, a 3200 méteres síkfutást minden évben kimaxolom és civil versenyeket is szoktam nyerni, valamint több MH bajnoki címet is magaménak tudhatok.
A munkám jelenleg az, hogy tanuló vagyok. Egy napom úgy néz ki, hogy 05:30-kor ébresztő, aztán reggeli tesi vagy reggeli alaki foglalkozáson veszünk részt, ami nagyjából egy óra időtartamú. Ezután van egy kis idő reggelizni és zuhanyozni, majd 7 órától kihallgatás, reggeli sorakozó és 8-tól 16-ig óráink vannak. Én órák után szeretek kicsit kikapcsolódni, futni, erősíteni vagy úszni megyek el, majd este nekiállok tanulni, ami általában belenyúlik a takarodó idejébe is, ami egyébként 21:30.
Nem szeretek tétlenül lenni, ezért keresem magamnak mindig a munkát, a tanulnivalót, a kihívásokat. Így lehet az, hogy a civil és a katonai felsőfokú nyelvvizsgát is letettem már, van német középfokúm és csak úgy szórakozásból kipróbáltam az Arma katonai középfokút is, ami szintén sikerült. Ha tehetem és időm engedi, segítek az évfolyamtársaimnak is, korrepetáltam őket már matekból, villamosságtanból, mechanikából, angolból, meteorológiából és navigációból is. Emellett az egyetemen alsóbb- és felsőbb évesek is megkerestek már vele, hogy egyéni edzéstervet állítsak nekik össze, főleg a futással van a legtöbb embernek nehézsége, amiben úgy is segítek nekik, hogy akivel időm engedi, elkísérem futni és mutatok nekik hozzá gyakorlatokat.
Az 54-esen fantasztikus tempót mentetek. A futáson kivül van más "terepsport" is amivel edzel?
A túrázást nagyon imádom, rengeteg teljesítménytúrát teljesítettem már és vannak, amelyekre évente visszajárok, annyira tetszett a táj/környezet, vagy éppen a társaság.
A rövidebb távokat (20-30 kilométer) szeretem könnyített felszereléssel, futva teljesíteni, bár ehhez a baráti társaságomból soha nem találok társat
De egyébként van túratársam, pontosabban a legjobb barátnőm és egyben évfolyamtársam, aki ugyanezen a karon tanul logisztika szakon és nagy tisztelet jár neki, mert rengeteg kilométert tettem már a lábába (és fogok is még!!)
Nos... ez valóban nem mindennapi, bár én is gyakran túrázom, edzek így. Elmesélnéd hogyan jutottál az idei 54-es teljesítéséhez?
Suhaj Gábor törzsőrmester Úrral teljesítettem már egyszer a kihívást, mégpedig a 2023-as októberi kihívást, ahol 5 fős csapatban indultunk és meg is nyertük. A törzsőrmester Úr kiképzőnk a Ludovikán, több kiképzésen és gyakorlaton is dolgoztam már vele együtt és korábban már Szent László meneten is vettem vele részt csapatban, a legutóbbit nyáron meg is nyertük. Szóval ő keresett meg engem, mert tudta, hogy én nem fogom feladni.
Van egy olyanfajta „hírnevem” a Ludovikán, hogy nagyon szívós vagyok és képtelen vagyok feladni bármit is, ami többnyire pozitívum, főleg az ilyen versenyeken.
Eleinte sokszor néztek „katvezesnek” (a „legcombatabb” szak a karunkon)*, mert egyáltalán nem vall légierősre az a fizikum és kitartás, amivel én rendelkezem. De azóta már ismer szinte mindenki, minden állóképességi versenyen elindítanak és legyintenek, hogy a Dóra úgyis megnyeri. És ez be is szokott igazolódni, az elmúlt egy évben civil és katonai versenyeken is aranyérmeket szereztem a Ludovikának.
* a katonai vezetői szakon tanulók számítanak a legkeményebbnek a karunkon, ők állnak a legközelebb ahhoz a katona képhez, ami a legtöbb civil fejében él rólunk, katonákról.
Ezek szerint van tapasztalatod a hasonló erőpróbákban. Milyen nehézséget illetve könnyebbséget jelentett az idei évi Kihivás?
