A harmadik alkalommal megrendezett versenyen hatalmas tömeg állt rajthoz, ahol a legnagyobb sztárok is gyülekeztek, pl. McCormack, Vanhoenacker és Wallenhorst. A magyarokat Csomor Erika, Halász Annamária, Kuttor Csaba, Kis Gyula, Major József, Benőcs Zoltán, Molnár Ádám, Harangi Ariel, Szakter Géza, Dr. Horváth Ádám, Böröcz László képviselte. 1929 egyéni induló és 71 csapat indult a fél távon.
A férfiaknál az úszáson az észt Marko Albert rekordot döntött 23:18-as idejével. Őt Molnár Ádám (szintén fantasztikus idővel: 23:20) és Kuttor Csaba (24:11) követte. A kerékpározás során McCormack átvette a vezetést Ádámtól, de 21 km után Vanhoenacker megelőzte a világbajnokot. Ádám és Albert mögöttük tekertek, ám a szám során eldőlt, hogy a két klasszist nem lehet ma megverni. A futás során McCormack és Vanhoenacker fej-fej mellett haladtak, és csak az utolsó 400 méteren dőlt el, ki lesz a bajnok: az ausztrál indította be rakétáit, és 3 másodperccel megelőzte a belgát. A bronzérmet a címvédő olasz Massimo Cigana szerezte meg, 4 másodperccel lehajrázva Albertet. Kuttor Csaba (írása a versenyről itt) kiegyensúlyozott teljesítménye a 8. helyet érte, ami kiváló eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy eddigi sikereit nem közép távon érte el. Kis Gyula a 27. (élményeiről itt olvashattok), Molnár Ádám (beszámolójáért ide kattintsatok) végül a 38. helyen ért célba. Major József a kerékpározást már nem teljesítette, Benőcs Zoltán a második depózás után adta fel a küzdelmet.A nők versenyében az első szám után a cseh Lucie Zelenkova (24:30) vezetett, őt a hazai Eva Dollinger (25:26) és az új-zélandi Gina Ferguson (25:30) követte. A futáson Zelenkova és Dollinger voltak az elsők, harmadik helyen a svájci Caroline Steffen állt. 4,2 km után azonban Wallenhorst fantasztikus futásának köszönhetően utolérte az elöl állókat, és meg is tudta tartani vezető helyét, így közel 1,5 perccel megnyerte a st. pölteni viadalt. Az érmeken végül Zelenkova és Steffen osztoztak, Dollinger a 4. helyen zárt. Csomor Erika a 6., Halász Annamária a 18. helyen zárt a profi nők mezőnyében.
Eredmények
Férfiak:
1. Chris McCormack (AUS) 3:54:15
2. Marino Vanhoenacker (BEL) 3:54:18
3. Massimo Cigana (ITA) 3:56:22
4. Marko Albert (EST) 3:56:26
5. Aaron Farlow (AUS) 3:56:37
6. Dennis Devriendt (BEL) 3:58:06
7. Markus Fachbach (GER) 3:59:02
8. KUTTOR CSABA 3:59:29 (24:11, 2:19:48, 1:12:29)
9. Dejan Patrcevic (CRO) 3:59:41
10. Nick Saunders (GBR) 4:00:06
...18. Alun Woodward (GBR) 4:03:58
...27. KIS GYULA 4:09:47 (24:45, 2:25:34, 1:16:11)
...39. (PRO: 38.) MOLNÁR ÁDÁM 4:18:25 (23:20, 2:20:08, 1:31:30)
...266. (M-30: 45.) HARANGI ARIEL 4:49:02
...495. (M-35: 106.) SZAKTER GÉZA 5:02:33
...680. (M-45: 58.) DR. HORVÁTH ÁDÁM 5:11:06
...908. (M-45: 91.) BÖRÖCZ LÁSZLÓ 5:21:54
Nők:
1. Sandra Wallenhorst (GER) 4:28:46
2. Lucie Zelenkova (CZE) 4:30:03
3. Caroline Steffen (SWI) 4:31:50
4. Eva Dollinger (AUT) 4:32:10
5. Súsanna Skylv (DEN) 4:33:27
6. CSOMOR ERIKA 4:35:37 (28:53, 2:37:25, 1:25:33)
...18. HALÁSZ ANNAMÁRIA 5:01:06 (37:29, 2:50:26, 1:29:10)
Forrás: triatlonmagazin.hu


A férfiaknál az ausztrál Chris McCormack nyerte a 2009-es Austria Ironman 70.3 versenyt. Győzelme 3 másodpercen múlt, a befutó hatalmas csatát hozott a belga Marino Vanhoenackerrel. Kuttor Csaba a 10 között végzett, 8. helye szép eredmény. A nőknél a német Sandra Wallenhorst győzött, Csomor Erika a tavalyi ezüst után idén a 6. helyen végzett. 
