Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Világbajnok győzelme St. Pöltenben
A férfiaknál az ausztrál Chris McCormack nyerte a 2009-es Austria Ironman 70.3 versenyt. Győzelme 3 másodpercen múlt, a befutó hatalmas csatát hozott a belga Marino Vanhoenackerrel. Kuttor Csaba a 10 között végzett, 8. helye szép eredmény. A nőknél a német Sandra Wallenhorst győzött, Csomor Erika a tavalyi ezüst után idén a 6. helyen végzett. Kettős címvédés a világ egyik legnehezebb Ironman versenyén - Lanzarote
Az angol Bella Baylis és a belga Bert Jammaer is megvédte a címét a világ egyik legnehezebb Ironman versenyének tartott lanazaroze-i viadalon. A verseny azonban egyikük számára sem volt könnyű, Bert az orvosi sátorba került a célban, Bella pedig annyira kifáradt, hogy szavai szerint "Ironmanra gondolni sem tudok a jövőben". Duatlon EB dosszié 2009
Duatlon Európa-bajnokság, 2009, Budapest. Különleges és látványos versenyt rendezett a Budapesti és a Magyar Triatlon Szövetség Lágymányoson. Minden induló és néző számos szép élménnyel lett gazdagabb a hétvégén - ez pedig a jövő évi triatlon világbajnokság előfutamaként tekinthető versenyen nagyon fontos kérdés volt.Orfűi Extreme duatlon - EB válogató, OB
A fővárosi Halász Annamária és a győri Major József sikerével ért véget május 9-én, szombaton Orfűn a Magyar Köztársaság idei felnőtt rövidtávú duatlon országos bajnoksága, mely egyben válogató volt a május 22-24-én, Budapesten megrendezendő duatlon Európa-bajnokságra. Csomor Erika bronzérmes - idén is a Team TBB színeiben
Csomor Erika bronzérmet szerzett a kaliforniai AVIA Wildflower Triathlon versenyen, nagyon nehéz körülmények között és kiemelkedően erős mezőnyben. Erika idén is egy erős és összetartó csapatban versenyez - folytatja pályafutását a Team TBB színeiben, amely a világ egyik legeredményesebb multisport csapata, ezen a versenyen csapattársa a brazíl Reinaldo Colucci is a dobogó 3. fokára állhatott. Ironman China - Major József a dobogón
Major József négyszeres ironman magyar bajnok, az Arizona Ironman győztese bronzérmes lett a Kína Ironman-en. A verseny előtti időszakban Fortuna nem volt kegyes a győri versenyzőhöz, ugyanis a versenycucca nem érkezett meg a helyszínre. A triatlon sportág legfőbb kelléke pedig a kerékpár. Szponzora segítségével mégis rajthoz tudott állni és hosszas küzdelem után, a profik között a harmadik helyen végzett.Kalifornia 70.3 - Csomor Erika negyedik, Major József tizedik
Elképesztő izgalmak elé néztek a hosszútávú triatlon rajongói a hétvégén. A tavasz megérkeztével eljött a versenyszezon kezdete. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy négy nagy nemzetközi viadalt szurkolhattunk végig. (majorjozsef.hu)Somogyszil – duatlon 2009. április 04.
A korábbi évek havazása, homokvihara és esőzései után az idén kitűnő időjárás fogadta az idénynyitó duatlon ranglista verseny résztvevőit. A somogyszili duatlon versemy az utóbbi időkben az egyik legnépszerűbb a versenyzők között, koszonhetően a nagyszerű szervezésnek és a csodálatos tájnak.Biatlon világkupa, HANTI-MANSZIJSZK
Hibátlan lövőteljesítménnyel nyerte az osztrák Simon Eder a férfiak tömegrajtos sílövő Világkupa-viadalát Hanti-Manszijszkban, Oroszországban. Mögötte a szintén osztrák szakági győztes Dominik Landertinger és az összetett bajnoka, a norvég Ole Einar Björndalen ért célba.
Matty Reed az év US triatlonistája
A SUUNTO fiatal atlétája óriási lendülettel vette az elmúlt évben az akadályokat - előtte sohesem sikerült amerikai férfi triatlonistának az ITU triatlon VB-n az első 5-be kerülni. Reed emellet eredményeivel elérte, hogy 3 US versenyző szerepeljen az olimpián. Próba verseny a triatlon VB helyszínén
Az elmúlt hét végén Ausztráliában a 2009-es ITU világbajnokság leendő helyszínén rendezték meg az óceánia bajnokságot. Magyar szempontból érdekeltség természetesen nem volt, de a férfi győztes Brad Kahlefeldt többször szerepelt már Tiszaújvárosban a világkupán, így sokak számára ismerős arc köszön vissza. Chrissie Wellington a rothi Ironman versenyen
A kétszeres Ironman világbajnok, Chrissie Wellington indul a rothi Ironman versenyen, ezzel az egyik legnagyobb európai futam eddigi helyezési esélyei alaposan megváltoztak. Ez lesz az első nagy erőpróbája új edzőjével Simon Lessinggel. Ausztrál Ironman győzelem - magyar kudarcok
Tavaly Japánban Luke McKenzie rajt-cél győzelmet aratott, most Langkawiban azonban társat kapott. A címvédő Bryan Rhodes társaságában kellett versenyeznie, így korántsem volt felhőtlen a 8 órás menet az auszinak. Sajnos magyar indulóink számára nem végződött jól a maláj kaland.Malájziai ironman előzetes
A hét végén Malájziában rendeznek hivatalos Ironman versenyt. A rajtnál ott lesz a hawaii 4. helyezett Csomor Erika és a többszörös magyar bajnok Harsányi Zsuzsanna is.Olasz és norvég arany a sprintben
A férfi (1,6 km) és női (1,3 km) sífutó sprintversenyt rendezték meg a csehországi Liberecben zajló északi sívilágbajnokságon. A gyengébbik nemnél az olasz Arianna Follis, míg a férfiaknál a norvég Ola Vigen Hattestad nyakába akasztották az aranyat.



