Veszélyesek lehetnek a gyermek sísisakok
Kevesebb védelmet nyújtanak a gyerekeknek és a fiataloknak készült sísisakok, mint a felnőtt modellek - derült ki az Osztrák Fogyasztói Tájékoztató Szolgálat (VKI) tesztjéből. A tizenkét megvizsgált sisak közül öt eltört a tesztek során, ezen kívül a szíjak nagy szakítószilárdsága miatt is fokozottan nagy a fej és a nyak területének sérülésveszélye. Helytálltak a magyar biatlonisták a téli előolimpián
A magyar biatlonisták magyar szemmel kiválónak mondható eredménnyel zárták az előolimpiát Vancouverban. Mind a 10, mind a 20 km-es távon célbaértek, az elmúlt évekhez képest jelentős fejlődést mutatva mind lövészetben, mind sífutásban. Gombos Károly a X2S-KOAN TEAM tagja a verseny után hamarosan már a nyári alapozást kezdi meg hegyikerékpár és tereptriatlon versenyeken. Véget ért a sífutó VB - elsöprő norvég fölény
Hagyományosan a férfiak 50 km-es sífutó versenyével ért véget a libereci északisí-világbajnokság. A záró napon már csak ebben a versenyszámban avattak bajnokot. A verseny előtt néhány órával eldőlt, hogy két esélyes, a svéd Anders Södergren és a norvég Tore Ruud Hofstad sem tud végül elindulni. Duplázott sífutásban a remekül hajrázó Kowalczyk
Második aranyérmét nyerte Justyna Kowalczyk a Liberecben zajló északi sí-világbajnokságon: a 7,5+7,5 km-es üldözőverseny után ezúttal a 30 km-es, tömegrajtos futamban bizonyult a legjobbnak. A lengyel klasszis 10 km-en a harmadik lett, vagyis szombaton már harmadik érmes helyezését ünnepelhette a csehországi eseményen.
Magyar lány a világ 3. legjobb szánhajtója
A hatkutyás mezőny 22 indulója közül csak 3-4 nő volt az ausztriai világbajnokságon, Verla Zsófia hat perccel maradt le a győztes olasztól. Saját kutyáival, saját zsebből versenyez, a szárazedzéseken huskyjai quadot húznak, a 27 éves agrármérnök indián vezényszavakkal irányítja őket. Szlovák téli MTB maraton - Cser Gábor abszolút 5. helyen
Kis magyar küldöttség vett részt tegnap Szlovákiában az 1. Téli Maratonon, ahol a várakozásokkal ellentétben a több mint 400 induló hegyikerékpáros megúszta a hódagasztást, s bringázásra meglepően alkalmas pályán tekerhettek.
A Merida Maraton Team-CST bringásai, Cser Gábor és Balázs Soma az előkelő ötödik és hatodik helyen végeztek a felnőtt férfiak között, és Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE) is befért az első 10-be. A versenyről Cser Gábor írt élménybeszámolót.
Biatlon világkupa, HANTI-MANSZIJSZK
Hibátlan lövőteljesítménnyel nyerte az osztrák Simon Eder a férfiak tömegrajtos sílövő Világkupa-viadalát Hanti-Manszijszkban, Oroszországban. Mögötte a szintén osztrák szakági győztes Dominik Landertinger és az összetett bajnoka, a norvég Ole Einar Björndalen ért célba.
Biatlon VB magyar résztvevőkkel
Az orosz Makszim Csudov diadalát hozta a 42. sílövő-világbajnokság első férfi száma, a 10 kilométeres sprintverseny a svédországi Östersundban. A három résztvevő magyar sílövő közül Gombos Károly végzett a legelőkelőbb helyen, ő 94.-ként zárt. Galyatető hírek, hóelőrejelzés (frissítve)
Új díjak és ajándékok a versenyre: Panasonic, EthicSport, Salomon. A jelenlegi és a közeljövőben várható időjárás, valamint a galyatetői beépített kémek jelentései alapján, március 7.-én a téli triatlon verseny nagyszerű hóban kerül megrendezésre! Az ország nagy részére jellemző olvadás egyelőre elkerüli Galyatetőt.Téli triatlon OB - elemzés
Az első komoly téli triatlon verseny sikeresen és sok tanulsággal
zárult február 3.-án, Galyatetőn. Megjelentek a 'The North Face - X2S'
verseny első fotói és a részletes eredménylista.



