Ennek ellenére gyors volt a pálya, köszönhetően a nagyszerű talajnak is. A nézők kedvenc részei a kis közel lfüggőleges falon való leereszkedés és a mókuskerekes rövid emelkedő voltak. A célterületen nagyszerű hangulat uralkodott, a rendezők és a közönség is a verseny jó hangulatáért dolgozott - a versenyők ezt meg is hálálták, hiszen lassan visszatér az élet a XC szakágba is, már nemcsak a maratonokon jó a hangulat.
A rövid kategóriában 3-an is indultak a X2S TEAM tagjai közül: Kovács András, Mester Bálint és Szegő Péter. Igazából mindannyiuknak az első montiversenye volt, bár tereptriatlon-duatlon versenyeken már kipróbált harcosok. Bálint a kezdeti idegenkedést hamar legyőzte és keményen harcolt a tapasztalt montisokkal igy futamában megszerezte a 6. helyet. Péter és András is megkapták az első tolongós-lökdösődős-előzős élményeiket. Biztosan máskor is próbára teszik magukat. Ez amúgy is nagyon ajánlott a X2S-XTERRA versenyeken indulni szándékozóknak.
A férfi futamban állt rajthoz Ziskó Balázs, aki több éves MTB kihagyás után tért vissza a montis porondra. A téli edzéseit az X2S-XTERRA versenyek jegyében töltötte, igy mindannyian kivéncsian vártuk, hogy a sok úszás és futás mellett beiktatott kerékpáros edzések milyen állapotba hozták.
Mint 'újonc', csak a mezőny végéről rajtolt, de az első km végére már az 5-ös bollyal tekert az elején. Hihetetlen lendületét megtartva az 5. körben már csak Táncos Sándorral (Meditech SC) harcoltak a mezőny élén, de Balázs formáját tesztelni óhajtotta, igy begyújtotta a rakétákat és biztos győzelmet aratott. Majd a kerékpárt letette és futott még egy kicsit. Ez nem megszokott dolog a montiversenyeken, igy kellőképpen sok meglepett arcot lehetett látni.
Az elit senior kategóriában Tóth Viktor a 3. helyet szerezte meg, ami számára elég meglepő volt - de mivel jól érezte magát verseny közben ezért nem bánkódott miatta. Balázs és Viktor is hamarosan YASEC kerékpár nyergében versenyeznek majd, talán még jobb eredményeket elérve. Ezen a versenyen még régi edzőkerékpárokkal indultak. Az utolsó futam az elit férfiak és nők versenye hatalmas harcot hozott, igaz Buruczki Szilárd a verseny elején az élre állt és körröl-körre növelte előnyét.
Eredmények
| Elit férfi | ||||
| 1. | Buruczki | Szilárd | PCCC Magellan Xenofit | 1:45:50 |
| 2. | Blazsó | Márton | SZKSC-Specialized | 1:46:42 |
| 3. | Bogár | Gábor | Bringavilág SK-Born | 1:49:04 |
| Elit nők | ||||
| 1. | Füzy | Anna | Józsefhegyi SE-TREK | 1:51:04 |
| 2. | Deli | Anett | Bringavilág SK-Born | 1:54:11 |
| 3. | Horváth | Ágnes | Balaton Party KE | 1:56:03 |
| Középtáv férfi | ||||
| 1. | Ziskó | Balázs | X2S TEAM | 1:04:05 |
| 2. | Táncos | Sándor | Meditech SC | 1:14:26 |
| 3. | Pogány | Tamás | Meditech SC | 1:16:07 |
| Hosszútáv férfi - master | ||||
| 1. | Vock | Balázs | George KSE | 0:53:29 |
| 2. | Dallos | Kornél | 0:55:25 | |
| 3. | Tóth | Viktor | X2S TEAM | 0:56:51 |




