Pontban 13 órakor rajtolt el a mezőny, amelynek talán jól is esett volna a nyári kánikulában a balatoni fürdőzés, amennyiben hűsölni ugranak a 24 Celsius-fokos vízbe és nem 1,5 km letempózására. Az első számot - akárcsak tavaly - Vanek Margit teljesítette a leggyorsabban, őt követte fél perc hátránnyal egy háromfős csoport - benne a címvédő Walkó Andreával -, és közel egy perccel elmaradva a gyenge úszónak számító Koch Renáta, akitől ez igen kimagasló eredmény volt. A duatlonosok majdnem négy perccel később kezdték meg a 9 körből álló, 40 km-es kerékpározást.
Az óriási taktikai harcot mutatja, hogy Magyarország talán legnehezebb bringás pályáján egy kör után összeállt az élen a Vanek, Walkó, Kovács Zsófia, Szabó Zita, Koch kvintett. Noha a fogat jól összedolgozott, az egyértelműen jobb kerékpáros duatlonosok, Csomorral, Brassay Rékával és Arany Gittával körröl körre dolgozták le a hátrányukat, s a 10 km-es futásnak már csak fél perc hátránnyal vágtak neki.
A 4 körből álló záró szám elképesztő izgalmakat hozott. A bajai Koch rögtön az élre állt és elképesztő tempót diktálva őrizte előnyét a többi társát egyenként utolérő Csomorral szemben, azaz előnyét biztosan őrizte. A hihetetlen rutinnal rendelkező budaörsi világklasszis azonban nem adta fel, és hosszú hajrát nyitva végül az utolsó körben utolérte és lehagyta riválisát, ezzel megnyerve az olimpiai távú triatlon ob-t. A harmadik helyre a címvédőt az utolsó métereken lehajrázó Brassay Réka futott be.
"Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki kell futnom magam a győzelemért, amely talán kissé kárpótol a duatlon-vbért, amelyen azért jobb helyezést reméltem. Reni fantasztikusan futott, de nem pánikoltam, hogy a feléig nem hoztam rajta egy másodpercet sem, bíztam benne, hogy ebben a hőségben nem bírja végig ezt a gyilkos iramot. Szerencsére igazam lett. Ezzel ugyan kvalifikáltam magam a júniusi Eb-re, de nem indulok rajta" - mondta Csomor.
[MTSZ]
A verseny taktikai és sport értékeléséhez az is hozzátartozik, hogy a pálya nagyon is az olyan egyéni küzdőknek állt, mint Erika és Réka. Ezan a pályán sokkal kevésbé lehetett érvényesíteni a 'szokásos' triatlonos taktikát, nem lehetett utazni a bollyal, nem voltak előnyben egy jó bolyban a gyengébb kerékpárosok. Itt mindenkinek válogatás nélkül meg kellett küzdeni az emelkedőkkel, kanyarokkal, nem volt pihenés. Talán egy sík, gyorsabb, kevesebb erőt és állóképességet igénylő pályán Erika és Réka nem tudott volna ennyire jól szerepelni. De annak idején a triatlon hőskorában sok világklasszis már nem is tekintette triatlonnak a bolyázással 'megkönnyített' triatlont. Ezen lehet vitatkozni, a jelen olimpiai triatlonja ilyen - de az is tagadhatatlan, hogy a sportág több jeles képviselője kaphatna nagyobb figyelmet a jelenleginél.
Eredmények:
1. Csomor Erika (Budaörs) 2:13:52 ó
2. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 2:14:27
3. Brassay Réka (Veszprémi TC) 2:15:08


Füred: Csomor ErikaCsomor Erika nyerte a Balatonfüreden rendezett rövidtávú triatlon országos bajnokságot, amely a tavaly életre hívott Triatlon Tour-sorozat idei első állomása volt. Már a rajt előtt az elmúlt évek legizgalmasabb versenyére lehetett számítani annak köszönhetően, hogy a nemzetközi élmezőnybe tartozó hazai duatlonosok is rajthoz álltak. 
