8 ok, ami miatt a triatlonisták megsérülnek - 1. rész
Kerüld el ezeket a gyakori baleset megelőzési buktatókat, és talán még a teljesítményed is javulni fog.
Nincs kétség: a sérülések frusztrálóak, fájdalmasak – és túl gyakoriak. Egy brit tanulmányban, ami triatlonosok egy kis csoportját vizsgálta öt éven át, a 72% szenvedett valamilyen sérülést, és a mutatók ugyanazok voltak, függetlenül attól, hogy olimpiai vagy Ironman – triatlonista felkészülésen vettek részt. Az orvosok, fizikoterepeuták mégis azt mondják, hogy az atléták bizonyos hibákat követnek el, amik miatt az oldalvonalra kényszerülnek.
Maradj egészséges a szezon hátralevő részére, elkerülve a következő általános problémákat.
Szöges cipő jégre, hóra - Salomon Spikecross 3CS
Salomon Spikecross 3CS - nem tartottam fontosnak ezt a cipőt, mondván úgy sem tudom kihasználni.
Míg nem december elején elmentem pár napra a Magas-Tátrába futni. 1000-1800m között a kis patakok mind szépen be voltak fagyva, a turista utakon az átfolyások szintén, rajtuk egy centis hóval.
A sima Speedcrossban igencsak vigyáznom kellett ne hogy bokaficam legyen belőle, pár fenékre ülés így is sikerült. Hazajöttem és rendeltem egy Spikecross 3 CS-t, mire megérkezett itt is esett egy kis hó, alatta a sunyin megbúvó jéggel.
MTB utánpótlás edzőtábor Pula
Az MTB utánpótlás versenyzők már év elején elkezdték a versenyspecifikus felkészülést. Edzői szemmel ilyen volt edzőtábor.
Az alábbiak szerint alakult a sportfoglalkozások felépítése:
A résztvevőknek napi három edzésen kellett megjelenniük, az alapkoncepció szerint. Ez alól kivétel az érkezés és a hazaindulás napja. Az első edzésre mindennap 7:30kor került sor, még a reggeli előtt, ami egy 30 perces játékos ébresztő, gimnasztika és labdajáték formájában. A napi sportra való ráhangolódás mellett fejleszti a sportolók robbanékonyságát, koncentrációját és mozgáskoordinációját illetve remek csapatépítő is.
A reggelit követően 11 óráig szabadfogalkozás, valamint a kerékpáros edzésre való felkészülés volt.
Ultra, ultrafutás, ultra terepfutás
Maga a szó, ultra, Latin eredetű. Jelentése, azon túl, messzebb, tovább. A sportban, szerintem mindenkinek mást jelent, hisz mindenkinek megvan a saját fizikai és szellemi határa. Ha ezt túl tudja szárnyalni, az már saját magával szemben ultrának számít. A futásban a maratoni 42,195 km feletti távot nevezik ultrának.
A világon a leghosszabb ilyen rendezésű verseny, a Self-Transendence 3100 Mile névre hallgat. Ezt a 4988,97 kilométer távú versenyt, New Yorkban rendezik, egy 833 méteres körpályán és 50 nap alatt kell teljesíteni. 1998-ban Sipos István 46 nap alatt teljesítette és ezzel világcsúcsot ért el. A jelenlegi csúcs 41 nap. Ami már ismertebb a Spartatlon, a maga 245,3 kilométerével. Itt szintén büszkélkedhetünk magyar csúccsal, amit Dr. Lubics Szilvia állított fel 2014-ben, 26 óra 53 perc 40 másodperccel.
A X2S TEAM ajánlja augusztusban: testápolás nyáron férfiaknak - Just havasi gyopár
Az izzadás tökéletesen természetes folyamat, nélküle a test gyorsan felhevülne, a szervezet hőháztartásának kiegyensúlyozásában így óriási jelentősége van. Amiről keveset beszélnek ezzel kapcsolatban: az izzadás folyamatos, és a test nagy részén szinte nem is érzékelhető.
Ha azonban nagyon meleg van, vagy fokozott stresszhelyzet áll elő, a fokozott verejtékezés szinte automatikusan beindul és ez számtalan kellemetlen helyzetet is teremthet, amelyek nem csak épp a nyaralás örömét ronthatják el...Több, mint egy sportital, Iso-tea a Nahrintól
Ha valaki elhatározza, hogy sportolni kezd, s eddig kiegyensúlyozottan táplálkozott, akkor ezek után sem kell másképpen tennie, hiszen a sportolók számára ajánlott étrend semmiben sem különbözik az egészséges táplálkozás irányelveitől. Természetesen vannak ezt befolyásoló tényezők, például ha valaki versenyszerűen vagy éppen szabadidejében sportol, s azt milyen intenzitással végzi. Az egészséges táplálkozástól való eltérés a nagyobb energiaigényben mutatkozik meg, de nő az ásványianyag- és vitaminszükséglet is.