Az előző 54-es kihívásomon is volt kinn alvás, de ez sokkal rosszabb volt. Őszinte leszek, egy percet nem tudtam aludni. A februári téli hideg ellen csak egy tábortűzzel védekeztünk, volt nálunk még izolációs fólia, de még mindig a csontomig hatolt a hideg. Az biztos, hogy korábban nem tudtam igazán azt, hogy mit is jelent fázni, de ezen a kihíváson ebben is volt részem.
Másik nehézség a szintkülönbség volt. Én alapjáraton egy szofisztikáltan beszélő, kulturált nő vagyok, de itt jó sokszor hangzott el a számból olyan, amit egy kocsis megirigyelt volna.
Szerencsére Suhaj törzsőrmester Úr nagyon profin tájékozódik, így nagyjából 65 kilométerrel megúsztuk az egészet, de utána napokig éreztem a vádlimat és a combomat. Plusz nehézség volt, hogy teljes harcászati felszerelést kellett viseljünk plusz a gépkarabélyt és a pisztolyt. Egy ilyen túra során már pár dekát is megérez az ember, nemhogy több kilónyi fegyver súlyát!
Matek, terepfutás, túra és különleges családi háttér... hogyan lettél végül katona?
A közeli családomban nincs katona, a szüleimtől nem is állhatna messzebb ez a világ, és talán éppen ezért volt annyira vonzó számomra. Tudni kell rólam, hogy noha szabálykövető vagyok, de szeretem a saját utamat járni és nehezen viselem el, hogyha mások megmondják, hogy mit és hogyan kellene csinálnom az életemmel. Ha valamit elhatározok, akkor azt véghez is viszem és én 17 évesen eldöntöttem, hogy katona leszek, teljesen mindegy, hogy milyen. Az külön pozitívum, hogy diplomát is szerzek ezzel a képzéssel, hiszen az egy alapvető célom az életben, később még más egyetemi képzést is tervezek elvégezni.
A tudást soha nem fogják tudni elvenni tőlem, a tanulásra és önfejlesztésre nem sajnálom az időt, energiát, de még a pénzt sem.
Vidám, mosolygós voltál végig a Kihíváson (már, amikor láttalak). Egy kicsit ezzel is kilógtál sorból. Mi motivál abban, hogy egészen szélsőséges nehézségeket is vállalj?
Nem ez az első alkalom, hogy megkapom ezt a kérdést, és úgy érzem, nem is az utolsó! Érdekes személyiségem van, szeretem feszegetni a határaimat, mert ilyenkor én magam is rácsodálkozok, hogy mennyi mindent meg tudok csinálni, ráadásul nem is akárhogyan! Ezen túl persze a dicsőség is motivál, ami egy ilyen verseny teljesítésével jár, továbbá szeretek kitűnni a teljesítményemmel a többiek közül. Ha mindenki képes lenne rá, akkor mégis mi lenne benne az igazán csábító?
Az eddigiek alapján nem érzem tolakodónak a kérdést: hogyan tudod kezelni a férfi - női kérdést a seregen belül?
Nekem soha nem volt problémám vele. Sem pozitív, sem pedig negatív bánásmód nem ért amiatt, hogy nő vagyok.
Sőt! Nekem van egy olyan különleges kiváltságom, amit ez a sok verseny, a sok dobogó, a sok teljesítmény adott, ami miatt a férfiak és nők egyaránt felnéznek rám.
Amikor éves szinten katonai tesin teljesíteni kell a futó számokat, gyakorlatilag az összes fiút magam mögé utasítom, ami miatt maximum irigységgel néznek rám, de én ezt is igyekszem jól kezelni, nem kérkedek az eredményemmel, többnyire szerény vagyok ezzel kapcsolatban. Egészséges önbizalmam azonban van, tudom mire vagyok képes és meg is követelem másoktól a tiszteletet ezért, de soha nem nézek le senkit. Mindannyian másban vagyunk jók, én sem vagyok tökéletes az élet minden területén.
Említetted, hogy azért - ha nem is sokan -, de vannak lányok, akik hasonlóan gondolkodnak mint Te. Miért nem női párosban indultál?
