Bálint viszonylag gyengén kezdett, az úszás tolongásból a 10. helyen lépett partra. A kerékpáros szakaszon azonban sikerült a két legerősebb riválisára felzárkóznia, az egyikkel (Jurkovic) fej fej mellett haladtak a futás váltásig. A másik (Kubek) ekkor még közel egy perc előnnyel futott. Szerencsére Bálint terepfutásban kiváló, ráadásul a Salomon Team tagjaként a terepfutó felszerelése is a legjobb, így a célba 50mp előnnyel érkezett.
„Ez volt számomra az év fő versenye. Régiónkban ez a legnívósabb tereptriatlon verseny, ami nem XTERRA futam. Már többször indultam és egyszer voltam harmadik és kétszer második. Most úgy mentem oda, hogy győzni kell.”
Bálintot elkisérte a családja is.
Feleségem viccelődött is a rajt előtt, hogy "Szedd szét őket Apa!"
Hogyan látta Bálint a versenyt:
A futással kapcsolatban, pedig tudtam, hogy mindkettőnél jobban futok legalább fél perccel. Emiatt a bringát nagyon keményen kezdtem. Szerencsére az első körben utolértem az egyiküket és feljöttem a 2.helyre. De sajnos leszaktani nem tudtam. A második körben együtt üldöztük az elsőt, és ez olyan jól sikerült, hogy megláttuk a hátát egy pillanatra az egyik hosszú emelkedőn. Akkor azt éreztem, hogy ez meglehet..
Futásra beérkezve 50mp előnye maradt. Az első kör futást igyekeztem lehetőleg lazán kezdeni, és még így is közeledtem. 3km után utolértem, és az utolsó körben több mint 50mp-el nyertem. Mondanom se kell nem kicsit örültem..
A tereptriatlonbna augusztus erős hónap lesz, Poór Brigitta több világkupafutamon is indul, köztük a legnehezebbnek tartott német Európa-bajnokságon.
Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu