Számukra hat darab 6,2 km-es, 220 méter
szintemelkedésű kör teljesítése volt a feladat. A nap során a
rajtvonalnál 237-en sorakoztak föl; a szervezők több mint 20
kategóriában osztották ki az érmeket. Osztrák győzelem született,
Buruczki másodikként, Parti harmadikként állhatott a dobogóra. Parti
visszavette az összetett vezetést, a hölgyeknél szoros küzdelemben
Vajda vezet.
A magyarok mellett a franciák, szlovákok, osztrákok és lengyelek
alkotta elit férfi mezőnyben a győzelmet a világranglista 36. helyén
álló osztrák Soukup Christoph szerezte meg, megelőzve az olimpiai
kerettag második helyezett Buruczki Szilárdot és a bronzérmes Parti
Andrást. A világranglista-pontot érő helyezések közül a 7.-et Blazsó
Márton, a 8.-at Szalay Péter szerezte meg. A mezőny erősségét mutatja,
hogy az összetettet korábban vezető szlovák Milan Barenyi a 9. helyről
kiállt. Melts András korábbi sérülése miatt nem állt rajthoz.
A hölgyek esetében nem volt UCI-katagóriás a viadal, hármas
hazai győzelem született. A dobogó tetejére ezúttal Erdélyi Eszter ért,
második Vajda Márta, harmadik pedig Deli Anett lett.
Az U19 korosztály futamait Benkó Barbara (PCCC) és Juhász Zsolt (Csömöri KSE) nyerte, U23-ban Fördős Anna (Trek Józsefhegyi SE) jeleskedett, ugyanezen korosztályban az uraknál legjobb magyarként Szlobodnyik Zsolt (Merida Maraton SC) a 4. helyen fejezte be a versenyt.
A legjobb magyar elit férfi versenyző: Buruczki Szilárd
"Már a rajt előtt megbeszéltük edzőmmel, Pócsföldi Ottóval a
taktikát, miszerint a szlovák Barenyi Milánra ragadok, aki a ranglistát
is vezeti és több versenyt nyert már itthon. De ez nem jött be, mert ő
az első körben felütéses defektet kapott, majd ezután kiállt. Ezért
mentem tovább a saját tempómban, ekkor még az osztrák versenyzőtől a 3.
körig csak 30-40 másodpercre voltam, de nem bírtam megfogni és inkább a
2. hely megőrzésére koncentráltam.
A pálya így szárazon gyors volt és egyben technikás is, nagyon
tetszett! A mesterséges, épített patakmeder, a sziklák, kövek miatt a
kedvenc pályáim közé tartozik szárazon."
A pálya
Kisnána - egy, a Mátra déli lábánál fekvő, Eger és Gyöngyös
között fekvő1150 fős falucska, melynek történelme az őskorig nyúlik
vissza. A településen épült Magyarország első, tudatosan cross country
célra épített hegyikerékpár pályája, melynek létrehozásakor a
versenyzők technikai tudását minden oldalról maximálisan igénybe vevő
pálya megalkotása volt a cél. Sziklás oldalak, kitaposott gyalogutak,
vízmosások, technikás kanyarkobinációk, keresztezett vízmosások, szűk
fahidak leküzdése várt a versenyzőkre.
A pálya az U9, U11-es korosztálynak: 1 kör 680 m,
szintemelkedése 10 méter; U13-asoknak: 1 kör 4,15 km, szintemelkedése
138 méter; a többi kategóriának pedig: 1 kör 6,2 km, szintemelkedése
220 méter volt.
A Kisnána Kupa támogatói
A kupasorozat főtámogatója a Groupama Biztosító Zrt., a versenyt
a Vodafon Egri fiókja, a Mini Palackozóüzem és a Kurdi Pékség
támogatta. A viadal szervezője a Nagy Sport Egyesület volt.
Groupama Mountain Bike Magyar Kupasorozat - 4. forduló, Kisnána Kupa, eredmények
Elit felnőtt férfiak (6 kör):
1.. Soukup Christoph (osztrák), ideje 02:01:07,
2.. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellán-Adidas), ideje: 02:06:39,
3.. Parti András (Trek Józsefhegyi SE), ideje: 02:09:13.
Elit felnőtt nők (4 kör):
1.. Erdélyi Eszter (X2S), ideje: 01:45:35,
2.. Vajda Márta (Merida Maraton SC), ideje: 01:52:43,
3.. Deli Anett (Bringavilág SK), ideje: 02:00:26.
Az olimpiai cross (XCO) kupasorozat 4. fordulója után az összetett állása
Elit férfiak:
1. Parti András (Trek Józsefhegyi SE), 590 pont,
2. Barenyi Milan (SVK), 500 pont,
3. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellán-Adidas), 470 pont.
Elit nők:
1. Vajda Márta (Merida Maraton SC), 760 pont,
2. Simon Emese (KTM SC), 740 pont,
3. Deli Anett (Bringavilág SK), 580 pont.
A kupasorozat következő állomásán ismét a maratonisták pattannak nyeregbe, mégpedig Kőszeg környékén, június 24-én.
A Groupama Mountain
Bike Magyar Kupasorozat tehát a maraton sorozattal folytatódik, a
sorrendben 3. fordulóval. A Kőszeg Maraton egyben része a Pannon
Maraton sorozatnak, melyről bővebben a www.pannonmaraton.hu oldalain
olvashatnak.
Vasvári Ferenc, sajtófőnök (06) 30-9-516-602
[ Fotók ]


Erdélyi EszterÖt ország több száz hegyikerékpárosa állt rajthoz június 17-én a
Kisnána Kupán, a Groupama Mountain Bike Olimpiai Cross Magyar
Kupasorozat 4. fordulóján. A Mátra lejtőjén megrendezett viadal az elit
férfiak számára C2-es kategóriájú versenyként szerepelt a nemzetközi
szövetség (UCI) versenynaptárában, így az első tíz helyezett kerekesnek
világranglista-pontok gyűjtésére is lehetőségük nyílt - ez végül négy
magyarnak sikerült. 