Azért nem, mert szerintem ez a kihívás férfiaknak is erőt próbáló volt, nem igazán ugrálnak a női honvédtisztjelöltek a lehetőségért, hogy egy ilyenen elinduljanak. És Suhaj törzsőrmester Úr már azelőtt megkeresett, hogy láttam volna a verseny kiírását, így lehetőségem sem lett volna rá, hogy elgondolkodjak egy női csapat összeállításán.
Volt holtpontod? Ha igen, hol?
Nehéz engem megtörni, tényleg nagyon szívós vagyok fizikailag, de az ilyen hosszabb bajnokságokon, mint ez vagy a Szent László menet, mindig eljön egy pont, amikor kicsit „elkattanok”. Ezen a kihíváson ez a hajnali órákban jött el, mikor a sokadik hegyet másztuk meg, beütött az alváshiány meg a sok energiazselé és elkezdtem magamban beszélni, énekelni, ha jól emlékszem sírni nem sírtam idén. Szerencsére a törzsőrmester Úrral már összeszokott csapat vagyunk, tudja hogyan zökkentsen ki ebből az állapotomból. Általában csak rám szól, hogy „Dóra, szedd össze magad”, vagy elkezd vicceket mesélni, a lényeg, hogy tudja kezelni az ilyen hangulatingadozásaimat.
Meglehetősen sok versenyen, túrán, kihíváson indulsz, és persze ott van a "munkaköri" fizikai aktivitás is. Ezen kivül mi a titkod, hogyan készülsz fel?
Lehet sokan hitetlenkedni fognak, de nincs külön felkészülési módszerem. Sokat pihenek előtte, igyekszem többet enni az előtte levő napokban, hogy a verseny alatt, mikor nem lesz étvágyam, legyenek tartalékaim.
Eleve egy elég vékonyka nő vagyok, de ezeken a túrákon hajlamos vagyok kevesebbet enni és az a teljesítményre sincs pozitív hatással. Utána pedig naponta többször is nyújtok és hagyok időt a testemnek regenerálódni, mielőtt újra nekiállnék sportolni.
Mennyire vagy figyelmes és alapos a felszereléssel kapcsolatban? Elsősorban a túrázáshoz, de az 54-es kihívás sajátosságait figyelembe véve hogyan választasz?
A bakancs és a zokni a legkritikusabb nekem, ha a lábam nem törik fel és nem dörzsölődik ki, akkor a világ végéig is elsétálok. Erre külön beruháztam, mindig a kedvenc Lowa bakancsomban indulok ezeken a versenyeken és speckó túrazoknijaim vannak, amik ugyan egy kisebb vagyonba kerülnek, de annak, aki gyakran jár hosszú túrákra és számít a teljesítmény, megéri és kifizetődő (erről itt irtunk egy hosszabb tanulmányt, több neves szakember segítségével - a szerk.). A másik kritikus dolog a kaja, amit közben eszek. Elég érzékeny gyomrom van, sajnos azt soha nem úszom meg, hogy ezek a túrák meghajtsanak, de igyekszem a mellékhatásokat enyhíteni.
Ez mit jelent, hogyan táplálkozol általában? Mi a "frissítési stratégiád"?
Igen, van stratégiám, amit hosszú ideje kísérletezek és szerintem elég frankó most már. A lényeg, hogy csak magas kalóriatartalmú, de kis térfogatú ételeket viszek. Mit jelent ez?
Sós mogyoró, energiazselék, különféle müzliszeletek. És amit soha nem hagyok otthon, az a magnesium shot.
Ebből ezen a túrán négyet biztos megittam, és simán jöhetett volna még. Az izotóniás italport már előtte be szoktam keverni a vizembe, általában 2x-es adagot, mint amennyit szabadna egy nap, illetve ugyanebbe a vízbe bcaa-t is teszek, kis törődésképpen az izmaimnak.
Az 54-es mindig más, mindig van meglepetés. Mennyire érzed fontosnak a fizikain túl a háttértudást, gyakorlatot?
