Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Benkó László

MTB utánpótlás edzőtábor Pula

Az MTB utánpótlás versenyzők már év elején elkezdték a versenyspecifikus felkészülést. Edzői szemmel ilyen volt edzőtábor.

Az alábbiak szerint alakult a sportfoglalkozások felépítése:

A résztvevőknek napi három edzésen kellett megjelenniük, az alapkoncepció szerint. Ez alól kivétel az érkezés és a hazaindulás napja. Az első edzésre mindennap 7:30kor került sor, még a reggeli előtt, ami egy 30 perces játékos ébresztő, gimnasztika és labdajáték formájában. A napi sportra való ráhangolódás mellett fejleszti a sportolók robbanékonyságát, koncentrációját és mozgáskoordinációját illetve remek csapatépítő is.

A reggelit követően 11 óráig szabadfogalkozás, valamint a kerékpáros edzésre való felkészülés volt.

10 febr. 2015

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Vegán edző házaspár - Jennifer és Mark Martell, a Gorilla Strong Fitness alapítói https://t.co/KlCJrNH09j #… https://t.co/HAWjkiVAG2
Túróczi Réka az idei COVID-os évben, 6 gyermek nevelése és a munka mellett is sikeresen készült fel, majd szeptembe… https://t.co/mITdoVhjkj
HUAWEI Watch GT2 Pro a mindennapok elegáns sportórája https://t.co/mrR12w4CIk ##terepsport #x2steam #salomonhttps://t.co/o4ocAVlUOJ

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)