Futás
Merényi Tímea és Szabó Sándor az Év hegyifutói
Magyar Hegyi –És Terepfutó Szövetség megválasztotta az idei legjobbakat hegyifutásban. Hölgyeknél a tavalyihoz képest nem történt változás: Merényi Tímea (Bp. Honvéd) bizonyult a legjobbnak. Eredményei önmagukért beszélnek: lengyelországi Hegyifutó Világbajnokságon 19. , Zermatt (Svájc) Nemzetközi Hegyimaratoni 3. hely, Hegyifutó Magyar bajnok, Félmaratoni Terepfutó Ob I.
csütörtök, 12 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Tizennyolcmilliárdot kap a magyar atlétika
2020-ig 18 milliárd forintot kap a magyar atlétika, jelentette be Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke és Simicskó István sportért felelős államtitkár kedd délután, a Kölyök Atlétika Programjának sajtótájékoztatóján. A 18 milliárdos összegből 12 milliárdot fordítanak majd létesítményfejlesztésre, egymilliárd az akadémiai rendszer kiépítésére és műhelyfejlesztésre megy. Az utánpótlás-fejlesztésre 3,2 milliárdot költhetnek majd. A MASZ utánpótlásközpontokat, akadémiákat is kiépít. A Szombathelyi Németh Pál Dobó Akadémia már meg is felelt a szövetség feltételeinek, de a tervek szerint Székesfehérváron, Békéscsabán és Budapesten is lesz egy-egy akadémia.
csütörtök, 05 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Ezer indulót várnak a 105. mezeifutó országos bajnokságra
A rendezők mintegy ezer indulót várnak szombaton a pestszentlőrinci Bókay-kertben sorra kerülő, 105. mezeifutó országos bajnokságra. "A Bókay-kert igazi sportpark, amely kiváló adottságokkal rendelkezik. Ezt az ob-t futófesztiválnak szánjuk, melyen az amatőrök is kipróbálhatják magukat" - mondta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Stépán Zsolt főszervező.
kedd, 19 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Michael Wardian maraton duplázása nem sikerült
Michael Wardian amerikai maraton futó és "csúcsbeállító szakember" tervezett "két maraton 2:30-on belül egy nap alatt" kísérlete nem sikerült. Pedig jól indult, hiszen az első maratonját (Rock ‘n’ Roll San Antonio Marathon) megnyerte vasárnap 2:31:19 idővel. "Sikerült volna a 2:30, ha van igazán jó ellenfél, hiszen nem győzni akartam, hanem az idő volt a fontos. De nem volt senki, aki tempót tudott volna adni, így magamnak kellett beállítanom a tempót. Szerintem jól sikerült, jó erőben éreztem magamat a futam után."
hétfő, 18 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Két maraton egy napon, mindkettő 2:30-on belül
Michael Wardian maraton és ultrafutó célja, hogy egy napon lefusson két maratont, mindkettőt 2:30-on belüli idővel. Erre a Rock ‘n’ Roll San Antonio és a Rock ‘n’ Roll Las Vegas maratonokat nézte ki magának, amelyek 9 órás időkülönbséggel rajtolnak - San Antonioban 7:30, Las Vegasban 16:30. Wardian ezt a tervet úgy jellemezte, hogy "Igazán nagy kihívás, hiszen kevés a pihenőidő és a tempó mindenképpen nagy a kitűzött idő miatt."
csütörtök, 14 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Az év ultrafutói Lubics és Lajkó
A 2013. év ultrafutói dr. Lubics Szilvia, és Lajkó Csaba. Az év felfedezettje Maráz Zsuzsanna. Szlivit és Csabát nem nagyon kell bemutatni, Zsuszáról álljon itt néhány adat.
hétfő, 11 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Erdélyi Zsófia kiváló idővel győzött a Dubai Women's Run 2013 versenyen
Erdélyi Zsófia a magyar női sík- és akadályfutás többszörös bajnoka hatalmas küzdelemben szerezte meg a 10 km táv győzelmét az Afrikai kontinens válogatott futói előtt a különleges Dubai Women's Run 2013 eseményen. A 10 km-es távon több, mint 600 futó állt rajthoz, az 5 km-es távon pedig közel 2000.
péntek, 08 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Ki kicsoda az ING New York City Marathon profi mezőnyében
Az ING New York City Marathon idei mezőnye fantasztikusan erős, rövid lista azokról, akik a győzelmet megszerezhetik, mind a férfi, mind a női mezőnyben.
csütörtök, 31 október 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Pamela Anderson indul az ING New York City maratonon
November 3.-án a New York City marathon versenyen rajthoz áll a korábbi Baywatch sztár és fotómodell pamela Anderson is, aki jótékonysági célból vállalja élete első maratonját. A futáshoz kapcsolódó reklám és jótékonysági bevételeket a Sean Penn színész nevével fémjelzett "Haitian Relief Organization" humanitárius szervezetnek ajánlja fel, akik a 2010-es katasztrófa áldozatainak segítenek.
csütörtök, 31 október 2013
Hozzászólás: Hozzászólás



