III. Erdőbénye Drótszamár Fesztivál kánikulában, forró hangulatban
A rekkenő hőségben 146 induló vágott neki ma a III. Erdőbénye Drótszamár Fesztivál keretében megrendezett hegyibringás maraton 35 és 54 km-es távjának. A TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat 5. állomásának útvonala Tokaj-Hegyalja dűlőin és a Zemplén bércein keresztül-kasul vezette az idelátogatókat.

A verseny 11 órakor rajtolt a Béres Szőlőbirtokról, a rövid- és hosszú táv együtt indult az első körre. A túra jellegű felvezetés után a faluból kiérve a festői Bronok völgy emelkedői szakították szét a mezőnyt. Hauser Tamás (Capricorn Scott Powerbar) magabiztosan tartotta vezető pozícióját, de tőle nem sokkal maradt le Kis József (Merida Maraton Team CST ), Tóth András (Hegyibringa SE) pedig egysebességessel üldözte őket. Végül a hosszú távról ők érkeztek be először, ezzel pedig mindhárman a dobogó első helyére állhattak a kategóriájukban. A hölgyek mezőnyében hosszú távon Ringelhann Fanni, rövid távon pedig Rozsnyai Mariann (deviantMTB) érkezett be elsőnek. A rövidtávos férfiak közt Farkas Joci (Ozdi KE) lett az első.
Kánikula a maratonon - ismét bajnoki címet szerzett a X2S-KONA TEAM
A Bükk maraton idén Magyar bajnokság volt, annak minden előnyével és hátrányával. Sok induló, sok nyertes, sok kategória - több hibázási lehetőség. A bajnokságon a tereptriatlonisták szép eredményeket értek el, de több XTERRA versenyző jött külföldről, hogy az osztrák Európa-bajnokság előtt egy komoly MTB versenyen felmérje erejét. Magyar bajnok Fenyvesi Péter (U17), bronzérmes Hasenfratz Péter (Elit). Új vélemények
-
Re: Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
Kiemelt
2026. június 10
Nagyon szerettem a Titánokban és azóta is több filmben. Kiváncsi
... -
Re: 54-es kihívás 2026 - nyomtalan útak, ahol a döntések mutatják az irányt
Kiemelt
2026. június 06
Gratulálok minden célbaérőnek. Amit olvastam eddig erről a próbáról,
... -
Re: Tyler Andrews gyorsasági mászása az Everesten - 9 óra 55 perc alatt a világ tetejére
Kiemelt
2026. június 06
Ezek szerint ő nem került dugóba :-) Szirénával ment ;-)
-
Re: Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
Kiemelt
2026. június 06
Döbbenetes, hogy nem is olyan régen, még a 9 órán belüli IM volt a
... -
Re: Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
Kiemelt
2026. június 06
Elképesztő! Igazából nem is az a lényeg, hogy most milyen, hanem az,
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést?
-
Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
-
Tyler Andrews gyorsasági mászása az Everesten - 9 óra 55 perc alatt a világ tetejére
-
54-es kihívás 2026 - nyomtalan útak, ahol a döntések mutatják az irányt
-
Maraton autóval - Sam Flannery, aki egy jó ügy érdekében végighúzta a tonnás súlyt a teljes távon (+videó)
-
Zöldfülű június - erdő-mező superfood, az erdei szamóca
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Tyler Andrews gyorsasági mászása az Everesten - 9 óra 55 perc alatt a világ tetejére
01 jún. 2026
-
Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést?
10 jún. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
02 jún. 2026
-
Skimo (ski mountaineering) – a kerékpározás vad téli unokatestvére (+video)
17 febr. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
Mai napig 835 nap és 835 ultramaraton: az ügyvéd Shannon-Leigh Litt hihetetlen sorozata a 1000 napos világrekord felé tart
15 ápr. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Extrém maraton rekord – Mann Sharma, 9 nap, 42 ezer burpee, 42 km (+videó)
16 dec. 2025
-
Öngyógyítás az erdőben: a fűzfa (salix) - a gyulladáscsökkentő
11 febr. 2026
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Az aromák, olajok jótékony hatása
13 jan. 2013Hozzászólás: HozzászólásA Narancsolajnak nagyon jó nyugtató, hangulatjavító hatása van. Hatásos álmatlanság ellen. Nyáron szomjoltáshoz nagyon jó, 2-3 cseppet szoktam egy 1,5…