Nem igazán lehetett rá készülni, a korábbi években színes skálán mozgott a feladatok repertoárja. Annyit már előre megbeszéltünk törzsőrmester Úrral, hogy ha gondolkodós feladat lesz, akkor azt én csinálom. Én pedig egy percig sem aggódtam, tudok sudokuzni, Rubik kockázni, jó vagyok matekból, játszom 3 féle hangszeren…nem nagyon tudtak volna meglepni logikai vagy fejtörő feladvánnyal.
Mások feladták azért, mert voltak lelki nehézségeik. Te mennyire vagy érzékeny a pszichés terhelésre?
Nekem nem volt ilyen holtpontom, de ezt nagyrészt a kiképzőimnek és a legjobb barátomnak köszönhetem, ugyanis mindegyikőjüktől van szállóigém, amit mantrázni szoktam. Vaskó András zászlós Úr mondása, hogy „ha másoknak rossz, mi abból csak erőt nyerünk”, márpedig az alváshiány és a fáradtság visszahúzó erők voltak. Suhaj törzsőrmester Úr mondása, hogy „csak menni kell előre és nem gondolkozni”, a legjobb barátnőm pedig így engedett el erre a versenyre: „éld túl és vigyázz magadra”.
Szerintem ezek a belső monológok nagyon fontosak, amíg fejben ott tudsz lenni és elhiszed, hogy nyerhetsz, addig mindenre képes vagy.
Az alváshiányt már említetted. Hogyan hatott rád hogy ennyire keveset alhattál?
Magyarul, hogy semmit? Fura, de nem éreztem hátráltató tényezőnek, inkább úgy voltam vele, hogy menni kell előre, és annál hamarabb túl leszünk rajta. Egyébként annyira fájtak már az izmaim és úgy fáztam, hogy az álmosság volt az egyik legutolsó gondom. Legalább nem volt energiám azon gondolkozni, hogy mennyi van még hátra.
Mennyire figyeled a saját tested jelzéseit?
Természetesen figyelek a testemre, csak úgy fogalmaznék csúnyán, hogy nem érdekel egy ilyen verseny alatt, hogy mi van vele. Teljesen arra koncentrálok, hogy eredményesen befejezzem a versenyt, mert tudom, hogy utána úgyis lesz időm felépülni, regenerálódni. Kicsit bolond vagyok, tudom, de egy céltudatos bolond, és eddig mindig be is vált ez a taktika.
Meg hát, egy hajszál választja el a zsenit az őrülttől, nézőpont kérdése, ki minek tart.
A közeljövőben mik a terveid?
Folytatom a versenyzést, továbbra is tervezek részt venni az MH bajnokságokon. Mivel harmadéves vagyok, eljött az az időszak, hogy a gyakorlatok, a tanulás elveszi az időmet, de mivel én élvezetet lelek ezekben a versenyekben és kikapcsolnak, amire lehet el fogok menni és legjobb tudásom szerint teljesítem is őket. Nyáron fixen megyek a Szent László menetre, de a nyári 54-es kihívást még átgondolom. 2x54 kilométer elég pusztítóan hangzik.
Van példaképed?
Nem is kérdés, azonnal rá tudom vágni, hogy az első számú példaképem a legjobb barátnőm. Megtanított arra, hogy a szavaknak és a gondolatoknak teremtő erejük van és bármit elérhetek, amit csak szeretnék egy pozitív mindset-tel. Továbbá megtanított szeretni és elfogadni feltétel nélkül saját magamat, amire korábban nem voltam képes.
Igen, felmerül a kérdés, hogy egy sportban és tanulmányokban is sikeres ember hogyan lehet elégedetlen magával, de egyetérthetünk abban, hogy mindannyiunknak megvannak a magunk kis démonjai, amikkel meg kell küzdenünk. Az enyém az, hogy mindig jobbra és jobbra törekszem, soha nem érem be „jó”-val, ami részben motiváló erő, ugyanakkor nem lehet örökké elégedetlennek lenni, értékelni kell azt, amit idáig megtettünk.
Mert habár hosszú út áll még előttem, de mögöttem is hosszú az út, ami idáig elvezetett, és erre büszke is vagyok.
Köszönöm a beszélgetést, további sikereket!
