Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Vanek Ákos sikeres triatlon Világkupa szereplése

  • Állapot: Archív

Vanek Ákos 29. helyen ért célba a gold coasti WTS futamon. A vízből 30, helyen jött ki, majd kerékpározás után a 9. helyen vághatott neki a záró 10 kilométernek.

A lányoknál sajnos nem számolhatunk be túl jó hírekről. Vanek Margit rövid beszámolója szerint, ő maga kiváló úszás után-3. helyen jött ki a vízből- az első kerékpáros körben elszakadt a lánca, így a verseny feladására kényszerült. Kovács Zsófi rosszullétre panaszkodott és a kerékpározás harmadik köre után kiállt a versenyből.

Vanek Ákos Vanek Ákos MOB

A versenyt a nőknél Gwen Jorgensen nyerte meg immár 8. győzelmét szerezve sorozatban(összesen már 11-nél jár). Két honfitársával örülhetett a dobogó, hiszen a szintén amerikai Sara True lett a második, Katie Zaferes pedig a harmadik.

A férfiaknál a legerősebb nemzet a spanyol, de a dobogót nem tudták kisajátítani. A legszomorúbb lehet számukra, hogy éppen a dobogó tetejét foglalta el egy brit. Johnatan Brownlee idén másodszor diadalmaskodott a WTS-ben, ezúttal Mario Mola és Javier Gomez Noya volt mögötte a sorrend. A spanyol fölény hozott még egy negyedik és hetedik helyet a top 10-ben.

HelyNévOrszágIdőÚszásT1KerékpárT2Futás
1 Jonathan Brownlee GBR 01:46:53 00:17:11 00:00:27 00:59:06 00:00:21 00:29:49
2 Mario Mola ESP 01:47:11 00:18:19 00:00:25 00:58:22 00:00:23 00:29:44
3 Javier Gomez Noya ESP 01:47:21 00:17:27 00:00:25 00:59:15 00:00:22 00:29:54
...                  
29 Akos Vanek HUN 01:50:19 00:18:21 00:00:28 00:58:20 00:00:21 00:32:51
30 Thomas Springer AUT 01:50:26 00:18:45 00:00:27 00:58:54 00:00:24 00:31:58

Forrás: triatlon.hu

Utoljára frissítve: vasárnap, 12 április 2015 00:52

2 hozzászólás

  • Faragó Tamás 2015. április 16

    Ugye jól látom, hogy a magyar triatlon ismét kezd a régi fényében tündökölni? Sőt... Ironmanban is több világklasszisunk van, olimpiai távon is egyre jobban megyünk, terepen, paratriatlonban pedig egyre jobbak vagyunk!
    Akkor ez nemcsak tömegsport, hanem igazi élsport is?! Akkor nem érdemelne több támogatást... Csak úgy kérdezem...

    Jelentés
  • Szabó Péter 2015. április 12

    Gratulálok! Főleg ahhoz, hogy Ákos jobbart tekert, mint Brownlee! Nem semmi!

    Jelentés

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Egy kis esti móka 💪💪💪 – fantasztikusan van, itt: Multisport Bázis https://t.co/zXtBECkHwn
Azt hiszem Terry Jonesről, a Monty Python egyik tagjáról így illő megemlékezni. Szomorúan, de vidáman... Isten áldj… https://t.co/6SmSLchZiA
Egy újab híres (leendő) vegán... És ebben az a jelentős, hogy a vegánság bizonyos szempontból egy másik szintre lé… https://t.co/ydqRUMnLgl

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

A figyelmedbe ajánljuk...

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)