Újra T-Mobile Bringaszerviz az utolsó áprilisi hétvégén
Újra T-Mobile Bringaszerviz az utolsó áprilisi hétvégén – két budapesti és egy vidéki helyszínen is várják a kétkerekűeket.
A tavalyi sikeres kezdeményezés után idén újabb állomásokkal jelentkezik a T-Mobile Bringaszerviz. Április 23-án, pénteken, a fővárosban a Madách téren állítják föl a magenta-színű óriás sátrat. Másnap, szombaton, Budapest mellett Tiszakeszi lesz a házigazda.
X2S Murau triatlon hétvége
A muraui téli triatlon verseny és OB idén elmarad. Ennek anyagi és szervezési okai vannak, de a X2S nem akart bizonytalan és versenyt vállalni. Az osztrák partnerek hozzáállása példeértékű, jövőre korábban és komolyabb háttér biztosításával készítjük elő a versenyt.
Azok számára viszont, akik már betervezték ezt a versenyt, vagy már rég tervezik, hogy kipróbálnák a sífutást, a hóban futást és a bringázást, azoknak egy edzőtábor szervezzük ugyanebben az időpontban 2010 március 19-21 Murauban.
Öttusa, női vk: Magyar váltó sikerek
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila páros nyerte a vasárnapi váltóversenyt a székesfehérvári női öttusa-világkupán. Vadász Dóra és Alekszejev Tamara jóvoltából a második helyen is hazai duó végzett. Harmadikként egy brit, kanadai vegyes csapat zárt. Atlétika: Paula Radcliffe ott lesz a vb-n Berlinben
A női maratonfutás világcsúcstartója, a brit Paula Radcliffe megerősítette, hogy elkezdte edzéseit, sőt, jövő héten nekiáll a versenyspecifikus felkészülésnek az augusztusi vb-re. És utána folytatja az edzéseket a Londoni Olimpiára. Új férfi pályacsúcs a Mátrabércen!
A szombaton megrendezett, ultrafutók által kedvelt teljesítménytúrán, az 56 km-es Mátrabércen Ispánki Zoltán pályacsúccsal, 5 óra 22 perces idővel leggyorsabb teljesítőként ért célba, 5 percet javítva Németh Csaba 2002-es idején. A hölgyeknél Wermescher Ildikó lett a leggyorsabb, ideje 6 óra 53 perc, Ildi csak 4 perccel maradt el a pályacsúcstól. Kálovics Anikó harmadik lett Milánóban
Kálovics Anikó a hétvégén a Stramilano Félmaratonon vett részt, ahol felállhatott a dobogóra, harmadikként célba érve. Anikó már az elejétől nehézkesen mozgott. 10 kilométerig még megvolt a tervezett 1:11-es iram, de onnantól kezdve nagyon belassult. Nagyon küzdenie kellett, hogy meglegyen a dobogó, mert hátulról érkeztek az olasz maraton futók. Atlétikai csúcsverseny az USA és Jamaica legjobbjai között
A tavaly nyári, pekingi olimpia után jövőre megint - ráadásul két ízben is - összemérhetik erejüket az Egyesült Államok és Jamaica legkiválóbb atlétái. A két ország sportági szövetségeinek a 2010-es "oda-vissza" párharcot előirányzó megállapodása szerint jövő májusban és júniusban vetélkednek a sprinterek, a gátasok, különböző futóváltók és távolugrók. Legendás atlétáról nevezték el a tatai pályát
A 80 éves Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes középtávfutóról nevezte el a tatai atlétikai pályát, s tartotta meg a névadót a Magyar Atlétikai Szövetség és a város. A MASZ tájékoztatása szerint az eseményen előbb tanítványai nevében Móna István öttusázó olimpiai bajnok, majd Michl József polgármester, illetve Schulek Ágoston, a szövetség elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Az új névtáblát a MASZ első embere leplezte le. Virtuális futóverseny indul olimpiai bajnokokkal
Hazai és nemzetközi sportcsillagok egyaránt csatlakoznak a Nike sportszergyártó cég "Férfiak a nők ellen" futóversenyéhez, amely egyedülálló módon az interneten keresztül zajlik. A viadalba bárki bekapcsolódhat, aki a Nike+ technológiával ellátott felszerelésben (a futócipőben elhelyezett érzékelő, ami vezeték nélküli kommunikációval csatlakozik egy iPod nano lejátszóhoz) fut. Radcliffe lábujja eltört, nem indul a London Maratonon
Paula Radcliffe negyedik győzelmét szerette volna megszerezni április 26-án Londonban a Flora Marathon-on.Radcliffe Albuquerque-ben volt magaslati edzőtáborban, amikor a jobb lábán eltört az egyik lábujja. "Szörnyen csalódott vagyok, hogy nem tudok elindulni ezen a versenyen. Új helyszínre viszik a budapesti triatlon-vb-t
A Városligeti Műjégpálya medre túl sekély ahhoz, hogy ott lehessen megrendezni az úszást. A Városliget helyett Újbudán, a felújított Lágymányosi-öbölben - ismertebb nevén a Kopaszi-gáton - lesz a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság.Defar világcsúcsot futott 5000 méteren
Az etióp Meseret Defar megdöntötte az 5000 méteres fedettpályás világcsúcsot a Stockholmban rendezett GE atlétikai gálán. A klasszis 14:24,37 perces ideje öt századdal jobb, mint honfitársa,Tirunesh Diabala eddigi 14:27,42 rekordja, melyet még 2007-ben állított fel.



