Tour de France 2015 rajt Hollandiából
Christian Prudhomme versenyigazgató a holland rádiónak elmondta: Utrecht már régóta szeretett volna otthont adni a Tour-nyitánynak, és most sikerült megállapodni. Sajtóértesülések szerint a helyi önkormányzat közel 10 millió euróval járul hozzá az eseményhez.
Lendületbe hozzuk Nyílt mezei Terepre futóverseny
típusa: mezei futás időpontja: 2013.11.23
nevezési határidő: 2013.11.21
ország: Magyarország település: Budapest, XVIII.
rendező szervezet: MAHFUSZ,Lőrinc 2000 SE
Erdélyi Zsófia kiváló idővel győzött a Dubai Women's Run 2013 versenyen
A 10 km-es távon több, mint 600 futó állt rajthoz, az 5 km-es távon pedig közel 2000.
Lance Armstrong vs. Conrad Stoltz MTB csata
Ironman 70.3 Budapest sajtótájékoztató
A sajtótájékozatón a szervezők részéről Kropkó Péter és Kai Walter (a WTC Európai versenyigazgatója), a szakmai partnerek részéről pedig Dr. Simicskó István és Dr. Bíró Marcell tájékoztatták a meghívott vendégeket az esemény részleteiről, a tervekről és a távlati lehetőségekről.
Amellett, hogy a budapesti rendezvény az első hivatalos közép-kelet európai Ironman verseny lesz, a szervezők már a 2014-es esmenyt is a világ legjei között szeretnék látni. Hogy kik a szervezők és mik ezek a legek?
IRONMAN Florida: Csomor Erika harmadik
Major Joe sorozatos defektek miatt végül nem fejezte be a versenyt.
XTERRA 2014 tereptriatlon világkupa sorozat (+videó)
Szokás szerint év elején a déli féltekén zajlanak a versenyek: Dél-Afrika, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, majd a nyár közeledtével sűrűsödik a program - Európában és Amerikában egyre több versenyre kerül sor.
Ultra-Trail® World Tour 2014 - terepfutó versenysorozat
Milyen nevek is szerepelnek a sorozatban? Csak a legismertebbeket említve: UTMB, Marathon des Sables, Transgrancanaria... A végeredmény számításához azonban 3 verseny eredménye elegendő.
Vajda Attila kenus maximálisan eléged a váltócsapat szereplésével a BBU-n
A csapatban Attila mellett Csabai Edvin, Beé István és Kövér Márton mellett Kassai Károly indult a csapatban. „Nem volt könnyű, nem volt egyszerű, de maga a verseny hangulata csodálatos. Négyszer futottam, 12 és 21 kilométer közöttiek voltak a rám jutó etapok. A legnehezebb az volt, hogy a harmadik 20 kilométer után még egyszer kellett futni” – mondta Attila arról, mi volt a legnehezebb.
Ki kicsoda az ING New York City Marathon profi mezőnyében
Pamela Anderson indul az ING New York City maratonon
A futáshoz kapcsolódó reklám és jótékonysági bevételeket a Sean Penn színész nevével fémjelzett "Haitian Relief Organization" humanitárius szervezetnek ajánlja fel, akik a 2010-es katasztrófa áldozatainak segítenek.
Norseman triatlon 2014 - már betelt a nevezés
A világ 54 országából 1954 nevezés érkezett, 30 indulási jogot kisorsolnak és néhányat fentartanak a szponzoroknak és újságíróknak.