A megfelelő folyadékpótlás rendkívül fontos. Számos sportital közül választhatunk, a legfontosabb szempont ilyenkor az, hogy megbízható eredetű, bevizsgált készítményt fogyasszunk.
A svájci Nahrin cég citromízű Iso-Teája sportolás során tud segíteni, ám ez a készítmény nem csak sportolóknak készült.Folyadékpótlás a mindennapokban, edzésen és versenyen Nahrin Iso-teával
A hangsúly a "kiegészítésen" van, hiszen csak ilyen italokkal sem szabad terhelni a szervezetet! Ebben a kérdésben vizsgáljuk meg a Nahrin cég termékeit.
Az életkor előrehaladtával a szervezet víztartalma csökken. Legnagyobb csecsemőkorban, csaknem 75%, míg legkisebb időskorban, nagyjából 50%. Ez a két korcsoport a legveszélyeztetettebb a kiszáradás szempontjából. Kevésbé érzik a szomjúságot, ezért gyakran kell kínálni őket folyadékkal.
A X2S TEAM ajánlja júliusban: Just erdei Mályva termékcsalád
Ajánlatunkban nekik szeretnénk kedveskedni, hiszen a X2S TEAM tagjai között is vannak olyan hölgyek, akik akár egy egész napot is töltenek terepen a legnehezebb körülmények között, de utána frissen, fiatalosan, üdén szeretnek megjelenni.
Ebben az írásban egy általános bemutató következik, a tesztet szokás szerint a hónap végén adjuk közre.
A X2S TEAM ajánlja júliusban: Nahrin Iso-tea, citromfű tea
Idén újabb teszteket végeztünk, hiszen sportolóink több extrém hosszú "ultra" versenyen is próbálták a terméket.
Az alábbi összefoglaló egy általános bemutatás az Iso-teáról és "kistestvéréről" a citromfű teáról, amely elsősorban a pihenést, regenerációt, felfrissülést segíti elő.A Nahrin Iso-tea idén is a 8. Életfa terepfesztivál hivatalos itala lesz!
Nyár van, ráadásul már az igazi tikkasztó nyár. 30 fok árnyékban, árnyék meg persze sehol. Ilyenkor jól tud esni egy-egy manapság oly népszerű jeges tea. Sokan némi lelkiismeret furdalással isszák, hiszen nem feltétlenül felel meg mindenben az egészséges táplálkozás kívánalmainak némelyik boltokban kapható termék. De ezért ne mondjunk le a hűsítő perecekről!
Suunto hírek - Strava alkalmazás és közösségi funkciók, Ambit frissítés
A STRAVA egy olyan weboldal, ahol nemcsak az edzésidőket, adatokat, térképeket lehet megmutatni másoknak (erre régóta működik a www.movescount.com weboldala a SUUNTO-nak), hanem egy olyan extra szolgáltatást is ajánl többek között, amelyet máshol nem találunk meg: ez pedig az edzés/verseny szakaszok ranglistája. Azaz egy adott szakaszon csúcsidőket, rangsorokat állít fel a rendszer a beérkező adatok alapján.
Shakespeare Maraton a drámaíró születésének 450. évfordulóján (+videó)
Balázs így írt az esemény után:
"Első nemzetközi dobogós helyem maratonon! Shakespeare 450.szülinapján Stratford-upon-Avonban egy 3. hely (2:50:22 pb). Az eredményhirdetést elmosta az angol időjárás: szél, hideg, zuhé, birkacsapás és lankázás - de frizura mégis tart! Köszönet a magyar különítménynek!"
Lábápolás, a lábon áll vagy bukik a testi egészség
Stabil, erős és egészságes lábak nélkül nem létezik igazán teljes aktív életmód - akiknek nem adatott meg a láb öröme, azoknak nagyon sok nehézség árán lehet csak kiteljesíteni az életüket.
Miért nem segítjük az aktív életmódot azzal, hogy lábunk ne csak erős, szép, gyors... legyen - ezek igazábók mind külső jegyek -, hanem egészséges is? Mi szükséges ehhez? A X2S egyik alapelve szerint a "tudatos életmód".Ez egyszerűen hangzik, de mégis hogyan kell megvalósítani?