Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

2010 óta vagyok az UTE sportolója, és a támogatásuknak köszönhetően azt csinálhatom amit szeretek.

Bizalmukat belém fektetve, lehetőséget látok arra, hogy a 2016-ban megrendezésre kerülő Olimpiai Játékokra a kvótát meg tudjam szerezni, már anyukaként.

Pontosan hat éves koromban léptem először a GEAC atlétika pályájára, főleg a nővéreim hatására, valószínű az a bizonyos nem akarok kimaradni semmiből, amiben a nővéreim is benne vannak” hajtóerő miatt.

De bármi is volt az ok, az atlétika szerelmesévé váltam, és a mai napig hű hódolója vagyok.

2014-ben egy hosszan elhúzódó sarok sérülés miatt, pihenőre intettek, és gyógytornára.

Amikor már egy hónap pihentetés után kezdtem volna újra belevágni a keményebb edzésekbe , akkor kiderült, hogy kismama lettem, így az intenzív edzések háttérbe szorultak.

Jelentősebb eredményeim:

  • 2009 U23 Európa-bajnokság 10 000m 2. hely
  • 2010 Európa-bajnokság 10 000m 13. hely
  • 2011 Roc’n’Roll Las Vegas Maraton 1. hely 2:49.09 (első maratoni)
  • 2012 Chevron Houston Maraton 5. hely 2:36.56 (Olimpiai szint)
  • 2012 Olimpiai Játékok Maraton résztvevő
  • 2013 10 000 m Európa Kupa 4. hely

Ha esetleg szeretnétek jobban bele látni egy versenyző múltjába, életébe, vagy gondolataiba akkor megtaláltok a www.facebook.com/zsoruns cím alatt.

Támogatóim:

E-mail: erdelyizsofi@gmail.com

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Egy kis esti móka 💪💪💪 – fantasztikusan van, itt: Multisport Bázis https://t.co/zXtBECkHwn
Azt hiszem Terry Jonesről, a Monty Python egyik tagjáról így illő megemlékezni. Szomorúan, de vidáman... Isten áldj… https://t.co/6SmSLchZiA
Egy újab híres (leendő) vegán... És ebben az a jelentős, hogy a vegánság bizonyos szempontból egy másik szintre lé… https://t.co/ydqRUMnLgl

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)