Tóth Viktor
EBike kupa, Szlovákgyarmat - versenybeszámoló
A hétvégén rendezték az EBIKE KUPA nemzetközi hegyikerékpáros versenyt Szlovákgyarmaton. Remek időben, nehéz, technikás pályán 3 nemzet több mint 100 versenyzője vetélkedett a díjakért. Denisza Arvayova polgármesterasszony megnyitója után a gyerekversenyek rajtoltak el, ahol sajnos elég kevés volt az induló, de annál kiélezettebb csatákat vívtak a szlovák és a magyar fiatalok. Itthonról főleg a rendező Vitalitás SE Golyán Kerékpár valamint a PCCC, Szlovákiából pedig a CyS Zilina versenyzői jeleskedtek. A X2S-KONA csapat bemutatkozása a Pilis Kupa nemzetközi MTB versenyen
Az év első komoly XCO versenye nagy kihívás elé állította az idén először teljes csapatot kiállító KONA kerékpármárkát: képes lesz-e az itthon a nagy XC hagyományokkal rendelkező csapatokkal versenybe szállni, a főleg extrém és tereptriatlon versenyeken edződött gárdával, akik az XC versenyek hangulatát, pörgését még nem igazán szokták meg? Még akkor is, ha a maguk sportágában jelentős nemzetközi eredményekkel rendelkeznek. Közgyűlés a hegyikerekeseknél: Sipiczki Róbert a régi-új elnök, alakulóban az országos szakszövetség
Megtartotta rendes közgyűlését a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség (MMTBSZSZ). A 68 tagegyesületből 45-en voltak jelen, a szakmai és pénzügyi beszámoló mellett teljes tisztújításra is sor került. A jelenlévők egyhangúlag újraválasztották a régi elnököt, Sipiczki Róbertet. A közgyűlés napirendi pontjaként – ellenszavazat nélkül! – döntés született a Magyar Mountain Bike Szövetség (MMTBSZ), mint országos sportági szakszövetség megalapításáról, illetve az MMTBSZSZ megszüntetésének kezdeményezéséről, mintegy megindulva az ernyőszervezettől leváló önállósulás útján. KONA Dirt verseny a Bringaexpo keretein belül
KONA - THE ONE
Best Trick Contest @ BRINGAEXPO
Érdekességek a CAPE EPIC maratonról
A maratonon természetesen nemcsak az aktuális MTB menők jelentenek kuriózumot, hanem sok olyan sportoló is, akik vagy ebben a sportban, vagy más, de hasonló sportban. DH-sok, országútisok, triatlonisták, XTerra versenyzők. Ráadásul többen közülük igen érdekes párosokat alkotnak... Rajt előtt a Cape Epic - eloltották a tüzet
Normális kerékvágásban folytatódik a Cape Epic rajtja: elindult a regisztráció, a prolog pályabejárása is engedélyezett és ennek megfelelően nagyon sokan vannak kint edzeni, hiszen az elmúlt napokban erre nem volt igazán lehetőség. Bárdi Attila beszámolóját a Velo magazin áprilisi számában olvashatjátok. Magyar és dél-afrikai vegyescsapat a Cape Epic-en
Bárdi Attila (X2S-KONA TEAM) Budapestről és Coenie Thomas Cape Town-ból közösen alkotják azt a két fős csapatot, amelyik igazi különlegességnek számít a világ egyik legismertebb és legnagyobb MTB maratonján, hiszen úgy versenyeznek majd, hogy előtte soha nem is találkoztak - csak munkájuk révén kerültek kapcsolatba. Mindketten számítástechnikával foglalkoznak, hálózatokkal, hardware-val és programozással. Keretet hirdetett a hegyibringások kapitánya
A 11 fős alakulat tagjai az olimpiai krossz- és maratonversenyek alkalmával fogják képviselni Magyarországot a világversenyeken.Kihirdette a 2009-es idény hegyikerékpáros válogatottját Valter Tibor szövetségi kapitány. Top Maratonok: idén is sorozatként
A Top Maraton Mountain Bike versenysorozatnak 2009-ben is a T-Mobile lesz a névadó főtámogatója. A négy legnagyobb hazai maraton szervezői 2005-ben hozták létre a Top sorozatot, melyhez társadalmi szerepvállalásának köszönhetően a T-Mobile főtámogatóként csatlakozott. Az együttműködés keretében idén is a telekommunikációs cég lesz a sorozat első számú partnere. Joe Smith a KONA DH Team-ben
Mint a háromszoros Junior Walesi Nemzeti Bajnok, és a 2008-es IXS Európai-széria győztese, Joe-nak imponáló verseny előzményei vannak. A Schladming-i Világkupa összesített 18. helyezése, az 5. helyezése a Bromont-i, Mont-Sainte-Anne-i, Fort William-i és Valnord-i Világkupa futamokon demonstrálja Joe tehetségét.Grósz Béla műtét után
Múlt héten térdműtéten esett át a Grósz Béla a Bringavilág SK Bornsport versenyzője. Hegyes János csapatfőnök következőképpen nyilatkozott: „Sajnálom, hogy meg kellett műteni végül Bélát, de be kellett látnunk, hogy már nem volt más megoldás. Több hónapon át küszködött térdproblémájával és minden lehetséges kezelést megpróbáltunk amivel el lehetett volna kerülni a beavatkozást.” A klasszikus Sea Otter MTB verseny idén UCI futam
A legendás Sea Otter Classic idén UCI világkupa futam is lesz, ami azért különleges, mert ez a verseny annak ellénre kimaradt eddig a nemzetközi futamok közül, hogy a legnagyobb US bajnoki futam, a legtöbb indulóval. A 2012-es olimpiai kvalifikáció miatt idén még nagyobb lesz az érdeklődés. Parti András Németországba igazol
Hegyikerékpáros olimpikonunk sportpályafutását a német SRM Stevens Team-ben folytatja - derült ki honlapjáról nemrég. A 26 esztendős Parti 8 évet versenyzett a Trek Józsefhegyi SE színeiben, további fejlődése érdekében azonban a külföldre igazolás mellett döntött.
KONA CX riderek a csúcson
Lenyűgöző teljesítménnyel a Boulder Kupán, Boulderben (Colorado), a Kona-FSA Factory Team CX ridere Ryan Trebon és a Velo-Bella Kona ridere Amy Dombroski megtartotta első helyét az elite férfi és női kategóriában a North American Cyclocross Trophy szériában. Mindkét versenyző nagy reményekkel várja a széria utolsó futamát, november 22-23án Southamptonban.
Gunn Rita Londonban is indul
Gunn Rita pihenőben
A 35 éves norvég mountain bike versenyző, akinek neve mára összeforrt Merida márkanévvel, vár még a családalapítással, és egészen a londoni olimpiáig kitart a versenyzés mellett.



